Ki hinné - pontosabban: ki tudja - hogy a pesti Rákóczi úton
szaladgáló alacsonypadlós 7-es Volvo buszokon egy hídszelvényen utazik. Az alvázból
ugyanis „felváz" lett, ez adja a busz szilárdságát. Az alváz nem férne el
az alacsony padló alatt. A kocsiszekrényt úgy függesztik fel a tartószerkezetre,
mint a hídszelvényekre az utat. A biztonságról az elöl és hátul kiképzett
összenyomódó, energiaelnyelő részek gondoskodnak.
Az érdekes információt a Typotex Életmű sorozatában
megjelent, mérnöktudós-iskolateremtő, Michelberger Pál és kora című könyvből
származik. A sorozatban olyan tudósok szólalnak meg, akiknek tevékenysége
figyelemre méltó, ám sohasem kerültek reflektorfénybe. Habár hősünk jelentős
alakja a magyar mérnöki tudománynak, a magyar autóbuszgyártás egyik
megteremtője, igen sok hazai és nemzetközi tudományos társaság tagja, több száz
cikk és könyv szerzője, egyetemi tanár, volt misztériumi vezető, katona -
tevékenységét, habitusát főleg a szakma ismeri.
Michelberger Pál 1930-ban született, iparos családban.
Szülei gimnáziumba íratták, ahonnan könnyedén került be a budapesti műegyetem
gépészmérnöki karára. Repülőgépmérnök szeretett volna lenni, ezért belépett a
hadseregbe, el is végezte az egyetemet hadmérnöki karon, sőt tanársegéd is
lett. 1956ban azonban nem írta alá azt a bizonyos tiszti nyilatkozatot, így
távoznia kellett nemcsak a hadseregből, hanem az egyetemi állásából is. Ez
lett a szerencséje a magyar autóbusziparnak.
Az ifjú mérnök katonás fegyelemmel látott neki a számára
kiosztott nem igazán népszerű feladat megoldásának. Végül is sikerült
meghatároznia a karosszéria szilárdságára vonatkozó adatokat - egy német alapmű
lefordításával -, s egyben megteremtette a jármű-szilárdságtani mérések
alapjait. A szóban forgó könyvben, kollégáival beszélgetve, elmondja, hogyan
vett részt a magyar autóbusz gyártás megteremtésében - hol főkonstruktőrként,
hol az iparág stratégiai irányítójaként a minisztériumban. „Mellékesen"
bevezette a tervezésbe a legújabb tudományos eredményeket. A mátrixszámításokat
például fiatalabb kollegáitól tanulta meg, hiszen amikor ő járt egyetemre,
akkor erről még szó sem volt. Angolul is - német és olasz tudása mellé -
öntevékenyen tanult meg, amikor egy nemzetközi tudományos társaságban
Magyarország képviselője lett. Korábbi és jelenlegi részvétele a hazai és a
nemzetközi tudományos életben oldalakat töltene meg. Igen fiatalon megvédte
kandidátusi, majd doktori disszertációját, az Akadémia levelező, majd rendes
taggá is választotta, sőt jelölték elnöknek is, végül több perióduson keresztül
alelnök volt. Emellett volt a BME rektora is, méghozzá a rendszerváltás
bonyolult éveiben is. Nincs szerencsém személyesen ismerni Michelberger
professzort, de magánéletéről szólva egy boldog ember képe bontakozik ki, aki
kisebb-nagyobb zökkenőktől eltekintve azzal foglalkozhatott, ami legjobban
érdekelte, megnyugtató családi háttérrel. Aktivitása ma sem csökken:
nemrégiben mondott le akkreditációs bizottsági tagságáról, legújabb publikációi
2007-ből valók. Remélhetőleg meg fogja még írni azt a technikatörténeti művet
is, amelyre tanítványai serkentik őt. És amely nemcsak a szűk szakmát fogja
majd érdekelni - ha a mérnökséget „szűk" szakmának nevezhetjük -, hanem a
művelt olvasóközönséget is, hiszen a járműgyártás múltja és jövője egy széles
látókörű, a gazdaság iránt is érdeklődő mérnök interpretálásában rendkívül
érdekli a XX-XXI. század motorizált emberét.
A könyv sok érdekes adatot tartalmaz a professzorra
vonatkozó információkon kívül is. Igyekszik bemutatni a gazdaságtörténeti
hátteret, a magyar autóbuszgyártás történetét, tudományos munkásságát, népszerű
szinten. Azt, hogy hogyan alakultak ki fokozatosan a keleti tömb és a fejlett
országok közötti tudományos kapcsolatok.
Z.E.