Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
Recenziók
review_pic
A gyík farka (2019.10.14)

Radu Țuculescu román író, dramaturg, műfordító, színházigazgató, televíziós és rádiós szerkesztő a Kolozsvári Zeneakadémián végzett, és a Filharmónia hegedűse volt. Erdély… Spanyolországban című tévéfilmjéért 1994-ben Győrben a Mediawawe-en különdíjat kapott. Pantomimegyüttest is alapított, amelyet az elvtársak rendszeresen pantonimnek ejtettek, és nem nagyon szerettek. Egyszer azt mondta nekik, hogy a következő előadásban magyarul pantomimeznek majd. Megdicsérték, mondván: „a kisebbséget is képviselni kell a színházban.” Țuculescu nemcsak az életben, a könyveiben is nagyon szellemes. Próza- és drámaíróként a hetvenes években mutatkozott be. Az úgynevezett „nyolcvanasok nemzedékéhez” sorolják. Állítása szerint igyekezett mindenféle körön kívül maradni. A Marosvásárhelyen született író fiatalkorát Szászrégenben töltötte.

review_pic
Cinikus és büszke női stációk (2019.10.14)

A Typotex Kiadó újabb női sors laza novellákba rendezett életét mutatja be a pár hete elhunyt szerző, Brigitte Kronauer, A nők ruhái című művében, középpontjában egy emberi létezéssel, akinek mindennapjaiból kiragadott valóságot tárja az olvasó elé, könyörtelen szókimondással. A főhős Rita, akinek sorsát kislánykorától követheti az érdeklődő, egészen Rita idős koráig. Emlékezik John asszonyra, aki saját élete alakulását, de még inkább hanyatlását a tűsarkú, kopogós cipőt felváltó trampli lábbeli szemlélteti. Ahogy elmaradnak az örömök, a férfiak és fittség az életéből, úgy lesz egyre elhanyagoltabb, úgy veszi át életében a minek, kinek szemlélete az irányítást igényessége felett.

review_pic
Még isten mélyén is van egy másik isten (2019.10.14)

És ez nem valamiféle tabudöntögetés vagy provokáció. Hanem, talán egy érvényes tézis, melynek antitézise megtalálható a Tánckönyv című kötetben. Szintézise pedig az olvasóban. KEDVELEM AZOKAT A RÉGEBBI IDŐKET, MIKOR A FILOZÓFIA ÉS A KÖLTÉSZET MÉG ÖSSZEÉRT. A filozófia még nem volt ennyire száraz, ennyire egzakt, ennyire kifejtős jellegű, ennyire szájbarágós, ennyire precíz… ennyire tudományszagú. Helye volt az aforizmáknak, a hasonlatoknak, a sejtéseknek és a sejtelmességnek. A gondolatokra úgy lehetett rácsodálkozni, ahogy egy csillogó-áttetsző féldrágakövet a Nap felé tartva forgatunk és csodálunk. Abban a kőben is ott van a kémia minden csodája, s mi, amikor gyönyörködünk, mégsem a periódusos rendszer összefüggéseit próbáljuk eszünkbe idézni (persze, azt is lehet, de az egy másik alkalom, egy másik tudatállapot.

review_pic
Sztálin halála és feltámadása között… (2019.10.14)

Az idén hetvenéves román szerző, Radu Țuculescu tíz évvel ezelőtt írta ezt a regényt, s talán jó is, hogy nem akkor, frissiben jelent meg magyarul, hiszen így – mert a regénynek van aktualitáshoz kötött szála is – már azt a kérdést is feltehetjük, hogy mennyit változott a világ. S ha változott valamennyit, akkor milyen a változás iránya… „Sztálin, ásóval előreVígan masíroz a temetőbe…Lallallallallala!” Azt gyanítom, egy olvasó sem fog megneheztelni, ha elárulom, hogy a regény ma is aktuális, sőt talán még aktuálisabb, mint egy évtizeddel ezelőtt, s hogy azok az árnyak, melyeknek oszlania kellene, csak erősebbek lettek. Mintha itt kísértene Sztálin, mintha újraélednének egy gyerekkor árnyai. ÖNÉLETRAJZI REGÉNYNEK, vagy legalábbis s önéletrajzi ihletésű műnek tűnhet elsőre a Sztálin, ásóval előre!

review_pic
Rosszra forduló történetek (2019.10.11)

Tíz évet kellett várni, hogy magyarul is olvashassuk a román próza egyik kiválóságának, Radu Tuculescunak önéletrajzi elemekkel átszőtt különleges regényét. Szőcs Imre nálam már bizonyított Tuculescuból a három évvel ezelőtti Öregmama történeteinek átültetésével, most is csak azt írhatom, hogy a remek fordításnak köszönhetően elejétől a végéig elolvastam a már ismert regényt magyarul is, pedig eredetileg csak beleolvasni szándékoztam. A Sztálin, ásóval előre! 2009-ben az év könyve lett Romániában, és csak azt nem értem, miért nem készült még film belőle, hiszen azon túl, hogy hiteles lenyomata a Sztálin halálától napjainkig ívelő romániai létnek, olyan bizarr fordulatokat tartalmaz, amelyek előre borítékolnák a sikert.

review_pic
Darwin (2019.07.26)

Az ember szeret magára úgy gondolni, mint minden élőlények legtökéletesebbikére, akit a maga képére formált a teremtő, mint aki azt hiszi, körülötte forog a világ. Ezt a „körülötte forgás” dolgot Kopernikusz és Galilei egyszer és mindenkorra elintézték, kipenderítették nemcsak az embert, de az egész Földet is a világ közepéből. Ám az emberiség trónfosztása ezzel nem ért véget, hiszen a biológiában Charles Darwin folytatta. A teológiát végzett Darwint alapvetően Isten létének igazolása izgatta. Ám hamar oda jutott, hogy egy jóságos és szerető Isten nem teremthetett ilyen, pusztulással és kegyetlenséggel teli világot. Ugyanezen megfontolásból a „bölcs tervező” képét is elvetette, és a változások okát kénytelen volt irányíthatatlan biológiai folyamatokban keresni. Emiatt aztán az Isten képére teremtett ember gondolatát is elvetette.

review_pic
Picasso, a vörös kakas (2019.07.26)

Pablo Picasso 1944-ben, Párizs felszabadítása után lépett be a Francia Kommunista Pártba. Ebben az időben a francia ellenállás népszerűségének hatása sok értelmiségit és művészt vonzott a pártba. A híres művész egyből a kommunisták ikonikus alakja, később a Békevilágtanács egyik kulcsfigurája lett. Békegalambja a világtanács jelképévé vált, és 1950-ben Sztálin-díjjal, 1962-ben Lenin-díjjal tüntették ki. Picasso nem volt az a tipikus „elvtárs”, nem látogatta a heti taggyűléseket, de hírneve jelentős propagandaértékkel bírt a párt számára, és ő nagyvonalú adományokkal támogatta a szervezet működését. Lelkes idealista volt, és lojális maradt az eszméhez a hruscsovi fordulat és az 1956-os magyar forradalom leverése után is, amikor sok francia értelmiségi hátat fordított a Moszkvából irányított pártnak.

review_pic
Szarka az entrópia birodalmában (2019.07.26)

Amióta világ a világ, az emberek élvezettel mesélnek és hallgatnak állatmeséket. Aiszóposz, Phaedrus és La Fontaine fabulái nem gyerekeknek szólnak, hanem felnőtteknek szánt írások. A mesék legfőbb célja az igazság kimondása, a hatalmasok visszaéléseinek, túlkapásainak leleplezése. Az állathősök valójában emberi jellemeket formáznak, a mesélő egyfajta görbe tükröt tart hallgatósága elé. Az utóbbi kétszáz évben e mesékről való felfogás megváltozott, sokan úgy tartják, ha valami mese, az gyerekes, és ami gyerekes, az gyerekeknek való. Ezért aztán nem olvassák, nem is ismerik. Markéta Baňková cseh írónő fizikai törvények által inspirált mesekönyve most újszerű, klaszszikus állatmeséket kínál az olvasónak. A szerzőnő a prágai Képzőművészeti Akadémián szerezte diplomáját, műveit maga illusztrálja.

review_pic
Az abszurd állatmesék természettudománnyal (2019.07.26)

A fizikáról viszonylag ritkán szoktak úgy írni, hogy megfájduljon az oldalunk a kacagástól. De most itt van a SZARKA AZ ENTRÓPIA BIRODALMÁBAN.   Olvasás – és vihogás, kacagás, visítva nevetés – közben hosszan gondolkoztam azon, hogy kinek/kiknek szól Markéta Baňková könyve, a Szarka az entrópia birodalmában. Aztán arra jutottam, hogy – bizonyos kor felett – mindenkinek és bárkinek. Azok, akik alapvetően a természettudomány felől közelítenek a világhoz, rácsodálkozhatnak arra, hogy létezhet olyan szabad előadásmód, mely tényleg szórakoztató. Azok pedig, akik zsigerből rettegik a természettudományt, két kacaj között rájöhetnek arra, hogy nem is annyira „szögletes dolog” a tudomány: nézőpont kérdése.

review_pic
Szarka az entrópia birodalmában (2019.07.22)

A gyerekszobában dúló káosz már elkezdett utat törni a küszöbön túlra is. A szoba lakóinak szellemi vezére ártatlan tekintettel állapította meg, hogy egy magasabb erő, a színtiszta entrópia áldozatai vagyunk. Annyira röhögtem. Majd én is nekiültem Markéta Banková: Szarka az entrópia birodalmában -mesék a fizikáról c. könyvének. Tudom, kellett nekem ilyen könyvet adni a kezébe. De az van, hogy tényleg muszáj volt, még akkor is, ha ilyen frappáns szemtelenséggel bírt előállni. Egyre inkább vallom, hogy az olyan írások, játékok és események amik szerethető közelségbe hoznak egy tantárgyat, azokra muszáj falat kenyérként gondolnunk. Nem is akarom különösebben bolygatni az iskolai tananyag és a valóság között egyre táguló szakadékot. Mindenki látja, hogy a mennyiség rég maga alá gyűrte az örömöt.