Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
Recenziók
review_pic
Ilyet én is tudok, mondják sokszor a kortárs művészetről - de akkor miért nem csinálják? (2018.11.21)

Vajon miért a - sokszor nehezen befogadható - kortárs festmények vezetik a nemzetközi eladási listákat? - teszi fel a kérdést Martos Gábor művészeti szakíró Ilyet én is tudok - Sokmilliós művek kalapács alatt című kötete, amelyet pénteken mutattak be az Art Market Budapest kortárs művészeti vásáron. Martos Gábornak 2013-ban jelent meg ugyancsak a Typotex Kiadónál a Műkereskedelem - Egy cápa ára című könyve, amelyben a műtárgy-árverések világába vezette be az olvasót. A friss munka ennek folytatása vagy inkább ikerkötete - mondta el a kötetbemutatón Martos Gábor. Mint hozzátette: kortárs, elsősorban absztrakt, nonfiguratív munkákat felvonultató képzőművészeti kiállításokon gyakran hallotta a látogatók szájából a lekicsinylő hangsúllyal kiejtett "ilyet én is tudok" mondatot. Érdekes módon azonban a nemzetközi műtárgypiacot mégis a 2.

review_pic
Ha tudsz ilyet, csináld! (2018.11.21)

ŐSZINTÉN BEVALLJA: mások bosszantására kezdte el ironikus Facebook-sorozatát évekkel ezelőtt. Martos Gábor művészeti író olyan modern és kortárs, elsősorban absztrakt, nonfiguratív alkotásokat mutat be, amelyek font- és dollármilliókért kelnek el a külföldi aukciókon. „Ilyet én is tudok” – ezt a címet kapta a napokban megjelent legújabb könyve is. A műkereskedelem elméleti kérdéseivel foglalkozó szerző a festészet napja táján igazi csemegékkel szolgál arról, hol kezdődik és mennyit is ér napjainkban a művészet.    – Mégis, kiket szeretne bosszantani ezekkel a bejegyzésekkel?  – Azokat, akik mondjuk három vonal meg két színes folt láttán rögtön kijelentik: ilyet én is tudok festeni!

review_pic
Rekord árlisták (2018.11.20)

A műkereskedelem – aukcióktól a magánjellegű adásvételig – igencsak besűrűsödött, köszönhetően az alacsony kamathozamoknak. A jónép azt látja, hogy egy kép öt éve még negyvenötmillióért kelt el, ma száztízmillióért ütötték le. (Fiktív példával élek…) Egy ilyen jellegű befektetéssel legfeljebb a lakásvásárlás tud konkurálni. (Ha sok pénzed van az induláshoz…) Martos Gábor előző könyve is ezt a „dzsungelt” kutatta, közgazdasági mutatókat és a jelenkori művészettörténeti dimenziókat összekapcsolva, de inkább a nemzetközi műtárgypiac furcsaságait bemutatva. Akkori könyvének alcíme is ezt az ironikus, jóllehet halálkomoly összefüggést célozta: Egy cápa ára.

review_pic
Ezért nem tudsz ilyet (2018.11.20)

Tegyük a szívünkre a kezünket, és valljuk be, hogy mindannyiunkat ért már meghökkentő élmény egy-egy árverési rekord hallatán. A döbbenetet ilyenkor vagy a sztártétel esztétikai kvalitása, vagy a licitcsata végére kiharcolt leütési ár okozza. És biztosan hallottunk kortárs és/vagy absztrakt képzőművészeti kiállítás alkalmával értetlenkedő megjegyzéseket is. Ezek a felhangok általában abból a frusztrációból fakadnak, hogy a látottak valamilyen oknál fogva dekódolhatatlanok a befogadó számára. A meghökkenés hatványozódik, amikor arról értesülünk, hogy milyen összegekért kelnek el ezek a művek, és hogy ki az az „elmekórtani eset”, aki ezt a rengeteg pénz kifizeti értük. Az „Ilyet én is tudok” – Sokmilliós művek kalapács alatt című könyv szerzője, Martos Gábor ennek a reakciónak szeretné elejét venni.

review_pic
Izlandi mindennapok (2018.08.03)

Stefánsson regénye a legjobb példa arra, hogy napjainkban sem kötelező egy könyvnek oldalról oldalra izgalmasabbá váló akciódús jeleneteket szolgáltatnia ahhoz, hogy az olvasó megtalálja a műben a sokrétű, valós élettel és fikcióval keveredő élményeket. Többgenerációnyi izlandi életet mutat be A halaknak nincs lábuk. Pontosan olyan kavargó, álomszerű és mégis rideg környezetbe bújtatva, ahogy azt az északi regényektől már megszokhattuk Per Petterson vagy Karl Ove Knausgard műveiben. Az alig lakott szigeten látszólag évtizedek óta nem történik semmi érdemleges, de az emberek lelkében sok minden, s ezt az író érzékeny tollal eleveníti meg. A történések több helyszínen és idősíkon zajlanak, a tájékozódást a mindentudó elbeszélő jóslatszerű fejezetcímei segítik. A könyv főhőse, Ari visszatér szülőföldjére, Keflavíkba.

review_pic
Amikor egy szamoai törzsfőnök kioktat minket… (2018.07.03)

Erich Scheurmann könyvét – a szerző halála után – előszeretettel olvasták a ’68-as diáklázadók, később a környezetvédő aktivisták. A Papalagi tényleg izgalmas, de… Bár Erich Scheurmann egyetlen híres könyvére, az A Papalagi című munkára antropológiai munkaként szokás hivatkozni – így szerepel a német oktatásban is – azért ne veszítsük el a fejünket: ez egy szépirodalmi munka, s bár a szerző járt a helyszínként megadott helyen, szavait nem kell készpénznek venni. A PAPALAGI AZT JELENTI, FEHÉR EMBER… „…a Papalagi teste tetőtől talpig be van burkolva kendőkkel, gyékényekkel és bőrökkel, olyan szorosan és feszesen, hogy sem az emberi szem, sem a nap sugara nem képes áthatolni rajtuk. Olyan feszesen, hogy a teste sápadt, fehér és erőtlen, mint azok a virágok, melyek az őserdő mélyén nőnek.

review_pic
Az építészet a legfontosabb művészeti ág? (2018.07.03)

Ha az építészet művészet, akkor a művészetek közül a legfontosabb, mert mindenkit megérint mindennap. Pallasmaa kötete az új szempontok tárháza. Az épített terekben – habitusunktól és az építményektől függően – érezhetjük magunkat jól vagy rosszul. Jellemző, hogy a minket körülölelő világnak erre a hangsúlyosan jelenlévő, mindentbefolyásoló elemére a hétköznapokban nem szoktunk reflektálni. Adottnak vesszük, hiszen oly kevés alkalom adódik arra, hogy lényegesen változtassunk rajta – vannak erre szakemberek, építészet, várostervezők, tájépítészek… Az ő kezükben van a sorsunk. De mi van akkor – merülhet fel a kérdés akár a Városliget átszabása kapcsán is –, ha ők valamit nagyon benéznek, máshogy látnak?

review_pic
A memória visszavág (2018.07.03)

A kortárs cseh irodalomban a tendenciává combosodó emlékező prózát olyan szerzői nevek fémjelzik, mint Petra Hůlová vagy Irena Dousková. Amíg az említett írónők szövegeiben a gyermekkorra való emlékezés rendszerint nosztalgikus és ironikus-szatirikus szemléletmóddal telítődik, a fiatalabb évjárathoz tartozó, Matěj Hořava álnevet használó cseh szerző első prózakötete teljességgel nélkülözi az ezekben megszokott könnyed, humoros hangvételt, velük ellentétben jóval szikárabb, komorabb tónusú. Az 1980-ban született író Csehországban rögtön be is zsebelte a Magnesia Litera-díjat és a Cseh Könyv-díjat.

review_pic
Pálinka. Bánáti prózák (2018.07.03)

Az a barbárság, az a hamu íz (nem illat, ha az ember egy felégetett domboldalon sétál, a füst és a hamu behatol egészen a szájába, a hamu íze az, a füst íze, már nem pusztán az illat: ó Istenem, bárcsak képes lennék néha leírni éppen azt az észrevétlen határt, amikor az illat ízzé válik), az az izzás, a fűszálak, virágok, megboldogult rovarok reménytelen elkárhozása... – Matěj Hořava az Európai Elsőkönyvesek Fesztiváljának cseh vendége. Művének részletét Peťovská Flóra fordította. felgyújtott domboldalak Az égő domboldalakon ballagok. Az égett fű, az égett virágok részegítő illata, a hamu és a füst részegítő illata. A lángok vörös nyelve jobbra-balra csapdos; a látóhatáron és a hátam mögött is ott táncol.

review_pic
Bánátban a pálinka sem segít! (2018.07.03)

  Matěj Hořava Pálinkája nem okozója a bánáti bánatnak, inkább csak velejárója, kísérője, és kísértője az írónak. Az olvasó nem lesz tőle másnapos. „Itt már senki nem mesél nekem. Ráz a láz (hányadszor ebben a végtelen télben?), és óránként fel kell kelnem, hogy dobjak a kis telhetetlen, rozsdás kályhába néhány friss, hófehér gyertyánhasábot, ami alig ég. Ha kiürül a vödör, ki kell mennem az udvarra (de az csak reggel lesz, világosban); utat kell kaparnom a lapáttal a farakáshoz, és régi, tompa fejszével egy újabb vödörnyit hasogatni; aztán megint egyet, hogy legyen egy kis tartalék…” Különös és különleges prózakötet a Pálinka, a benne található szövegek mintha valahol az automatikus írás határán keletkeztek volna, valahol egy olyan belső tájon, ahol egyfajta – sokszor félelmetes – belső szabadság adódik.