Rengetegszer előfordul, hogy rácsodálkozunk egy olyan tárgyra, amely a hétköznapjainkban egész gyakran kerül a kezünk ügyébe. Elbűvölve nézzük ilyenkor a bankkártyánk chipjét, a karóránk mutatóinak járását, egy cipzár összezáródását, de akár egy golyóstoll működését is. De van itt még valami, amivel még a tárgyaknál is gyakrabban találkozunk – ez pedig a kezünk! És valóban, ez az a testrészünk, amelyről tulajdonképpen alig tudunk valamit. Azt persze iskolai tanulmányainkból is tudjuk, hogy az evolúció során az emberré válás fő tényezője az agytérfogat növekedése, a kommunikáció összetettebbé válása és az egyre gyakoribb és fejlettebb eszközhasználat volt. Míg az előbbiek történetéről ma már sokat tudunk, az utóbbi használójáról – vagyis a kezünkről – már sokszor megfeledkezünk.
Aligha van nagyobb hatású műve a tudománytörténetnek, mint Charles Darwin A fajok eredete című munkája. Az 1859-es könyv ugyanis – több hasonló jelentőségű értekezéssel ellentétben – nem maradt a tudós társadalom elefántcsont tornyaiban, hanem tovagyűrűzött a legszélesebb közönség világába. Nem is csoda: a mű az egyik leginkább elfogadott igazságot kezdte ki, amelyet a vallások évezredek óta tanítottak. Jött valaki, aki azt állította, hogy az emberiség a majmokból fejlődött ki, sőt mindez a természet törvényei szerint ment végbe, amelyeknek eredetileg eszük ágában sem volt pont embereket alkotni. De hogyan jutott erre a következtetésre az a férfi, aki korábban évekig teológiát tanult a cambridge-i egyetemen? E kérdésre is választ ad Stellan Ottosson Darwinja, amely egészen különös nézőpontból mutatja be a nagy természettudós munkásságát.
A portugál születésű Alfonso Cruz író és képzőművész különleges atmoszférával és nyelvi leleménnyel megírt könyvei komoly érdeklődésre tartanak számot Magyarországon. A Kokoschka babája és a Virágok megjelenése után most itt a harmadik, valóság és fikció közt lavírozó, a Typotex Kiadó gondozásában napvilágot látott könyv, a Festő a mosogató alatt. Október 12-én a Margó Fesztivál szervezésében a Várkert Bazárban faggatta a szerzőt Bánki Éva író és Urbán Bálint költő, műfordító tolmácsolásában. A végig gördülékeny, jó hangulatban telt beszélgetés elején megtudtuk: a regény alapját a szerző nagyszüleinek története adta, ahhoz azonban, hogy azokból használható, regényként megálló szöveg keletkezzen, az írói fantázia és szabad képzelőerő támasztéka kellett.
Az 1986-ban történt atombaleset tanulságai fontosabbak mint a hiedelmek. Szatmáry Zoltán és Aszódi Attila könyve megelőzte a saját korát. Csernobil… NEM ELŐSZÖR, DE MOST „NAGYON”… A csernobili katasztrófa a XX. század történelmének kitüntetett pontja. Megkerülhetetlen. Olyasmi, amiről mindenki tud „valamit”, olyasmi, ami beleette magát a civilizációnk minden rétegébe. Hatása nem csak a természettudomány iránt érdeklődők számára nyilvánvaló, de azok számára is, akik „bölcsészként” szemlélik a világot. Csernobil irodalmi téma és alapanyag is, melegágya a sci-fi irodalomnak, a tényirodalomnak, filmeknek. S mostanság konkrétan egy televíziós minisorozatnak, ami példátlan sikereket ért el.
A kötet tömény szenvedéstörténet, látlelet a zsarnokságról. Lázadozó lelkiismeret ébredése, amely nem hajlandó tovább sumákolni. Konkrétan fájt olvasni. A Typotex Kiadó ismét nehéz műfajba vágta fejszéjét, jelzem, aki utál komfortzónáján kívül olvasni, annak nem való a történet. Az a történet, ami bevallottan alternatív, a könyv mellett ülő ember azonban pillanatokon belül képes párhuzamot húzni valamiféle valósággal, legyen az akár teljes bizonyossággal felötlő, akár ködösen maszatolt sejtés. A kötet címe A föld, amelyen állunk, szerzője a spanyol Jesús Carrasco.Legkönnyebb párhuzamot a náci Harmadik Birodalommal lehet húzni, ahogy a történetet olvassa az ember, de a szerző konkrétan sehol sem említi, hogy erre gondolt volna.
A Tánckönyv, ahogy már utaltunk rá, ha tánctörténeti tradícióra nem is, de szellemtörténeti előzményekre annál inkább támaszkodik: Artaud, Mallarmé és Valéry felől értelmezhető a legtermékenyebben. Akár úgy is olvasható, mintha Artaud A színház és hasonmásában kifejtett, majd kései füzeteiben újra felbukkanó eszméinek egyfajta folytatása lenne. Az artaud-i kegyetlen színház metafizikai jellegű, mivel hisz a szükségszerűségben, a végzet és a pusztító erők működésében. Ehhez hasonlóan, a Tánckönyv első költeményeiben úgy jelenik meg a tánc, mint „a halál koreográfiája”, vagy mint a bűnöket a középpontba állító színpadi történet, mely egyben „a Balsors és a Váratlan koreográfiája”.
A csernobili atomerőmű-balesetet követő napok egyikén ünnepeltem harmadik születésnapomat. Amint a hatóságok megszellőztették, hogy nem egészen rendben lévő dolgok történtek Csernobilban, és a jódtabletták is előkerültek, a szüleim engem is tájékoztattak: egy veszélyes felhő érkezik keletről, ezért jobb nekem a házban maradni, így lőttek az udvaron való futkározással, játékkal ünnepelt születésnapnak. Az első napokban még élvezetes is volt a helyzet, percenként húztam el a függönyt és nagy izgalommal vártam, mikor jön már a fergeteg. A felnőttekre nem veszélyes a helyzet, vontam le a tanulságot, hisz úgy jártak-keltek, mintha mi sem történt volna. Egy idő után viszont megelégeltem, hogy a szikrázó napsütésben híre-hamva sincs a felhőnek, így megszegtem a karantént.
Korunk legfontosabb kérdése a klímaváltozás, a felvetés körül forrnak az indulatok. Kovács Róbert a tényeket faggatja. Katasztrófa? Semmi fontos? Korunk legfontosabb kérdése a klímaváltozás. A fenti kijelentéssel biztosan egyetért az, aki úgy gondolja, hogy az emberiség a szakadék peremén billeg, és rövidesen kinyírja magát. De a kijelentéssel egyet kell értenie annak is, aki szkeptikus, és úgy gondolja, hogy nincs olyan nagy baj, s a klímakatasztrófa hirdetői inkább csak hisztiznek, pánikolnak és vagy rémhíreket terjesztenek… Szabad szemmel, szakértelem nélkül is jól megállapítható, hogy a klímaváltozás témája egyre hangsúlyosabban szerepel a közbeszédben.
Narine Abgarjan örmény-orosz író, és ez a tény elválaszthatatlan írói munkásságától. Az itthon megjelent könyve, az Égből hullott három alma tájait és szereplőit az örmény hegyek rejtett falui ihlették. Művével 2016-ban Jasznaja Poljana irodalmi díjat nyert. Maga a történet első hallásra nem sok érdekességgel kecsegtet. Egy idős asszony, Szevojanc Anatolija közelgő halálára készül, és míg várja a véget, visszaemlékezik élete eseményeire. Abgarjan egy ilyen felütésből, Márquez írói varázslatát magához véve meséli el népének tragédiáit egy mikrokozmoszba helyezve. Egy stand-uposhoz hasonlóan kezdi történeteit, és számtalan kitérőt tesz szereplő életének különböző szakaszaiban, és ezekbe mind belefűz valami szórakoztató elemet.
Az HBO nevével fémjelzett, összesen öt részes minisorozat, a Csernobil világszerte felkorbácsolta az indulatokat, emellett újra reflektorfénybe helyezte a legismertebb atomkatasztrófa ügyét. Az ilyen helyzetekben mindig jó, ha az érdeklődők megbízható forrásokból juthatnak hozzá az információkhoz, és nem kell a kétségbe vonható hitelességű honlapokra hagyatkozniuk. Aktuális bemutatónk alanya a ránk zúduló tények szövevényes útvesztőjében kínál eligazítást számunkra. 1986. április 26-án hajnalban, pontosabban 1 óra 23 perckor a csernobili atomerőmű négyes számú reaktora felrobbant, melynek következtében nagy mennyiségű radioaktív anyag szóródott szét szerte Európában. A tragédiát követően modern mítoszok tucatjai keltek szárnyra... de mi történhetett valójában Csernobilnál?
