Franz Hoosenberger végtelenül bosszantó figura. Frissen diplomázott, a nyarat szülei házában tölti, a terve pedig a következő: kitalálni, mihez is kezdjen az életével.

Mert aprólékosan, részletesen megtervez mindent, hogy aztán később legyen egy fonál, ami visszavezeti őt a hibáig. Semmit sem bíz a véletlenre, néha mintha csak filozofáló robot lenne, elmélkedik a világ dolgain, és nem csinál semmit.

Lassan a barátunkká válik ez a furcsa figura, és már valóban érdekel, mihez is kezd a varázsborral, amit a szülői ház pincéjében talál. A ’78-as évjáratú tramini nem kevesebbet ígér – a fantasztikus íz mellett –, akik isznak belőle, egy időre „belebújhatnak” a másik fejébe. Franznak szerencséje van, nem csak talál valakit, aki tökéletesen az ellentéte, de ez a valaki még hajlandó is a cserére. A bort megisszák és snitt – a palack ígérete szerint nem emlékeznek semmire. A kérdés csak annyi, hogy 15 év távlatából fel lehet-e göngyölíteni a szálakat, ha azon az emlékezetkiesés gubancai éktelenkednek.

A katalán író, Imma Monsó első regénye – magyarul már a harmadik kötete – vegyíti a filozofikus és a groteszk humort; letenni ugyan nem lehetetlen, de nem is érdemes. Figuráit szinte lélekbúvári alapossággal alkotja meg, könyörtelen tükröt állítva elénk – kénytelen- kelletlen magunkra ismerünk az olykor bosszantó, máskor unalmas, hibát hibára halmozó szereplőkben.

A végére még a sokszor feleslegesnek tűnő, „mi lett volna, ha” kérdés is értelmet nyer – még akár fel is oldozhat.