0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Gáti István
Megjelenés: 2012
Oldalszám: 555 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-2797-45-8
Témakör: Zeneelmélet
Sorozat: No.1. Nemzetközi bestseller

Eredeti ár: 4500 Ft
Webshop ár: 3375 Ft

KOSÁRBA
Befejezetlen utazás
Életem emlékei

Menuhin Befejezetlen utazása

Cultura
2012. november 13.

“Olyan könyvben, amiben hatvan év eseményeit próbálom összefoglalni, sajnos lehetetlen mindazokat megemlíteni, akik nekem és a családomnak melegséget, ösztönzést nyújtottak, életembe színt vittek.” Magyarul is megjelent a Befejezetlen utazás című Yehudi Menuhin-memoárkötet.

Befejezetlen utazás – Életem emlékei címmel jelentetett meg egy több mint félezer oldalas Yehudi Menuhin-memoárt a Typotex Kiadó. A kötet érdekessége, hogy a mű fordítója Gáti István operaénekes, korábban a Magyar Állami Operaház, majd a Wiener Staatsoper magánénekese.

“Szavakkal már nagyon sokszor visszaéltek, különösen a korunk társadalmában egyre növekvő tudatlanság következtében. A zene azonban továbbra is módot ad arra, hogy az emberek ma is megértsék egymást, amikor az emberiségtől a múlt előítéletei távolabb állnak, mint valaha, de megerősödve kerülnek előtérbe azok az örök értékek, amelyek mindig részét képezték bármely nép minden művészi megnyilvánulásának.”

“Bécsi könyves lelőhelyeim egyikében bukkantam rá a kötetre. Tíz éve hagytam abba az éneklést, azóta részben a magam kedvére fordítok. A téma érdekessége szerint választok, nem feltétlenül a frissesség érdekel. ABefejezetlen utazás az angol cím tükörfordítása, az első megjelenés után majd’ negyedszázadot élt még ez a hatalmas egyéniség. Szerintem nagyon kifejező a megfogalmazás. Én a Svájcban 2009-ben, a Menuhin halála után tíz évvel megjelent kiadásból dolgoztam” – részletezte az MTI-nek Gáti István. Nemcsak önéletírásról van szó, bár a világhírű hegedűművész életének első 60 évét veszi számba a vaskos kötet, hanem szól a viszonyáról az ősökhöz, a kortársakhoz, kapcsolatairól a mesterekhez és a jövőhöz, hiszen 1975-ben az ő kezdeményezésére nyilvánították a zene ünnepévé október elsejét.

“Rabul ejtett, bárhol nyitottam ki a könyvet, ott valami érdekeset olvastam. Hosszasan dolgoztam a fordításon, néha félretettem. Örülök, hogy végül az elkészült fordítás kiadóra talált, most amikor kikerült a nyomdából, úgy olvasom, mintha számomra is újdonság lenne. Nem okoz csalódást, Menuhin szövege színes és sokrétű, a humor, az önirónia – akár drámai szituációban is – éppúgy megjelenik benne, mint az emberiség legnagyobb kérdéseit feszegető komoly filozofálás. Végigélte a huszadik századot, egyike volt azoknak a muzsikusoknak, akik a lemezkiadás úttörő szakaszában már készítettek felvételeket. “A magyar olvasó számára különösen érdekes lehet, hogy a huszadik századi magyar zene két óriásával, Bartókkal és Kodállyal való személyes találkozását miként írja le” – fűzte hozzá Gáti István.

„Ami­kor vissza­né­zek éle­tem hat­van évére, leg­in­kább az lep meg, hogy mennyi­re komp­li­ká­ció nél­kü­li volt. Ami va­gyok, amit gon­do­lok és te­szek, ami­vel ta­lál­koz­tam, szin­te a kez­de­tek­től fogva ma­te­ma­ti­kai kép­let pon­tos­sá­gá­val adva volt. Ugyan­ak­kor kü­lö­nös és szo­ron­ga­tó érzés meg­fe­lel­ni az el­ren­de­lés­nek. Mint a kom­po­ná­lás ese­té­ben is: a szer­ző szim­fó­ni­á­ja min­den hang­já­ért meg­küzd ugyan, de aztán – az utol­só ak­kord­hoz érve – fel­is­me­ri, hogy kez­det­től fogva meg volt ha­tá­roz­va a dal­lam is a meg­for­má­lás is. A dol­gok me­ne­té­nek el­ke­rül­he­tet­len­sé­ge nem csök­ken­ti az ér­de­me­ket, mert csak utó­lag lehet fel­is­mer­ni és ki­ik­tat­ni a fe­les­le­ges han­go­kat, és csak­is ő kom­po­nál­hat­ta azt, ami ott áll. Így van ez az éle­tem­mel is.”
Ennek a mesés mű­vész-kar­ri­er­nek is­mert a tör­té­ne­te. De ezi­dá­ig ma­gán­éle­té­ről, fi­a­tal­ko­ri ál­ma­i­ról, a ba­rát­ko­zás­ra való nyi­tott­sá­gá­ról nem sokat tud­tunk. Ma kü­lö­nö­sen so­kat­mon­dó az a ko­nok­ság, amellyel „békét akart hozni az em­be­ri­ség­nek”, hogy nem tá­gí­tott attól az il­lú­zi­ó­tól, hogy a né­pe­ket ze­né­vel ki lehet bé­kí­te­ni egy­más­sal.

Bartók hegedű szólószonátájának keletkezéséhez – a darabot már Amerikában az ő fölkérésére, és neki komponálta a zeneszerző – a fordító véleménye szerint néhány kevéssé ismert részletet rajzol meg Menuhin visszaemlékezése: “A sors Doráti Antal személyében volt segítségemre” – idézi fel a hegedűművész. Tőle is tudja, hogy Bartókék rossz anyagi körülmények között élnek. “Nem haboztam soká, megismerkedésünk délutánján megkértem, hogy írjon nekem valamit.”
Majd így folytatja: “Nem sejtettem, hogy Bartók minden idők egyik mesterművét fogja megírni nekem. És mégis, amikor 1944 márciusában elém került, nagyon megijedtem, bevallhatom, szinte lejátszhatatlannak tűnt. Az első benyomás azonban néha csal. A szólószonáta remekül játszható, csodásan illik a hegedűhöz, egyike az általam ismert legdrámaibb és legkielégítőbb daraboknak.”

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK