A finn–svéd származású író, újságíró Erik Wahlström nem kevesebbre vállalkozott, mint humorral és iróniával újramesélni a Nagy Történetet. Sőt, a magyarul Szöllősi Adrienne fordításában megjelent Istentovább is megy: a világ kezdetétől egészen napjainkig tart az égi-földi elbeszélés. Égi, mert jórészt a mennyországban követjük az eseményeket, leggyakrabban három arkangyal (Mihály, Gábriel, Rafael) párbeszédein, valamint Isten megfigyelésén keresztül – és földi, mert az emberiség történelmének szinte minden jelentős fordulópontjára kitűnően rálátunk odafentről. Nem beszélve a nagyon is emberi tulajdonságokról – hiúságtól hízékonyságig –, amelyekben Wahlströmnél Isten és angyal egyaránt bővelkedik.

Vagyok, aki vagyok, mondja Isten a teremtés pillanatában, közben mintha éppen e szavak nyomasztó börtönéből akarna szabadulni. Az egyszerre önbeteljesítő és önkielégítő teremtő aktus során jön létre a világ, ő pedig látja, hogy ez jó és természetesen tökéletes. Milyen is lehetne, ha a tökéletes lénytől származik? Csak ez az első emberpár tűnik tökéletlennek, pontosabban töketlennek, különösen Ádám: „Ahogy az asszony előrehajolt, Ádámnak páratlan lehetősége nyílt arra, hogy ebből a ritkán látható szögből szemügyre vegyen egy bizonyos testrészt. Ádámnak azonban pillája sem rezdült. (...) Éva arcát telibe találta egy érett gyümölcs, de szemmel láthatóan ez sem billentette ki közönyös nyugalmából. Tökéletesen érdektelenül fogadta a történteket. Isten tombolt haragjában.” (11–12.)

Belátható, hogy a nyugalom, az idill nem kedvez az igazi élvezeteknek, így aztán a szaporodásnak, sokasodásnak, szóval az életnek sem. El kell jönnie Lucifer idejének.

Sajnos azonban a jól ismert folytatás nem őrzi egyenletesen ezt a kezdeti csipkelődést, nagyvonalú, laza humort. Kedélyessége végig megmarad ugyan, Wahlströmből a regény közepe táján mégis többször bújik elő a tudományos szerző. Az 1980–90-es években elsősorban környezetvédelmi témában publikált – Finnországban 1993-ban elnyerte az év ismeretterjesztő könyvének járó díjat, az ország környezeti állapotáról szóló munkájáért – ez a részletező, kissé magyarázó jelleg érezhető azIsten néhány laposabb fejezetén.

A sok népirtást sikerül olvasmányosan megoldani, de az egyetlen nép kiválasztása, a velük való egyezkedés, a belső feszültségek időszaka már vontatottabbnak tetszik. A kezdeti lendületet hiányolhatjuk, mintha Wahlström nem bízna teljesen a saját humorérzékében – pedig egy-egy finom sziporka mindenhova jut, sajnáljuk, hogy nem ereszti szabadabbra –, vagy talán az olvasóéban.

Témája persze rizikós, aki Isten életét vagy bármijét szájára/tollhegyére veszi, többnyire alaposan meggondolja. De ha veszi, akkor már bátran érdemes. Felvetődhetnek így is igazán kardinális kérdések.

Például, hogy Isten férfi-e vagy nő? Már az első oldalon kiderül, hogy nagyon is férfi, így aztán csak sokára látja be, mekkorát hibázott, amikor a Sínai-hegyen a nő értékét a férfié felében határozta meg. „Ezzel eléggé leértékeltem őket. Jobb lett volna négyötöd részt mondani. Igazán érnek annyit. Ha valamit megtanultam hosszú életem során, akkor az az, hogy nem lehetsz mindig igazságos.” (158–159.)

Miért szabott olyan sok cifra törvényt a kiválasztott népnek, egyáltalán, honnan szedte pont ezeket? Az efféle pepecs munkákban bőven benne voltak kedves arkangyalai, nem tehetjük mindenért felelőssé. No és, mi volt az a sok rettentő vérengzés, meg az örökös elégedetlenség? Legyünk elnézőek, ez még a gyermek- és kamaszkor tombolása. Tehát Isten lehet, hogy örökkévaló, de hogy nem olyan régen nőtt be a feje lágya, az nagyon valószínű. Valamikor az „apává válás” környékén történhetett, de végül is azt, hogy mi a csuda az a Szentháromság, valószínűleg soha nem fogjuk megtudni.

Ahogy a fülszöveg is ígéri, valóban érdekesre sikerül a könyv utolsó harmada, amikor kiderül, mi történik a mennyország kapujában. Különösen a földi életükben komoly karriert befutókkal, a vallási vezetőkkel, például Lutherrel, a tudományok embereivel, mint Leeuwenhoek vagy Charles Darwin vagy éppen a filozófusokkal. Nietzsche igazi „ínyencfalat” lesz.

És mi a helyzet most, amikor Isten nemcsak felnőtt, de meg is öregedett? Ahogy egy modern főnökhöz illik, felveszi a dizájneröltönyét, és összehív egy meetinget, ahol majd(nem) mindenre fény derül.