"A fényképezés nem a kisszámú hivatásos fotográfus tulajdona, sokkal inkább a kedvtelésből fényképező dilettáns amatőré; a világon készült és készülő felvételek legnagyobb része nem művészi (vagy más hivatásszerű) szándékból születik. (...) A készítő szándékától jórészt függetlenül kapja meg minőségét, mintegy isteni ajándékként többet hordoz a világ lényegéből: benne rejtőzik a végtelen. Megjelenik rajta a fényképező éppúgy, mint a modell, és megjelenik kettőjük kapcsolatának határtalansága, az ember személyisége, viselkedése, múltja, jövője - és a fénykép elkészültének pillanata is. E végtelenné táguló pillanat a fénykép metafizikája."

Pontos, magvas, mégis: levegős mondatok. Ezek éppen 1981-ből. Közel harminc év múltán is élnek. Lugosi Lugo László fényképész nemcsak műveli hivatását, de mélyen gondolkodik, és tudósít is róla. 1980 óta rendszeresen publikál szakmai folyóiratokban, napi- és hetilapokban, hogy a képek áradatában látni és érteni segítsenek, ami elénk kerül. Könyvbírálatokban és kiállításkritikákban, fotósokkal készült interjúkban, fotótörténeti kutatásokról beszámoló eszszékben és technikai közleményekben mutatja meg újra és újra, amit a fényképezés tud - ahogy az a kötet alcíme mondja - A dagerrotípiától a digitálisig.

A kötet Lugosi Lugo László elmúlt harminc évben írt publikációiból válogat. Közreadja 17 fotóját, meg a hozzájuk kapcsolódó, a képek keletkezésével, lehetőségeivel, sorsával foglalkozó szövegeket is. Az egész, úgy, ahogy van, lenyűgöző, magával ragadó. Igaza van az előszót író Bán Andrásnak: egyetlen lendülettel végigolvasható könyv. És hogy persze arról szól, amit a fényképezés tud. Tehát Lugosi Lugo Lászlóról. Naplóként, többszólamú beszámolóként az életéről. Még inkább az életünkről. A korról. És igen, egy zárt világban a szabad emberről.