Michelberger Pál, az MTA alelnöke, egyetemi tanár, rektor, kutató, mérnök, számos hazai és nemzetközi szervezet elölülője stb. repülőgép-tervezést tanult a BME-n (még mundérban). 1956 után nem írta alá a tiszti nyilatkozatot, iparos lett, autóbusz-karosszériák tervezése után már a közlekedés mint dinamikus folyamat, mint társadalmi feladat (közlekedés, szállítás, mobilitás) érdekli. Ezt kutatja, oktatja, szolgálja, fejleszti. Hogy eközben „minden hozzá tartozott” valamiképp, az is természetes. Amikor a Csepel teherautók Tibet 4500 méternél magasabban fekvő hágóin hörögtek, magyar mérnökök, sofőrök mentek helyszíni vizsgálatra, s még a XIV. dalai láma is „kedves elvtársainak” nevezte őket. Kínából dömpereink miatt reklamáltak. A kiutazók elképedve látták, hogy a billencs egyik oldalán tyúklétrán felkapaszkodó kínai munkások kosárban hordják fel a földet, a másik oldalon tyúklétrán ereszkednek alá. Majd a végállomásnál ugyanez – fordítva. Nagy volt aztán az öröm, amikor az egyik magyar pilóta megmutatta, hogy a dömper kosaras kézi munka nélkül is működik.

Az Ikarusz-korszakról el kell mondani, hogy a maga idején a gyár 200-as buszcsaládja a világ legnagyobb sorozatának számított több mint negyedmillió eladott példánnyal, és az üzem nemzetközileg is versenyképes volt. Bukásához, széthordásához, elromlásához „hozzájárult a rendszerváltás utáni első kormány tagjainak és magasabb beosztottjainak hozzá nem értése, közönye, olykor ellenséges magatartása és egyes esetben korrumpált viselkedése is” – állítja a szakember.

A mérnöki tudományokhoz nem értő olvasó is igen sok érdekeset talál ebben az életútban, hiszen a kor, az életkörülmények, a feladatok, a szellemi kihívások és a szociális állapotok is megjelennek a kötetben.