Nem lineáris regényt olvasunk, Ioana Pârvulescu könyve inkább panorámakép. Bámészkodhatunk a 120 évvel ezelőtti, nyüzsgő Bukarest utcáin. A társadalom különböző rétegeiből előbukkanó szereplők életének egy-egy szeletkéjét ismerjük meg Az élet pénteken kezdődik oldalain.

Meg egy titokzatos férfit, akit eszméletlenül találnak a város szélén, és nem tud hihető, racionális magyarázatot adni arról, hogyan került oda. Újságírónak mondja magát, mindenki érdeklődik iránta, felkarolják, sőt munkát is kap egy napilapnál. A férfi orvosának és későbbi barátjának kitárulkozik, és elmondja: úgy érzi, mintha két párhuzamos valóságban élne egyszerre. Persze nem hisznek neki. Hősünk döbbenten nézi a bérkocsikat, a lóvasutat, ismerősnek talál egy-egy épületet. Az író sejteti, hogy már járt egy másik, a jövőbeli Bukarestben.

Pârvulescu minden alakja különös és érdekes egyéniség. Costache úr, a rendőrség közbiztonsági főnöke a becsület és a rátermettség bajnoka, épp ezért gyanakodva figyelteti Dan Kretzu néven bemutatkozó hősünket. Margulis doktoris jól megrajzolt figura, a feleségével, rengeteget olvasó, naplót vezető leánykájával, Iuliával, meg mankóval közlekedő kisfiával, Jacques-kal. Iulia egy tehetős család fiába, Alexandruba szerelmes, őérte viszont Costache epekedik, de kosarat kap. Jacques barátja, Nicu, az éles eszű, bátor „szaladj-fiam” küldönc, akit mindenki szeret. Ő nehéz sorban él, ingatag elméjű mosónő anyjával. Elég is ennyi. Előfordulnak még újságírók, orvosok, szegények és gazdagok, kocsisok, tolvajok és „sokan mások”

És amíg kavarog Bukarest századvégi élete, Costache nagy leleményességgel kideríti egy gyilkosság áldozatának személyazonosságát. Nyomoznak egy felbecsülhetetlen értékű eltűnt ikon után, is de az nem kerül elő. Az emberek éppen olyanok, mint a maiak, csak a kor más, a tárgyak meg a tudomány szintje. Kifejezetten itthon éreztem magam a könyvben idézett egyik újságcikktől: „Az emberek kiabálnak, hogy nincs mindenhol útburkolat, hogy az utcák háromnegyede nincs csatornázva, csak a főútvonalakon… de Robescu polgármester a harisnyában tartja a pénzt, és azt javasolja, emeljünk szobrokat…”

Pârvulescu összehozza valamennyi jelentős szereplőjét Alexandruék szilveszteri estélyére. Mind elmondják, hogyan képzelik el a jövőt. Az Eiffel-torony évszázadokig fennmarad, az ember eljut a Holdra, az egész Föld villanyfényben fog fürdeni, felfedezik a tbc ellenszerét, a bűnözőket pedig ujjlenyomatuk alapján azonosítják. Az utolsó oldalakon Dan Kretzu (vagy Kretu) a mába kerül vissza. Az epilógus pedig bemutatja a mai Bukarest megváltozott képét, és elmeséli, mi történt a további években a könyv szereplőivel.

Hagyományos könyv, de nem hagyományos regény tehát Az élet pénteken kezdődik, még ha van is benne némi utalás valami időugrásfélére. De ezzel együtt sem lett világos számomra, mi volt a szerző célja a nagy világvallások naptárainak bemutatásával, a nemzeti és királyi ünnepek és több más, a tartalomhoz végül is nem tartozó ismeretanyag felsorolásával.

Meg kell dicsérnem a fordító, Koszta Gabriella munkáját. Kiválóan vitt vissza a korba, melyben a nők fűzőviselése vagy annak elhagyása volt az egyik rendkívül lényeges, közfigyelemre számot tartó kérdés. Ám ha már a fordításról van szó, hiányolom a szövegben sűrűn előforduló francia kifejezések, sőt egész mondatok legalább láb- vagy végjegyzetben történő értelmezését. Erre bizony a kiadói szerkesztő ügyelhetett volna. Még ha a francia nyelv használata általános is volt Bukarestben, de azért ez nem várható el minden – nem román – olvasótól.