Amatőr képzőművészként megtanultam, hogy minden ember más módon áll a képekhez. Még ha az üzenetet meg is fejtik, akkor sem biztos, hogy ugyanazon az úton jutnak el a célba.
Ez persze nem baj, hiszen talán pont ez a lényege az egésznek, s nyilván nem lehet mindenkinek ugyanolyan látásmódja, hiszen az egyéniségünk is különböző.

De egyéniségük a festményeknek is van, ami a művész látásmódját tükrözi. Csodálatos, hogy egyazon témát hányféle módon lehet ábrázolni. Mindenki más szimbólumokat, képi elemeket, technikát, vagy színeket használhat ugyanazon téma megjelenítésére, még ha a cél meg is egyezik.

Érdekes, de majdhogynem lehetetlen feladat megfejteni a művészek sajátos szimbólumrendszerét – akár több évszázad elteltével, hiszen e megfejtések végül valószínűleg saját egyéniségünket, gondolatainkat is hozzáadják a magyarázathoz.

 

Az igazi kritikus, vagy műélvező persze megpróbálkozik vele, megpróbál objektíven közelíteni a vizsgálat tárgyához, és jó esetben óriási felfedezéseket tesz, a legjobb esetben pedig valóban megfejti a talányt.

Daniel Arasse is egy ilyen bátor és kíváncsi lélek, aki akár egy évtizedet sem sajnál arra, hogy kinyomozza egy-egy kép mondanivalóját, megkeresse a rejtett üzenetet, feltárja a művész igazi motivációját.

Kutatásaihoz persze rengeteg szakirodalmon átrágja magát, megvizsgál minden lehetőséget, hogy aztán végül a kép egyszerű szemlélése során ráébredjen a mögöttes tartalomra.

A kötet címéhez méltó módon valódi filozófiai okfejtéseket rejt a képzőművészetről, a festmények pedig legtöbbször csak mint szemléltető eszközök vannak jelen, érdekesebbé varázsolva a hosszú és bonyolult monológot.