Emil Hakl valóban különös módon festi meg a két generáció portréját. Az elkerülhetetlen, világnézetbeli különbségek adottak ezúttal is. Az apa Horvátországban a II. világháború idején szocializálódott, élte gyermekkorát. Fia már a szocialista Prágában született és nevelkedett. A két nemzedék két különböző értékítélettel jelenik meg a történetben. Ahogyan az lenni szokott a ki nem mondott ellentétek ütköznek.
Ráadásul a fiú egy szétesőben lévő nagyiparos család szülötte. Életükben a sok apró tragédia mellett a történelem is jelen van. Igazi társa a nagypapa volt csak. Ő vitte magával, vele látott tankot Prága utcáin.
Ezek a meghatározó pillanatok, élmények is előkerülnek a kocsmatúra során. A beszélgetések oldottan haladnak, idilliek. Olyan, mintha az olvasót is oda ültetné az asztalhoz a szerző harmadiknak. A régi családi anekdoták mellett a napi eseményeken át régi szerelmek is megidéződnek. Ez a helyzet szerintem ismerős mindenkinek két generáció találkozása során.
A groteszk humorral elmesélt történetek során a repülőgépek formája, tipusai, a fiú kedveléseiként kerülnek említésre. Apja a bölcsen megélt tapasztalataival emlékszik régi szerelmekre. Felemlítve és apróra kivesézve a fia kapcsolatait is. Persze ironikusan, humorral teszi mindezt, már bátran mondhat véleményt, úgy ad tanácsot, hogy az nem sértő és nem is lekezelő a fiára nézve. Az apa szerint fia éppen most van a legjobb korban, már nem kezdő, zöldfülű, érett, de még nem öreg férfi. Véleménye szerint a negyvenes évek a legszebbek egy férfi életében. Derűs életszemlélete nagyon megható. Fiát is erre biztatja: életét élje lazábban, az adódó nehézségeket humorral kezelje, engedjen fel és engedje el a görcsöket. A megfelelés kényszerét felejtse el.
A háborús események pedig kikerülhetetlenül adják a keretet sok élettörténethez, de említésre kerül még a Kurszk, az orosz atom-tengeralattjáró is.
Nem is lenne kocsmatúra, ha a prágai sörök, koktélok ne kerülnének sorra. Szinte minden helyzethez van egy megfelelő koktél, ami a kötet végén pontos leírással olvasható.
Az első pillantásra sem csak az ivásba fojtott életbölcselkedések adnak mélységet a történetnek. Megidézheti az olvasó önkéntelenül is önmagát és kapcsolatát a szüleivel. A beszélgetések
intimitása révén mindenki a saját szülő-gyermek, apa-fiú emlékeire gondolva élheti át a saját emlékeit.
Hakl valóban egészen különleges módon festi elénk két generáció portréját. A háborús események pedig kikerülhetetlenül adják a keretet sok élettörténethez, de említésre kerül még a Kurszk, az orosz atom-tengeralattjáró is. Szeretni valóan humoros és bölcselkedő kötetet olvashattam. Az élete végén visszatekintő apa portréja mellett a kissé még félszeg és bátortalan fiú képe sok ismerős helyzetet idézett fel bennem. Jó lenne, ha lenne módom leülni néhány ilyen sörözős-beszélgetős estére apámmal. Tegye ezt mindenki addig, amíg van rá lehetősége.
Emil Hakl: (1958) prágai születésű író, akit hazájában napjaink Hašekjaként emlegetnek. Viszontagságos iskolaévei után az irodalomnak szentelte minden idejét. A Jaroslav Ježek Konzervatóriumot is elsősorban a szövegírásra specializálódva végezte el. Ma már újságíróként keresi kenyerét, de előtte hangszerelő, könyvtáros, raktáros és benzinkutas is volt. Pályáját költőként kezdte, emellett amatőr színházi társulatok számára dramatizált szövegeket. 1988-ban barátaival megalapította az irodalmi felolvasásokat szervező
Modern analfabéták szabad irodalmi egyesületet. Figyelme egyre inkább a próza felé fordult, és két regényével is elnyerte a rangos Magnesia Litera díjat. Az elsőt éppen a Szülőkről és gyermekekről cíművel, melyből Vladimír Michálek rendező készített filmet, aki Csehországban Amerika című Kafka adaptációjával szerzett hírnevet.
