Szalóczy Péter Elfeledett zeneszerzők c. hiánypótló munkája (www.typotex.hu, Typotex Kiadó) egyrészt nem is annyira elfeledett komponistákról szól.

Cannabich és Martini neve egészen ismerősen cseng.

Félre a tréfát. Corelli, Czerny, Telemann nem része a zenei kánonnak, mégis felcsendül tőlük időnként egy-két dallam a Bartók Rádióban. Atyavilág! Mennyit szórakoztam én a gyermekkoromban megjelent könyvön. Az volt a címe: megbukott zenekritikák. Lehet, hogy Szabolcsi Bence írta. Még Bartókot is elparentálták benne.

Most még kuszább a helyzet, mert az atonális zene óta a népzenei hagyományok elhalványulni látszódnak, nemhiába tölti be ezt az űrt helyette a worldmusic, meg az etno.

A felsorolt 276 zeneszerző engem inkább örömmel tölt el. Boldogok lehetünk, hogy a zenének ekkora hátországa van, ekkora tartalékokkal rendelkezik. Másfelől azt is látnunk kell, hogy csalóka a nézőpont. Ha Mozart apja nem fedezi fel idejében, hogy a gyermeke zseni, és saját tehetségét nem rendeli alá saját fiának, akkor a saját komponista karrierje is magasabbra szökkent volna. Az egyidejűleg jelentkező zenei csomópontok is elnyomják az azonos időben jelentkező tehetséget. Gondoljunk csak az "orosz ötökre", mind fejből felsoroljuk őket, de a kortársak tudták, hogy mellettük létezett még másik húsz ugyanolyan kvalitással rendelkező komponista. Van olyan eset is, amikor a zeneszerzőt egy másik fajta tudása, inspirációja,érdeklődése nem enged teljesen szárba szökkenni. Ilyen volt Erkel Ferenc és Szén József, kik koruknak legalább annyira nagy komponistái voltak, mint sakkozói.

A felsorolt nevek nem szorulnak az ínyencek számára semmifajta védelemre.

Egy librettista melléfog

Jókai az egyik legismertebb és legtermékenyebb író.

Háromszáz kötetéből még életében 150-et lefordítottak több nyelvre. Ismerték a tengerentúl is.

Tömérdek újságcikke és szerkesztőbizottsági tagságai is jól jövedelmezhettek.

Révay Mór, a Légrády testvérek mellett Jókai legfontosabb kiadója, még ismerte őt személyesen. Ezért fontos a most Magyarországon megjelentetett kötet (Révay Mór: Jókairól és Mikszáthról bizalmasan, Budapest, Palatinus Kiadó, 2004). A nagy mesélő három házat vitt, két kertes ház Pesten, egy villa a Sashegyen és egy üdülő Balatonfüreden. Hozzá egy olyan feleség, aki kidobta, kiselejtezendőnek ítélte az egyik első kiadású Petőfi kötetet. Dedikálva.

"Amikor például a belvárosban az a híres képviselő-választás volt, amelyen Steiger Gyulát, az Első Hazai Takarékpénztár igazgatóját léptették fel báró Kaás Ivorral szemben, Jókai azt mondotta nekünk: - Kétség nem fér hozzá, Steiger Gyula meglesz. Biztos a többsége. Hiszen mindazok biztos szavazói, akiknek váltóit a takarékpénztár elfogadta. És kinek nincs váltója?

Mikor aztán megvolt a választás, és Steiger Gyula csúnyán megbukott, már másnap besietett Jókai az irodánkba és várta a kérdésünket: - No, lám, Steiger Gyula mégis megbukott.

- Hát persze, hogy megbukott - volt a múltkorival teljesen korrespondáló válasz -, hiszen ellene szavaztak mindazok, kiknek váltóit a takarékpénztár visszautasította. Azok pedig sokkal többen vannak." ( Im. 31.old).

Révay szerint Jókai korában a műveit 2000 példányban adták ki, akkor még nagyobb létszámú magyarsággal számolhattunk és nem volt tévé, rádió meg Internet, mp3., most ez sok vagy kevés? Hasonlóképp nem idézem a nábobinak számító honoráriumokat, csak a jubileumi Díszkiadás félmilliócskájára utalok. Ezért közlöm még a kötetből a következő történetet.

Jókai Cigánybáró c. művét Johann Strauss zenésítette meg 1885-ben. Az operett már a kezdő évben, Bécsben nagy sikert aratott és számítani lehetett a világsikerre. A libbrettista, Schnitzler (nálunk Casanova-története révén ismert) lejött Bécsből és potom 2000 forintért megvette Jókaitól a szerzői jogokat.

Jókai nem írt több Cigánybárót, Strauss nem zenésített meg több Jókai regényt…

A kötetről elismerően írt a Cafe Momus is...

Praktikus kézikönyv? Kulturális különlegesség, fogyasztóbarát kiszerelésben? Azt hiszem, mindkettő. A könyvben jobbára olyan zeneszerzőkről olvashatunk rövid, összefogott ismertetőket, kiknek neve mára feledésbe merült, munkásságuk nemhogy a mainstream, de szinte semmilyen koncertrepertoárban nem kap helyet.

A cím tehát magáért beszél, viszont pontatlan. Mert bár az itt szereplő 174 komponista nagy része valóban elfeledettnek tekinthető - több mint negyedük a Brockhaus-Riemannban sem kapott külön szócikket -, vannak kivételek. A laikusoknak talán nem, de a klasszikus zenében járatos olvasóknak meglepetést okozhat, hogy felbukkan pár olyan zeneszerző is (egyebek mellett Dowland, Dukas, Hasse, Purcell, Telemann), akiket nem feltétlenül sorolhatunk a teljesen hanyagoltak közé.

Az ábécé alapján rendezett listát Carl Friedrich Abel, a londoni Abel-Bach-koncertek társszervezője nyitja, és Jan Dismas Zelenka, a cseh barokk zene legkiemelkedőbb mestere zárja. De különlegességképp itt van Robert felesége, Felix nővére, Wolfgang fia, és, ha már ez utóbbi névnél tartunk, "természetesen" Salieri és Süssmayr is bekerült a mezőnybe, melyet olyan nagyságok is megtisztelnek jelenlétükkel, mint Habsburg Rudolf főherceg és II. Frigyes.

A lista nem teljes, de nem is lehetne az - valószínűleg felbecsülhetetlen azon komponisták száma, akik helyet kaphatnának egy efféle gyűjteményben. Persze, ha tudnának róla, nyilván nem örülnének annak, hogy nevük és munkásságuk csak így, e könyvben említődik meg, hiszen a maguk korában mindannyian ugyanakkora - ha nem nagyobb – megbecsülésnek örvendtek, mint a napjainkban jelentősként számon tartott zeneszerzők. Hát, igen, a hálátlan utókor...

A könyvet Szalóczy Péter jegyzi, aki civilben szülész-nőgyógyász főorvos, emellett vitorlás edző, szakíró, novellista (a kőfaragásra még rákaphat, de a baletthez talán már egy kicsit túlkoros). És, mint a példa is mutatja: zenebarát. Olyannyira, hogy huszonöt éve gyűjti a különleges és ritka felvételeket - a Bartók rádió hallgatói az Osváth Zoltán, majd Vass M. Katalin által szerkesztett Ritkán hallott remek művek műsorvezetőjeként is ismerhetik. Ide tartozik: bár a könyv fülszövege büszkén hirdeti, hogy az említett műsor már túl van a 155. adásán, a "lapzárta" óta a Rádiónál történt némi struktúraváltás, melynek egyik következménye az lett, hogy a zenetörténeti sorozat május 7. óta nem hallható.

Így tehát nem csupán praktikus kézikönyvről, vagy kulturális különlegességről, hanem kettős mementóról is beszélhetünk, hiszen a kötet - bár nyilván a készítők szándékától függetlenül – immár nem csak az elfeledett zeneszerzők előtt tiszteleg.

A kiadó:

Évek óta hallható a Magyar Rádió Bartók adóján a szerző népszerű zenetörténeti sorozata, Ritkán hallott remekművek címmel. A műsor már túl van a 155. adásán. Szalóczy Péter huszonöt éve kezdte el a módszeres gyűjtést, melynek során nagyon izgalmas, beláthatatlan terjedelmű zeneanyagra tett szert. Kutatómunkájának eredménye e könyv, mely számtalan zeneszerzőt mutat be az elmúlt századokból, akiknek élete, munkássága mindeddig méltatlanul homályban maradt.

Szalóczy Péter a zene iránti ritka érzékenységével egészen kivételes bűvkört teremtett meg ebben a könyvben. A feledésre ítélt remekműveket biztos szimattal fedezte fel, s csak szuperlatívuszban lehetséges "zenereanimáló" munkásságáról szólni! (Szokolay Sándor)

A szerző egy kihalófélben lévő, nagy hagyományú orvos típus ritka képviselője, a humán kultúrában aktív szerepet vállaló orvos alakja.

A zene olyan területeit tárta föl, hogy hivatásos zenetudós is megirigyelné elhivatottságát, szaktudását, kutatásainak hozamát. Jó, hogy a hatalmas munka nem száll el az éterben, hanem nyomtatásban is megjelenhet. (Görgey Gábor)

 http://www.transycan.net/cafe/index.php?topgroupid=1&groupid=1&subgroupid=&contentid=4217