Helyszín: az egyik utolsó lakott település a Földön. Időpont: a távoli jövő. Szereplők: emberek, halottak szellemei, földön kívüli idegenek. Mindez nagyon sok kérdést vet fel, például: Mi történt a Földdel és a többi emberrel? A halottak szellemi valóságosak vagy csupán a képzelet teremtményei? Az idegenek honnan jöttek, kicsodák ők, és mit akarnak tőlünk? A kérdések némelyikére választ kapunk, mások titokban maradnak, mert a szerző inkább szívesebben mesél az emberről. Jacek Dukaj szerint az emberi viselkedés a távoli jövőben sem fog megváltozni, alapvető pszichológiai jellemzőit a közvetlen emberi kapcsolatok: a családban érvényesülő szeretet, a a párt kereső szerelem, a szűkebb közösséget meghatározó szolidaritás, és az idegenekkel szemben érzett elutasítás és félelem határozza meg. A fantasztikus háttér előtt tehát, egy 19. századi családregény elemei elevenednek meg. Háttér és cselekmény ellenpontozzák egymást, és az író egyszerre költői és realista stílusa nagyszerűen érvényesül. A karakterek ismerősek, pszichológiailag hitelesek. Aztán lassan kifordul a világ. A könyv felétől a sci-fi elemek kerülnek túlsúlyba, kissé nehezen követhető tudományos elméletek mentén a főszereplő tudata kitágul, és a kozmoszt is magába fogadja – továbbiakat a történetről spoiler nélkül nem árulhatok el. Megvallom, nekem a könyv első fele jobban tetszett, de összességében a rövid, jól olvasható, érdekes és rejtélyes tudományos-fantasztikus regény az igényes olvasónak jó szívvel ajánlható.