Egy, a szó igazi és klasszikus értelmében vett zenerajongó évek óta szerkeszti és vezeti saját műsorát a Bartók rádióban Ritkán hallott remek művek címmel. Most, a ritkán hallott remekművek szerzőivel ismerteti meg hallgatóit
Szalóczy Péter:
Elfeledett zeneszerzők
című könyvében. A könyv története önmagért beszél. Egy XX-XXI. századi zenerajongó egyik legfontosabb foglalatossága a lemezgyűjtés. Szalóczy Péter mindezt huszonöt évvel ezelőtt kezdte, s mikor első műsorát vezette a Bartók rádióban már hallatlan mennyiségű felvétellel rendelkezett. De egy zenerajongó nem a rajongásból él. Szerzőnk orvos, közelebbről szülész-nőgyógyász. Így outsiderként tett szert tetemes mennyiségű zenei ismeretre, amihez csak gratulálni lehet. Ugyanakkor, és számomra ez vonzó leginkább e tevékenységben, egy kihalt értelmiségi életformának és felfogásnak a képviselője, annak, amit valaha művelt polgárinak neveztek. Nem ötven éve, hanem százötven éve. Szalóczy Péter a Bildungsbürgertum kései leszármazottja és egyben egyik utolsó képviselője. Azt a kort idézi, amikor a művelt értelmiségiek összejöttek és beszélgettek irodalomról s más hasonló lomról. Többek között zenéről, és akár egy-egy vonósnégyest is eljátszottak. Szép biedermeier kép ez, történeti megtestesülésében a Schubertiádák adták a mintát sokaknak. De ha e "muzikális együttlétek" "szellem-mentesek" voltak, akkor azok csalfa fényére éppen Hoffmann vetett először árnyékot, amikor leleplezte az ürességet és a képmutatást. Így aztán jó csínján bánni a múltba révedéssel. Nem mintha Szalóczy Péterre állna a Hoffmanniáda. Mert van valami egészen megejtő abban, hogy egy orvos kis kötetet szentel azoknak a zeneszerzőknek, akiket rajongása élete társaivá tett. És itt van a vízválasztó. Ugyanis a könyv nem egy rajongó áradozása a zenéről és kedves szerzőiről. Okos, tájékozott, informatív. Az, aminek szerzője szánta: műsorának hallgatói e kis kötetben eligazítást kaphatnak azokról, akiknek műveit a műsorokban hallották. Hogy mindannyian elfeledettek lennének, abban azonban kételkedem. Különösen igaz ez azokra a barokk és klasszicista szerzőkre, akiket a régi zenei "mozgalom" beépített a repertoárba. Ilyen Corelli vagy Purcell. Ez azonban csak a kákán való csomókeresés. Ugyanis aki nem fér hozzá a Grove zenei lexikonhoz, az nehezen tudja meg, ki volt Philipp Hayes. S ha erre kíváncsi, akkor e könyvből megtudhatja, és ezzel az elérte célját.