
Megjelenés: 2007
Oldalszám: 285 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-9664-51-7
Témakör: Művészetelmélet
Sorozat: Képfilozófiák
Elfogyott
A szép és az okos
Szeretjük a festményeket. Illik is, mi meg aztán jólneveltek vagyunk.
Rendszeresen járunk kiállításra, vannak otthon albumaink, még
képernyőkímélőként is néha egy festményválogatás fut. Axiómaként jelenthetjük
ki: egy rendes ember szereti a festményeket, kedvenc festője is van, akiről tud
ezt-azt, talán még egy regényes életrajzot is elolvasott róla. És különben is,
ha nem így alakult volna az élete, akkor talán eleve művészettörténésznek
tanult volna. Mondjuk, hírneves zongoraművész szeretett volna inkább lenni, de
ahhoz tehetség is kell, míg a művészet értéséhez elég a kitartó szorgalom.
Tehát utóbbi reálisabb vágynak tűnik. Még a múltba visszavetítve is inkább
hihető, hogy csak véletlen ez az ügyvédi, üzletkötői stb. pálya.
És persze művészettörténészből a csillogóbb fajta lett volna belőle. Nem ám az,
aki poros és rossz levegőjű műhelyében apró és jelentéktelen részleteken
vívódik, beszélni csak érzelemmentesen képes, elvégre tudós, s még egy jó kis
összeesküvés-elméletet sem tud rendesen összehozni.
Egy szóval éppen olyan művészettörténész lett volna belőle, mint amilyen Daniel
Arasse.
Mert például Daniel Arasse-nak nem
derogál azzal kezdeni, hogy az egyik kedvence a Mona Lisa. Mintha egy
mesterszakács a pirítósra esküdne! Aztán ezután az sem derogál neki, hogy
elismerje, nem volt mindig így, nem mindig szerette a Mona Lisát, mert
egyszerűen nem látott a szemétől, ill. a festményt elkoptató 20. századtól.
Mígnem egyszercsak végre megnézte a képet. Rendesen, jó alaposan. És akkor
rájött, hogy ő is csak annyira művészettörténész, mint mi magunk. Ugye, ahogy
megbeszéltük, pörögnek a képek a képernyőkímélőn, futnak a lábak a kiállítások
zsúfolt falai előtt, tudunk neveket, címeket, számokat és alapmotívumokat -
csak éppen nem néztünk meg alaposan egy képet sem. Mindegy, hogy meghitten
révedezünk-e előtte vagy hideg aggyal pásztázzuk, a lényeg a kép alapos megnézése.
És Arasse tényleg nem mutat be nekünk a nagyközönség számára ismeretlen
zseniket, sőt még az ismert képekkel kapcsolatban sem mondanám, hogy felfedezné
a spanyolviaszt. Leonardo, Vermeer, Manet, Velázquez és társaik leghíresebb,
legismertebb képeit gondolja végig, s nyitja fel a szemünket.
A Festménytörténetek ugyanis egy 2003-as rádióműsoron alapul, ami ráadásul
nyáron futott! Képzeljék el, ahogy a Balaton partján cigiznek, s az öreg Sokol
a nagy nehezen beszerzett elemtől hajtva azt zümmögi a hullámok morajába, hogy
Leonardo da Vinci utoljára az Utolsó vacsorán festett perspektivikus teret, de
Jézus és az apostolok a szépen megszerkesztett tér elé vannak festve, s milyen
vicces az a legenda, hogy Leonardo a Mona Lisa szemöldökét szálanként festette
meg, mikor nincs is neki...
Összegezném, hogy adott tehát egy könyv... De szerencsére a helyzet az, hogy
adott egy írótól két könyv!!!
Az említett rádióműsort feldolgozó Festménytörténetek párja a nagyobb alakú,
gyönyörű kivitelű Festménytalányok.
Az utóbbiban öt képelemzést olvashatunk, melyek minden részletre kiterjednek
(és az egész festmény megmutatása után ezek a részletek nagyítva is láthatók).
A könyvet kézbefogva azt gondolhatnánk, ez a szebb könyv, míg a másik az
okosabb. De nem, mindkettő egyszerre tud szép és okos lenni. Igazán vonzó.
A talányok címlapján Tiziano önmagát izgató Vénusza fekszik. Olvasás közben
megtudhatjuk, funkcióját tekintve talán nem nagyon különbözik a műhelyek falán
díszelgő csöcsös fotóktól, a pin-upoktól. De hogy Tiziano ezt egy polgári
otthonba megrendelésre készítette el, az annak köszönhető, hogy a sokszor
prűdnek átkozott egyház abban az időben azt hirdette, a fogantatás gyönyörben
lehetséges, a nő pedig ne terhelje férjét fölöslegesen, s törekedjen teljes
erejéből a gyönyörre. Hát erre emlékeztetette a fiatal arát a kép egy hálószoba
falán.
A történetek címlapja máshogy bravúros. Három kisablak enged láttatni
Lorenzetti Angyali üdvözletéből három részletet. Mária kéztartása talán
evidens. Az angyal "stoppos mozdulatot" tesz - még talán így, hogy
erre irányították a figyelmünket, ezt is kitaláljuk: Istenre mutat. De az
oszlop vajon mi? A válasz gyönyörű és összetettebb annál, hogy leírjam. Bevált
fordulata az ajánlóknak: a válasz a könyvben vagyon.
Összegzem tehát:
Adva van egy művészettörténész, aki bámulatosan könnyed stílusban (zseniális
fordítók, köszönjük!) a legismertebb képekről levakarja a megszokás rárakta
port, s olyan természetességgel kalauzol bennünket, hogy észre sem vesszük,
amikor bevisz minket szakmája sűrű erdejébe, s hirtelen elvesztjük a fonalat.
Mert ez a fickó nagyon okos és művelt is, s a nehéz műveltség nála nem keserű
orvosság. Így fogadni merek, ezek a könyvek szép lassan mindenhova eljutnak.
Gyermekek és tudósok egyaránt élvezettel olvassák, mert a gyermek tudásszomját
is oltja, s a tudós gyermeki lelkét is megérinti, így válnak hivatkozási alappá
a művészetkedvelők és a művészettel élők számára. Így vezet be minket az igazi
művészettörténetbe, az élvezettel teli műértésbe, mely közben talán mi is felfedezzük
magunknak a Mona Lisát, s talán amit ő tónak lát, mi majd folyónak véljük, és
akkor Arasse boldog lesz, hogy megnézetett velünk egy képet. Ezt aztán másoknak
is elmeséljük, és ajándékba adjuk a könyvet, de meglepődünk, mert az
ajándékozott azért lesz boldog, mert megkapta a könyvet, amit régen
kölcsönadott, de soha nem kapott vissza, pedig úgy hiányzott már neki.
Íme egy példája (lehetősége) a manapság oly ritka közös könyvélménynek.
Kapcsolódó recenziók
- Szemérmetlen mosoly, avagy a boldog aranykor festménye – Leonardo da Vinci és Mona Lisa Gioconda (dr.Gerevich József, http://piktor.cafeblog.hu, 2017-4-26)
- Mona Lisa nem létező szemöldöke (Vass Nóra, www.spanyolnatha.hu, 2016-2-9)
- Térképek festményeken (, Könyvtári Éjszaka 2009 "Ég és Föld", 2009)
- Daniel Arasse: Festménytörténetek (Gyenge Zoltán, Élet és irodalom, 2012.01.20.)
- A szép és az okos (, Könyvolvasó, 2010. 03. 31.)
- Daniel Arasse: Festménytörténetek (Hegedűs Tamás, http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok, 2009-07-28)
- Festménytörténetek (, Exit, 2009-02-27)
- Képolvasatok - a részletektől az egészig (Balázs Sándor, Új Könyvpiac, 2008. december)
- Autóstoppos arkangyal (Dékei Kriszta, Magyar Narancs, 2008. szeptember 25.)
- Leonardo titka marad Mona Lisa mosolya (Kolozsi László, Zóna.hu, 2008-8-3)
- Daniel Arasse: Festménytörténetek (Bernard Comment, Litera.hu, 2008-8-13)
- Sikamlós festmények titkos utalásai (florescu, Könyvesblog, 2008. augusztus 18.)
- Festménytörténetek (Borbély Szilárd, Élet és Irodalom - Ex libris, 2008. május 9)
- Élménytörténetek (Németh János, Élet és Tudomány, 2008. április 25.)
- Megyünk-e, mint világ, „elébb"? Arasse (Tandori Dezső , Könyvhét , 2008 március)
- Orbis Pictus/A látható világ elmesélve (Kerekes Tamás, nolblog/marlonbrandy, 2007-10-18)