Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Csaba Ferenc
Megjelenés: 2004
Oldalszám: 200 oldal
Formátum: B/5, fűzve
ISBN: 978-963-9548-29-9
Témakör: Szociológia
Sorozat: Civil Szellem

Elfogyott

Anglia, egy eltűnő ideál

ROGER SCRUTON: Anglia, egy eltűnő ideál

Szépirodalmi Figyelő
2005/2

A búsongásban, e sajátosan magyar szellemi formagyakorlatban az a legszomorúbb, hogy mikor a történelmi (bal)sorsunk feletti merengés szolgáltatja fűtőanyagát, akkor a búslakodó elme hajlamos sosemvolt aranykorokat vizionálni, vagy ott is ármányt, mételyt szimatol, ahol egyáltalán nem kellene. Mindezt csak azért említem meg, mert a neves angol filozófus könyvét olvasva már-már azt éreztem, a „nálunk szerencsésebb nemzetek” képviselőinek még az elveszett dicsőség feletti bánkódása sem oly komor.
Scruton ugyanis elégiát írt a hajdanvolt dicső Anglia eszményéről (a mű eredeti címe: England. An Elegy); olyan könyvet, amelynek szerzője egyszerre jött temetni és dicsérni a ködös Albiont. Az elégia pedig az irodalom patikájában inkább gyógyír, mint méreg, bár a könyv végére mintha ez utóbbi öntené el szerzőnket. De addig a vágyakozó visszaemlékezésé a terep. És Scruton hiába ismeri az ideál kevésbé vonzó oldalait, művében az emlékezés megszépít, a távolság pedig megbékít a hibákkal is. Adódhat rögtön a kérdés, hogy mégis mi tartozik mindebből a magyar olvasóra, mi okból bizonyulhat nyereséges vállalkozásnak, ha a szerzővel együtt keresi a választ arra a kérdésre, „mi volt hát Anglia?”
Válaszként mindenekelőtt olvasmányos és élvezetes összefoglalást kapunk az angol történelmet, oktatást, kultúrát vagy éppen az angol jogot illetően, ráadásul mindezt egy kiváló tollú, az angolszász esszéírás legszebb hagyományait továbbvivő gondolkodó tálalásában. Aki mindeközben megajándékozza olvasóit tagadhatatlanul konzervatív alapállását tükröző gondolataival többek között a társadalom működéséről (mely „nem az élők által megkötött szerződés, hanem az egymást követő nemzedékek közös vállalkozása”), a vallás és a nemzetek erkölcse közötti összefüggésről, vagy éppen táj és ember viszonyáról.
A könyv hangvétele rendkívül személyes, s ez kétségkívül közelebb hozza az olvasóhoz a szerző elméleti fejtegetéseit. Scruton saját benyomásait, emlékeit is felhasználja annak érdekében, hogy egy-egy nagyobb gondolatkísérletét élettel telivé tegye, s e töredékes „életregény” morzsái valóban ízletesebbé, fogyaszthatóbbá teszik a szöveget.
Nehéz lenne tagadni, hogy a modern kor egyik vezérlő eszméje éppen az angol gentleman-eszmény volt, mely nemcsak a hétköznapi élethelyzetek minőségét, hanem a politika- és diplomáciatörténet arculatát is jelentősen meghatározta egy ideig, ahogy az anglománia, az angol civilizáció értékeinek elfogadása is sokak számára volt vezéreszme, aminek nyomai helyenként talán még ma is kirajzolódnak. E könyvben az olvasó éppúgy találkozhat az angolokról szóló vaskos közhelyek magyarázatával, mint a jellegzetesen angol szokások és jellemvonások kultúrtörténetével, vagy éppen az angol nyelv „filozofikus” igényű elemzésével; de általában véve tanulságos e kötetet forgatni, hiszen értékes megállapításokra bukkanunk lapjain a nemzeti emlékezet természetéről, a nemzeti kultúráról, s e téren nem árt néha a távolabbi „szomszéd” tapasztalatait is bekebelezni és megemészteni. Nagy szavak: példát venni akár! Mert bár Scruton el is siratja az ő szeretett Angliáját, azért a vállaltan egyoldalú összkép, amely az ország félmúltjáról kirajzolódik, nos, az egy szóval: lenyűgöző!
Anglia, az otthon – így jellemzi legtömörebben Scruton elégikus sóhajával szeretett „Árkádiáját” s mintha valóban egy (ott)hontalanná vált keserűsége öntené el, mikor a könyv utolsó fejezetében az ideál eltűnésének okait, okozóit keresi. E fejezetet leszámítva könyve egységes és hasznos olvasmány. A magyar olvasónak felkínálkozó legfőbb tanulság pedig talán a kötet következő mondataiban ragadható meg: „A nemzeti karakter nem a durva, anyagi dolgokban, hanem ott mutatkozik meg, ahol az ember önmaga lehet, s megpróbál azzá válni, amivé igazán szeretne: az oktatás, az igazságszolgáltatás, a vallás és a szabadidő intézményeiben. Ezekben a szférákban az eszmények igenis számítanak.”

P. Szathmáry István

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK