Amióta megszűntek világhatalom lenni; az angolok mintha folytonosan saját identitásuk miatt aggódnának: a harmincas évektől kezdve egyre-másra jelennek meg az angolság mibenlétét firtató szociológiai, történelmi, szellemtörténeti művek, nem is beszélve az angol irodalomról, amelynek szintén ez az egyik visszatérő témája. Orwell híres esszéin kívül Roger Scruton: Anglia, egy eltűnő ideál című könyve az első ilyen mű, amely magyarul is olvasható. Érdekes választás: Scruton a thatcheri új jobboldal talán legizgalmasabb gondolkodója, akinek egész munkássága a marxizmus és a liberalizmus elleni hadviselés. Nem kivétel az angol jellemről és identitásról írott könyve sem, amelynek azért javára vált volna, ha nem érződik rajta ilyen erősen az aktuálpolitikai szándék, a Blair Munkáspártjával és az Európai Unió központosító törekvéseivel való hadakozás. Scruton könyve mintha John Major szánalmas, egy Orwell-idézeten alapuló Anglia-képét („ködös őszi reggeleken az istentiszteletre bicikliző vénkisasszonyok”) próbálná megtölteni tartalommal, és ez a bravúr voltaképpen sikerül is neki.
Scruton az angol élet minden területén megnyilatkozó vonások közös; mélyen fekvő gyökereiig hatol (illetve nagy ívű, lebilincselő mítoszt alkot, amelynek fényében mély kapcsolatok létesülnek például az angol vallásosság, a katedrálisépítészet, a kertművészet, a krikett és, az osztályrendszer között). Talán a külföldiek számára érthetetlen angol mértékegység- és pénzrendszerre is barátságosabban gondolunk majd, ha belátjuk, hogy egy tőről fakad az empirikus angol gondolkodással, az alkotmány nélküli kormányzással és az angol jogrendszerrel (a nem általános előírásokon, hanem konkrét problémák konkrét megoldásainak gyűjteményén alapuló common law-val): az uncia, a shilling vagy a yard nem egyetemes, elvont egységeken, hanem az élet valóságos tranzakcióin alapul.
Scruton persze tudja, hogy amiről ír, nem létezik, sőt igazából soha nem is létezett: olyan, mint a gyermekkor („Anglia álma”), amelyet akkor fedezünk fel és akkor teszünk meg sajátos szellemi állapottá, amikor már nincs (53.). Olyan, mint az angol vidék, amely – s ebben Scruton sokak véleményét visszhangozza – az angol identitás sajátszerűségének kulcsa: „Anglia nem faj, nem nép, hanem hely” – olvashatjuk (166.), méghozzá olyan hely, amelyet átszellemített valami erő, varázslat, amely mindi épp az imént tűnt-el. Amiből újra láthatjuk, mennyire mélységesen angol könyv A Gyűrűk Ura.