Jugoszlávia. Mi jut eszünkbe nekünk, magyaroknak erről az egyszervolt országról? A piaca? A Balkán? A forrongások? A háború? Ezen a meglehetősen felszabdalt területen mindig történt valami. Hozzájuk kötünk nagyon sok mindent, ami rossz. (Igazából mi az összes szomszédunkról csak rosszat tudunk mondani... holott nem vagyunk jobbak, mint ők. Sőt...) Megvan a balkáni jelző? Ügyeskedő, elmaradott, mocskos, korrupt... nagyjából ezeket kötjük hozzá. Mára sajnos nagyon sok szempontból lejjebb kerültünk, mint ezek a lenézett balkániak. A balkániak, akik még élénken emlékeznek arra, milyen is egy valódi krízishelyzet, milyen is egy polgárháború, ugyanis nincs még 30 éve, hogy vérbe fulladt Jugoszlávia.
– Az apám nem halott. Viszont háborús bűnös – ezzel a felismeréssel próbál megbarátkozni Goran Vojnović regényének hőse… A Balkán – az utódállamokra szétesett egykori Jugoszlávia – valószínűleg még ma is a világ egyik legfurcsább helye. Egyrészt élénken él ott minden, amit sztereotípiaként a „balkáni” jelzővel szokás illetni. Másrészt viszont ez a vidék is szerves része Európának, s az itt élők néha/gyakran európaiabbak, mint mi, magyarok. Ráadásul az ex-Jugó állampolgárok – Európában gyakorlatilag egyetlenként – erős és közvetlen tapasztalatokkal bírnak a (polgár)háború mibenlétéről… s ennek a háborúnak máig érő hatásáról.
Nagyon ritkán fordul elő, hogy nem papíron olvasok el egy könyvet, ami pedig megjelenik magyarul. Számomra nagyon fontos egy kötet fogása, tapintása, borítója, lapjainak illata és pörgetése is. Azonban Goran Vojnović szlovén író családregénye, a Jugoszlávia, édes hazám még csak most fog a boltokba kerülni: így csak is elektronikus formában olvashattam el. Köszönöm a Typotex Kiadónak, hogy még a megjelenés előtt megismerhettem a regényt. Nagyon izgalmas élmény volt egy nyomdakész kötettel ismerkedni virtuálisan, megpróbálni elképzelni, hogyan hatnak majd a karcsú szövegtükrű oldalak, a különféle betűtípusok, a visszafogott címfelirat, ha majd élőben a kezemben tarthatom a Typotex Világirodalom kötetei közül a legújabbat.
Zavarbaejtő, furcsa szöveg, amelyet tekinthetünk önvallomásnak és útkeresésnek, de provokációnak és tabudöntögetésnek is. A Typotex Kiadó egy nagyon érdekes könyvvel jelentkezett nemrégiben, méghozzá a belga Isabelle Wéry könyvével. Ahogyan az első oldalait néztem a szövegnek, először azt hittem, hogy verseskötetről van szó. De nem. Ez a kötet épp annyira nélkülözi a hagyományos szövegszerkesztési konvenciókat, amennyire provokatív, nyílt, szabadszájú és meglepő. Pontosan ez a tökéletes, öncélúnak tűnő, de mégis működő "szabályszegés" teszi egyszerre nagyon vonzóvá és közben mégis már-már befogadhatatlanná a szöveget. És az orgonán, azon játszom. Főlega Mária Avéját. Van hozzá tehetségem. Ez igaz. Amikorjátszom, az még a fagyasztóban lévő halakat is megrendíti.Mondhatnám, felkavarja.
Van egy lány. Marilynnek hívják, pont ugyanúgy, mint a híreset, aki csodálatos volt, és tragikus véget ért. Csak épp a híres Marilyn magának választotta a keresztnevet és a vezetéknevet is. Ezzel szemben a mi lányunk Marilyn - Turkey. Igen, mint Törökország, de sokkal inkább: mint Pulyka. Pulyka, amit olykor kicsontoznak: vagy felvágnak, megtömnek, megkennek, esetleg leégetnek. Ezzel kell együtt élnie. Regényt ír: ezt olvassuk mi. Az elején 6-8 éves, a közepén 25 éves, a végén meg éppen most éppen itt van. Miközben élve felboncolja önmagát, kicsit mi is megőrülhetünk vele, átkerülve egy világba, amiben olyan dolgok vannak, mint: "Elmezavar. Elidegenedés. Skizó. Gázos izék. Pulyka meg Baszki. Marilyn meg Marilyn.
A Typotex Világirodalom sorozatában láttak már napvilágot különleges kötetek. Ott volt a litván Halak és sárkányok, amelyben regénybe íródott regény. A Festő a mosogató alatt, amely portugál szerzője akaratából tökéletes közép-európai sztorinak mutatta magát, s benne a rajzok egyenrangúakká váltak a szöveggel. Vagy ott volt a cseh Egy férfi, amely Esterházy Péter Egy nőjére válaszul miniatűr fejezetekből állt egy-egy férfiról. S még hosszan lehetne sorolni. Olyan könyvvel azonban, mint az 1870-es születésű portugál Tavaresé, nemcsak a Typotexnél, de még soha életemben nem találkoztam. Úgy gondolom, ez a kötet mindig az, aminek az ember elolvassa. S minden újraolvasásnál vagy csak újra kinyitásnál más lehet. Például verseskönyv. Vagy monológ. Esetleg filozófiai miniatűrök sora.
Furcsa, hogy rövid időn belül immár a második olyan regénybe futok bele, amelynek két felét tetszőleges sorrendben lehet olvasni, hisz a dán Ida Jessen frissen megjelent kötetének történetei a könyv két elején kezdődnek (furcsa így leírni, de remélem, mindenki érti: bármelyik felől kezdek bele, mindkét felől az első oldaltól indulunk), és ezek középen találkoznak. Hogy hol, melyikkel is kezdjem, sokat nem gondolkoztam. Pénzfeldobás döntött, így először a Bagge doktor anagrammái címet viselő részbe fogtam bele. A címszereplő Bagge doktor egy vidéki, idősödő körzeti orvos az 1920-as évek Dániájában, akit rögtön az első oldalon felkérnek a gyógyítással kapcsolatos emlékei megírására egy készülő antológia számára.
Méltósággal viselt – vagy inkább gondosan titkolt? – betegség után elhunyt az idős körorvos, Bagge doktor. Ida A magyar könyvpiacon unikumnak számítanak azok a könyvek, melyek úgy tartalmaznak két művet, hogy a kötet – mintha két könyv lenne egymáshoz ragasztva – mindkét oldalról elkezdhető. A Typotex Kiadónál rövid időn belül ez már a második ilyen kötet. Az előző ilyen Tomas Espedal műveit tartalmazta, és ITT írtunk róla. Ahogy az Espedal kötet esetében, úgy most Ida Jessen könyvénél sem csak öncélú játszadozásról van szó. TÉTJE VAN ANNAK, HOGY A KÖTETET MELYIK IRÁNYBÓL KEZDJÜK EL! Tétje van, mert a két mű szorosan összetartozik/összefügg. Az egyik magyarázza a másikat, de, hogy melyik az egyik és melyik a másik, az az olvasó szabad döntésére van bízva.
Mindennél rémisztőbb az ember belseje, akár anatómiai, akár erkölcsi értelemben. Az elsőre kissé talán humorosnak tűnő felütés, amelyet a cím sugall, nagyon hamar a komor valósággá válik: Afonso Cruz nagyszülei ugyanis tényleg bújtattak egy zsidó festőt a mosogatójuk alatt a Harmadik Birodalom tündöklése idején. Ebből a valós történetből indult el az unokájuk, Afonso képzelete, és tárt elénk egy különleges képekkel tarkított, kissé kifordított, mégis szép és megható mesét arról, hogy mi köt össze embert és embert, hogy mindannyian egymás jó és rossz behatásainak és reakcióinak a keveréke vagyunk, hogy az életünk nem lehet független teljesen a többi emberétől. A kötet főszereplője Jozef Sors, egy Pozsony környéki zsidó festőművész, aki menekülni kényszerül a nácik elől.
Afonzo Cruz közel ötven esztendős, és kíváncsian várja, mikor hagyja maga mögött a „ifjú fenegyerek” eposzi jelzőjét. A Festő a mosogató alatt-ról… Afonzo Cruz közel ötven esztendős, és kíváncsian várja, mikor hagyja maga mögött a „ifjú fenegyerek” eposzi jelzőjét. Annyi bizonyos, hogy itthon mindmáig friss, új hangként szokás rá hivatkozni, hisz eddig mindösszesen három kötete jelent meg magyarul, melyek közül a legújabbról, a Festő a mosogató alatt-ról beszélgettünk vele az idei Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron, a Várkert Bazárban. – Regényed hősét Joseph Sors-nak hívják. Egészen az epilógusig azt gondoltam, ez afféle beszélő név, amely adott a regénynek egy sajátos olvasatot, ugyanis magyarul a Sors rendeltetést, végzetet jelent.
