Egy, a szó igazi és klasszikus értelmében vett
zenerajongó évek óta szerkeszti és vezeti saját műsorát a Bartók rádióban
Ritkán hallott remek művek címmel. Most, a ritkán hallott remekművek szerzőivel
ismerteti meg hallgatóit
Szalóczy Péter:
Elfeledett zeneszerzők
című könyvében. A könyv története önmagért beszél. Egy XX-XXI. századi
zenerajongó egyik legfontosabb foglalatossága a lemezgyűjtés. Szalóczy Péter
mindezt huszonöt évvel ezelőtt kezdte, s mikor első műsorát vezette a Bartók
rádióban már hallatlan mennyiségű felvétellel rendelkezett. De egy zenerajongó
nem a rajongásból él. Szerzőnk orvos, közelebbről szülész-nőgyógyász. Így
outsiderként tett szert tetemes mennyiségű zenei ismeretre, amihez csak
gratulálni lehet. Ugyanakkor, és számomra ez vonzó leginkább e tevékenységben,
egy kihalt értelmiségi életformának és felfogásnak a képviselője, annak, amit
valaha művelt polgárinak neveztek. Nem ötven éve, hanem százötven éve. Szalóczy
Péter a Bildungsbürgertum kései leszármazottja és egyben egyik utolsó
képviselője. Azt a kort idézi, amikor a művelt értelmiségiek összejöttek és
beszélgettek irodalomról s más hasonló lomról. Többek között zenéről, és akár
egy-egy vonósnégyest is eljátszottak. Szép biedermeier kép ez, történeti
megtestesülésében a Schubertiádák adták a mintát sokaknak. De ha e
"muzikális együttlétek" "szellem-mentesek" voltak, akkor
azok csalfa fényére éppen Hoffmann vetett először árnyékot, amikor leleplezte
az ürességet és a képmutatást. Így aztán jó csínján bánni a múltba révedéssel.
Nem mintha Szalóczy Péterre állna a Hoffmanniáda. Mert van valami egészen
megejtő abban, hogy egy orvos kis kötetet szentel azoknak a zeneszerzőknek,
akiket rajongása élete társaivá tett. És itt van a vízválasztó. Ugyanis a könyv
nem egy rajongó áradozása a zenéről és kedves szerzőiről. Okos, tájékozott,
informatív. Az, aminek szerzője szánta: műsorának hallgatói e kis kötetben
eligazítást kaphatnak azokról, akiknek műveit a műsorokban hallották. Hogy
mindannyian elfeledettek lennének, abban azonban kételkedem. Különösen igaz ez
azokra a barokk és klasszicista szerzőkre, akiket a régi zenei
"mozgalom" beépített a repertoárba. Ilyen Corelli vagy Purcell. Ez
azonban csak a kákán való csomókeresés. Ugyanis aki nem fér hozzá a Grove zenei
lexikonhoz, az nehezen tudja meg, ki volt Philipp Hayes. S ha erre kíváncsi,
akkor e könyvből megtudhatja, és ezzel az elérte célját.