0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
Recenziók
review_pic
Az étkezés manapság lassú öngyilkosság (2018.01.17)

 JOACIM LUND KÖNYVE NAGYJÁBÓL ARRÓL SZÓL, AMIRŐL A KFT DALA: A lényegi azonosság tisztázása után most már nyugodtan foglakozhatunk a norvég író könyvével, mely olyan trendi témával foglakozik, mint a táplálkozás, viszont olyan nem-trendi módon, hogy az – közérthetősége miatt is – közérdeklődésre tarthat számot. A Szőröstül-bőröstül – be nem vallott módon – egy útikönyv, egy expedíció története, akkor is, ha nem (nem feltétlenül) idegen ismeretlen, távoli tájakra vezet (azért oda is), hanem az élelmiszereink útját próbálja végigkövetni az „értől az óceánig”: a termelőtől/előállítótól a kereskedőn keresztül az asztalig… vagy még annál is tovább. Személyes tapasztalatait és élményeit sem mellőzve (nagyapja még gazdálkodó volt) keresi azokat a pontokat, ahol „valami” félresiklott.

review_pic
A bárány, aki a temetőnél elharapta a farkas torkát (2018.01.17)

JOBB KÉSŐN, MINT SOHA. SOKKAL JOBB! – morgom magam elé, amikor beleütközöm a Két szín alatt című regény hátsó borítójába, és a prágai temető szomszédságának időntúliságából visszapottyanok 2017 Magyarországára. Kicsit már unom, hogy évtizedes csúszásokkal jutnak el hozzánk a könyvek – vagy jutunk el mi a könyvekhez? –, egy csöppet elegem van abból, hogy a végtelenül sokszínű nagyvilág sava-borsa és/vagy színe-virága ekkora késésekkel tűnik fel. Persze, jobb későn… és azt is tudom, hogy most örülni kellene. Sőt: örülni kell, mert Hodrová regényével egy remekmű „fordult” magyarra. (A regényt az hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján írta a szerző, és a bársonyos forradalom után, 1991-ben jelent meg Prágában.) … ő a bárány, aki az olšanyi bérházban elharapta a farkas torkát, és Ábel is, aki megölte Káint.

review_pic
Mi már olvastuk: Daniela Hodrová – Két szín alatt (2018.01.17)

Az első mondat: “Alice Davidovičová sosem gondolta volna, hogy a gyerekszobájának ablaka, amely az olšanyi temetőre név, ilyen alacsonyan van, hogy a teste alig két másodperc alatt teszi meg ezt a távolságot.” A történet: A könyv egy olšanyi temető melletti ház lakásában játszódik és átível a 20. századon, miközben bemutatja az ott élő családok sorsát – egyszerre. Ugyanis lakók életükben befejezetlen ügyeik miatt két világ között rekedtek, miközben képtelenek kilépni a problémáikból, amik újra és újra megtörténnek. Az erőssége: A történet mozaikszerű, rövid fejezetekből áll, amiket az olvasónak kell összeraknia, hogy végül összeálljon az egész, és rájöjjön, hogy az élők és halottak világa nem különíthető el egymástól élesen. A szerzőről: Daniela Hodrová cseh író és irodalomtörténész.

review_pic
A mesés India – mesék nélkül (2018.01.17)

Európánál alig kisebb India. Mindenki rendelkezik valamiféle ismeretekkel, de a többség, ha megpróbálna beszámolni tudásáról, akkor erősen elbizonytalanodna. Gáthy Vera könyve segít, hogy elrendezzük, elhelyezzük az ismeret töredékeket.  A SZENT TEHENEK, A DZSUNGEL KÖNYVE, KASZTRENDSZER, JÓGA, GANDHI, TÁDZS MAHAL, AMRITA SHER-GIL, GYARMATBIRODALOM, A DALAI LÁMA, A KASMÍRI KONFLIKTUSOK, MIRCEA ELIADE EROTIKUS REGÉNYE, BOLLYWOOD… …és még hosszan lehetne sorolni azokat a dolgokat, amik India említése kapcsán felmerülnek egy átlagosan tájékozott európai ember tudatában. Azzal, hogy a szubkontinens brit gyarmatként szorosan kapcsolódott Európához, együtt járt az is, hogy a matériával együtt az információ és a kulturális javak is áramlásba kezdtek. Vitathatatlan, hogy kultúránkra nagy hatással volt/van minden, ami onnan érkezik.

review_pic
Az is marha, akit nemzeti érzésében sért a PISA-teszt eredménye! (2018.01.17)

Gyerekeink jövőjéről van szó, ilyenkor tényleg nem érzékenykedni kellene. Ráadásul most már közelről megnézhetjük, hogy miféle ármány a PISA-teszt. Próbáljuk meg! Akit zavar a magyarázat, hogy a gyerekeink PISA-teszten (Programme for International Student Assessment) elért eredménye nem az elmúltnyócév, a gyurcsányi, a soros, a libsik, a bolsik és a szabadkőművesek miatt lesz évről-évre egyre siralmasabb, az megpróbál utánanézni, hogy konkrétabban miről van szó. A többség már letett arról, hogy az iskolarendszer pozitív változásaiban reménykedjen. Illetve, akinek a gyereke most jár iskolába, kénytelen szembenézni azzal, hogy az intézményes oktatás esetleges pozitív változása – ha el is kezdődne, akkor is – évekig húzódna, s mai gyerekek a ma megszerzett kompeteneciákkal botladozhatnak a jövőben.

review_pic
A magyarok irtják az amazóniai őserdőt és ölik az őslakókat (2018.01.17)

Egy Amazóniában lelőtt ember gyilkosa mögött ott állsz te is. És ott állok én is. A globalizáció furcsaságai közé tartozik, hogy tényleg minden összefügg mindennel. Nem lehet bezárkózni, nincs esély arra, hogy a világban zajló folyamatok hatásai alól kivonjuk magunkat. És igazából mindegy is, hogy természeti, gazdasági vagy társadalmi folyamatokat nézünk. Domosławski tudja, az eredmény egyértelmű: bolond az, aki azt hiszi, hogy a kívülről érkező hatások elkerülhetők, saját magát csapja be, aki nem figyel a látszólag messze zajló eseményekre. Aki nem figyel, az nem fedezheti fel a hasonlóságokat és nem vonhat le érvényes tanulságokat sem. Ami távol van, az legfeljebb annyiban különbözik a közelitől, hogy hatását áttételeken keresztül fejti ki, s így nehezebben felismerhető azok-okozati összefüggés. Ami kétségtelenül létezik!

review_pic
Marie Curie titkos szerelmi élete a pénzügyi könyveléséből bontakozik ki (2018.01.17)

Egy szerelmi történet sok mindenben végigkísérhető, levelekben, naplóban, versekben, de arra nem gondolunk, hogy akár egy kiadási könyvelésben is. A Marie Curie szerelmei című könyv pedig éppen ennek segítségével mutatja be az első Nobel-díjas nő életének kevésbé ismert részeit. Az írónő egy, vagy inkább kettő szerelmi történet szálait bogozza ki a könyvben: Irène Frain mindezt történelmi kontextusba helyezi, és feldolgozza a történet szempontjából fontos összes sajtómegjelenést is. Marie Curie hosszú évekig Pierre Curie házastársa és munkatársa volt. 1903-ban Pierre, Marie és Henri Becquerel megosztva kapták meg a fizikai Nobel-díjat. A tényt sokan ismerik. Szép és mély kapcsolat volt a házaspáré, két kislányuk is született, de Pierre tragikus hirtelenséggel meghalt.

review_pic
Szőröstül-bőröstül (2018.01.12)

„Az vagy, amit megeszel”, tartja a bölcs mondás. Azóta tudjuk, hogy Voldemort egy unikornis (remélem így húsz évvel a Harry Potter-sorozat debütálása után ez nem meglepetés egyetlen olvasónak sem!), de szerencsére Joacim Lund, a norvég újságíró, kicsit mélyebbre ás ebben a könyvben Voldemort és az egyszarvú kapcsolatánál. Lund ugyanis megállt egy bevásárlóközpont közepén és feltette a nagy kérdés: mit is eszem?! (És valóban, hányan vagyunk, akik pontosan meg tudjuk mondani, hogy mikor mit eszünk?) – aztán pedig hajtóvadászatot indított a Nagy Igazság megtalálásáért, amiről persze elég gyorsan kiderült, hogy nem létezik. Hogy mit jelentenek a csomagoláson az E-számok, mik azok az antioxidánsok és minek kell a térfogatnövelő szer a kenyérbe? Hogy honnan jön az étel, ami nap mint nap az asztalunkra kerül?

review_pic
Új Ember (2018.01.12)

Ennek a könyvnek a többszöri, nagyon figyelmes elolvasását egy személyes élmény előzte meg. Az 1993-as év októberének két hetét Norvégiában töltöttem, ahol nem mindennapi élményt jelentett házigazdáim saját sütésű, teljes kiőrlésű kenyere, erdei áfonyából főzött lekvárja, s a nagyon sűrű, szinte szilárd, felséges illatú és egyáltalán nem édes méz. Ott szerzett gasztronómiai élményeim csúcsa pedig egy lillehammeri fogadás volt, ahol csak lazacból háromfélét tálaltak fel. Ebéd közben pironkodva kellett bevallanom, hogy – ha nem is családi, de összmagyar szinten – mi nagyon Ibsen népe mögött kullogunk a halfogyasztásban. Száz szónak is egy a vége, erre a hideg, de csodálatos északi országra mindmáig úgy tekintek, mint az egészséges táplálkozás egyik Mekkájára.

review_pic
A lenyugvó Napnak is van ereje… (2018.01.12)

Martin Walser, egy öreg író. Az öregkorról írt regényt, cseppet sem öregesen, de annál őszintébben. Vannak-e, lehetnek-e érvényes életstratégiák ebben a fiatalságra szabott világban? Nézzünk szembe vele, hogy – a megnövekedett élettartammal együtt – az öregség/öregkor a mai európai civilizáció számára legalább annyira feldolgozatlan és feldolgozhatatlan, mint a halál. A szembenézés nem jellemző, s ha valaki megpróbálja, akkor sem talál recepteket. Aki eljut odáig, annak – társadalmi helyzetétől függetlenül – egyedül kell szembenéznie a korral járó szereppel. (Hányszor halljuk terelésként, hogy „én azt úgysem fogom megélni”…) Persze, van, aki mindent feladva elengedi az életet, elsorvad, s van, aki hetven/nyolcvan felett megpróbál úgy tenni, mintha még mindig harminc/negyven/ötven éves lenne.