Ki hinné - pontosabban: ki tudja - hogy a pesti Rákóczi úton szaladgá­ló alacsonypadlós 7-es Volvo buszo­kon egy hídszelvényen utazik. Az al­vázból ugyanis „felváz" lett, ez adja a busz szilárdságát. Az alváz nem férne el az alacsony padló alatt. A kocsiszek­rényt úgy függesztik fel a tartószerke­zetre, mint a hídszelvényekre az utat. A biztonságról az elöl és hátul kiképzett összenyomódó, energiaelnyelő részek gondoskodnak.

Az érdekes információt a Typotex Életmű sorozatában megjelent, mérnök­tudós-iskolateremtő, Michelberger Pál és kora című könyvből származik. A so­rozatban olyan tudósok szólalnak meg, akiknek tevékenysége figyelemre méltó, ám sohasem kerültek reflektorfénybe. Habár hősünk jelentős alakja a magyar mérnöki tudománynak, a magyar autó­buszgyártás egyik megteremtője, igen sok hazai és nemzetközi tudományos társaság tagja, több száz cikk és könyv szerzője, egyetemi tanár, volt misztériu­mi vezető, katona - tevékenységét, habi­tusát főleg a szakma ismeri.

Michelberger Pál 1930-ban született, iparos családban. Szülei gimnáziumba íratták, ahonnan könnyedén került be a budapesti műegyetem gépészmérnö­ki karára. Repülőgépmérnök szeretett volna lenni, ezért belépett a hadsereg­be, el is végezte az egyetemet hadmér­nöki karon, sőt tanársegéd is lett. 1956­ban azonban nem írta alá azt a bizonyos tiszti nyilatkozatot, így távoznia kel­lett nemcsak a hadseregből, hanem az egyetemi állásából is. Ez lett a szerencséje a magyar autóbusziparnak.

Az ifjú mérnök katonás fegyelemmel látott neki a számára kiosztott nem iga­zán népszerű feladat megoldásának. Vé­gül is sikerült meghatároznia a karosszéria szilárdságára vonatkozó adatokat - egy német alapmű lefordításával -, s egy­ben megteremtette a jármű-szilárdság­tani mérések alapjait. A szóban forgó könyvben, kollégáival beszélgetve, el­mondja, hogyan vett részt a magyar au­tóbusz gyártás megteremtésében - hol főkonstruktőrként, hol az iparág straté­giai irányítójaként a minisztériumban. „Mellékesen" bevezette a tervezésbe a legújabb tudományos eredményeket. A mátrixszámításokat például fiatalabb kollegáitól tanulta meg, hiszen amikor ő járt egyetemre, akkor erről még szó sem volt. Angolul is - német és olasz tudása mellé - öntevékenyen tanult meg, ami­kor egy nemzetközi tudományos társa­ságban Magyarország képviselője lett. Korábbi és jelenlegi részvétele a hazai és a nemzetközi tudományos életben ol­dalakat töltene meg. Igen fiatalon megvédte kandidátusi, majd doktori disszertációját, az Akadémia levelező, majd rendes taggá is választotta, sőt jelölték elnöknek is, végül több perióduson keresztül alelnök volt. Emellett volt a BME rektora is, még­hozzá a rendszerváltás bonyolult évei­ben is. Nincs szerencsém személyesen ismerni Michelberger professzort, de magánéletéről szólva egy boldog ember képe bontakozik ki, aki kisebb-nagyobb zökkenőktől eltekintve azzal foglalkoz­hatott, ami legjobban érdekelte, meg­nyugtató családi háttérrel. Aktivitása ma sem csökken: nemrégiben mondott le akkreditációs bizottsági tagságáról, legújabb publikációi 2007-ből valók. Remélhetőleg meg fogja még írni azt a technikatörténeti művet is, amely­re tanítványai serkentik őt. És amely nemcsak a szűk szakmát fogja majd érdekelni - ha a mérnökséget „szűk" szakmának nevezhetjük -, hanem a mű­velt olvasóközönséget is, hiszen a jár­műgyártás múltja és jövője egy széles látókörű, a gazdaság iránt is érdeklő­dő mérnök interpretálásában rendkívül érdekli a XX-XXI. század motorizált emberét.

A könyv sok érdekes adatot tartal­maz a professzorra vonatkozó informá­ciókon kívül is. Igyekszik bemutatni a gazdaságtörténeti hátteret, a magyar autóbuszgyártás történetét, tudományos munkásságát, népszerű szinten. Azt, hogy hogyan alakultak ki fokozatosan a keleti tömb és a fejlett országok közötti tudományos kapcsolatok.