Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Kiadás: 2017
Megjelenés: 2017
Oldalszám: 400 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-2799-80-3
Témakör: Tudománytörténet, Kémia

Eredeti ár: 3900 Ft
Webshop ár: 2925 Ft

KOSÁRBA
A kételkedés gyönyörűsége

Egy magabiztos kételkedő

Érintő. Elektronikus Matematikai Lapok
2018. december

Hogyan kerül ide egy fizikai kémikus ismeretterjesztő írásainak gyűjteménye? Legalább két komoly okot lehet említeni. Egyrészt a kiadó minden (magyar) matematikusok legkedvesebbje, lévén, hogy a legtöbb matematikai könyv a Typotex Kiadónál jelenik meg. Másrészt a szerző – Az év ismeretterjesztő tudósa, 2017 – nevével még matematikusok is találkozhattak, ha nem is szakmai folyóiratokban, de a legkülönfélébb helyein a tudományos ismeretterjesztésnek. A jelen lap olvasói számára pedig elsősorban a könyv matematikáról, matematikusokról szóló írásairól szólunk, azaz speciális szemellenzővel nézünk a könyvre. Ha csupán fölsorolnánk az előforduló matematikai fogalmakat és a megemlített matematikusok nevét, az önmagában elegendő alátámasztást nyújtana. (Ez a megközelítés ugyan hasonlít arra, mintha csak a könyv magánhangzóiról írnék, de talán el fogja viselni az olvasó…)

A konkrét részletek előtt azonban néhány általános megjegyzést teszünk. Szerzőnk örök törekvése a hídépítés (vagy inkább a meglévő hidak felfedezése?) a természettudományok (kivételesen értsük most ide a matematikát is) és a művészetek között. Alapvető meggyőződése, hogy nincs két kultúra, csak egy. Könnyű helyzetben van, hiszen sokfelé kapcsolódó szaktárgyának, a fizikai kémiának az ismerete mellett elképesztő mennyiségű történelmi, művészettörténeti, sőt filológiai tudással rendelkezik, ennek következtében írásai színesek, izgalmasak, sok esetben saját érdekes felfedezését írják le, annak ellenére, hogy gyenge matematikusnak mondja magát.

A cikkek közül számosnak a struktúrája a következő: ezt mondják a tankönyvek, így szól a közhely, tényleg így van? És az ezután következő elemzés megmutatja, hogy igen is, meg nem is. Stílusa nem szájbarágós, az érdekes összefüggéseket együtt fedezteti fel az olvasóval.

A könyvben nem meglepő módon a matematika különféle alkalmazásaihoz, leginkább a matematikai fizikához közelálló területei, illetve szereplői jelennek meg elsősorban. Néhány klasszikus téma és szerző: a Nap mozgásáról, sok verssel; a térképkészítés lehetetlenségéről Mercatorral és Orteliusszal; Galilei tudományfilozófiai véleményéről, és arról, hogy hogyan kerül Neumann János egy amerikai bélyegre. (Jut eszembe, hány tudósról van közterület elnevezve? Nem kellene néhány középszerű politikus és költő neve helyett Newton, Galilei, Boyle, Descartes vagy akár Erdős Pál nevét adni némelyiknek?) Newton és Kepler mint verstéma tűnik fel, megjelenik a kiváló tanuló Ady küzdelme az ingatörvénnyel, amely szerint a lengésidő a fonál hosszának négyzetgyökével arányos. (Így azután nem nevezném kvadratikusnak.) Descartes a geometriai optika (fénytörés, szivárvány) tudoraként kerül elő. Az erről szóló részből is kiderül, hogy Babits mennyire látta a természettudományok és a matematika fontosságát, mint ahogy a könyv hullámokról és Bolyairól szóló részéből is: a poeta doctus tudása tehát túlterjedt a bölcsészet- és társadalomtudományok körén. Ez a tény talán nem annyira köztudott, mint Thomas Mann ez irányú ismereteinek (hm…) hézagossága.

Bolyai János egyszer, mint a Priessnitz-féle kezelés valószínű áldozata, egyszer pedig mint A lírikus epilógjához oly hasonló Babits-költemény hőse jelenik meg. (Szomorúan jegyzem meg, hogy Bolyai János neve Romsics Ignác egyébként nagyszerű, 500 oldalas könyvébe [1] nem fért bele, tevékenysége nem része Magyarország 1000 éves történelmének.)

Fizikai kémikus számára a statisztikus fizika alapvető fontosságú, ezért nem csoda, hogy előkerül az ergodelmélet (Zermelo) és a káosz, a valószínűségszámítás (és Poisson), sőt a Sinai-biliárdról is világosan kiderül, hogy miért mintapéldája olyan determinisztikus rendszernek, amelyet tanácsos mégis inkább sztochasztikusként felfogni.

Még néhány név: Fejér Lipót többször is előfordul (kivételesen nem Ady Endre barátjaként), másodszorra természetesen Riesz Frigyessel együtt említve. Kalmár László és Péter Rózsa mint Tisza László támogatója szerepel a 151. oldalon, ugyanitt Neumann és Pólya is előkerül. Érthető módon Vekerdi László neve többször is felbukkan. Schiller Róbert lírikusnak mondja; ezzel nem vitatkozva, inkább ezt kiegészítve mondom, hogy innen nézve nem csak matematikatörténész, az MTA Matematikai Kutató Intézetének egykori könyvtárosa, eredetileg orvos, de leginkább a nemzet tanítója volt.

A Hume-ról szóló (közvetve már többször idézett) írás kapcsán szerzőnk arról elmélkedik, hogy hogyan tért át a tudomány a miért kérdésének vizsgálatáról a hogyanéra. Ennek végletes elfajulásaként kedves tanítványaimat ezzel szoktam meghökkenteni: − Miérttel nem kezdünk mondatot! (Ha az olvasónak van számítástechnikai, ügyintézési vagy jogi tapasztalata, meg fogja érteni ezt.)

A matematikát a kémiával összekötő írás a Turányi Tamás [4] könyvéről írott recenzió, amely azt emeli ki, hogy a kémiai reakciókinetikát lehet egyszerre matematikai szigorúsággal és hasznosan, eredményesen művelni. Talán nem érdektelen összevetni ezzel: [3], amely ugyanezt a könyvet arra használja ürügyül, hogy matematikusok számára kutatási témákat ajánljon.

A matematikus olvasó se ugorja át azt az írást, amelynek a címe: Te miért gondolod, hogy vannak molekulák? Meg atomok is? Ebből ugyanis gyönyörű rövid bevezetést kapunk arra, hogy mit jelent egy hipotézis és annak bizonyítása vagy cáfolata a természettudományokban. Egy másik módszertani írás a hatástényezőről szól, ahol arról esik szó, hogy ma már mindenki hozzáfér a szakirodalomhoz. Én úgy pontosítanék, hogy minden elegendően gazdag ország kutatója, most ugyanis errefelé azzal a korláttal szembesülünk, hogy másodosztályú előfizetéssel csak bizonyos ideig visszamenőleg érhetők el a cikkek.

Fölmerül az a kérdés is: mit érthet az írásokból a művészet képviselője vagy egy bölcsész? Ez visszatérő probléma az Érintő szerzői számára is.

Az írásokból kiderül, szerzőnk miért kételkedik folyamatosan. Miért érzem ennek ellenére azt, hogy magabiztos is? Mert van elegendő oka rá. Természetfilozófus, a szónak Newton előtti értelmében. Hevenyészett, eredetinek aligha mondható elméletem szerint a matematikusok tudják, a filozófusok pedig nem tudják, hogy semmit nem tudnak. (Jó, Szókratész kivétel.) Viszont a fizika, kémia vagy orvostudomány művelői oly sok szállal kapcsolódnak a valóságos világhoz, hogy némi joggal érzik úgy: nagyon sok mindenhez értenek, nagyon sok mindent meg tudnak oldani. Szerzőnk explicite is leírja, hogy a kémia egykoron a világmagyarázat igényével lépett fel. (Lehet, hogy MacGyver alapképzettsége is vegyészmérnök?)

Bár a szerző tudósként és ismeretterjesztőként szinte ficánkol a bőrében, de hogy állampolgárként kevésbé, azt jól mutatja az a Swift-parafrázis, amely a nyugdíjasok problémájának megoldására irányuló szerény javaslatot terjeszti elő.

Ami a mű külső alakját illeti: nem sikerült még száz oldalanként egy-egy elgépelést sem találnom, továbbá nem érdektelen megemlíteni, hogy a kiadó egyre szebb könyvei közül is kiemelkedik ez a kötet a tipográfiájával, fekete-fehér és színes mellékleteivel, ezért illik megemlíteni a kötet gondozójának, Leiszter Attilának a nevét is. Ha valamilyen hiányérzetünk lehet, az a név- és tárgymutató hiánya.

Semmiképpen nem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy a könyv matematikáról, matematikusokról szól. Olvasóink számára elsősorban az lehet tanulságos, hogy a matematika néhány ága és szereplője milyennek látszik egy másik szemszögből, ráadásul mindezt élvezetes történetek sorából lehet megtudni. És ha az olvasó kedvet kapott Schiller Róbert stílusához, ajánlom a korábban megjelent [2] kötetében foglalt írásokat is.

Irodalom
[1] Romsics I.: Magyarország története, Kossuth, Budapest, 2017
[2] Schiller R.: Egy kultúra között, Typotex, Budapest, 2004.
[3] Tóth J.: Turányi Tamás: Reakciómechanizmusok vizsgálata, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2010, Alkalmazott Matematikai Lapok 27 (2010), 189–193.
[4] Turányi T.: Reakciómechanizmusok vizsgálata, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2010.

Tóth János

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK