Sokszor előfordul, hogy mikor ismeretlenek között vagyunk és meghalljuk egy számunkra ismerős ember nevét, akarva-akaratlanul is odafigyelünk, hátha megtudunk valami fontosat. De még fontos dolgokról sem kell feltétlenül, hogy szó essen, elég ha valakiről többet tudunk meg. Az ilyen alkalmakkor a legtöbbször különös érzés tölti el az embert: nem csak azt érezzük, hogy nagyon fontos információ birtokába jutottunk, hanem igen sokszor azt is, hogy közelebb kerültünk a másik emberhez, akivel pletykálkodunk, ez pedig jóleső érzéssel tölt el bennünket. Pedig ehhez még pletykásnak sem kell lennünk, rosszindulatú híresztelések résztvevőjének sem kel lennünk, elég ha mindössze jóízűen csevegünk valamiről, bármi is legyen a téma.

Minek köszönhető ez az ösztönös viselkedésünk? Ennek járt utána Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológus és Bodor-Eranus Eliza közgazdász-szociológus nemrég megjelent, A pletyka természete című könyvében, amiből rengeteget tudhatunk meg a pletyka eredetéről. Az evolúciós pszichológiai megközelítés szerint a pletykához valójában nem is két emberre, inkább száznegyvenre van szükség – ez az a nexusszám, amely a rendszeres, közvetlen kommunikáció szempontjából még és már elviselhető méretű csoportot jellemzi. Ám ha ennyi emberrel bensőséges kapcsolatot szeretnénk ápolni, az rengeteg időnket emésztené fel, így jön képbe a „kurkászó beszélgetés” lehetősége, amely nem egy konkrét információ megszerzésének vagy átadásának szükségletéből fakad, hanem inkább az érzelmi kapcsolatok megerősítésével folytatódik. Az evolúciós felfogás szerint így a pletyka védelmet és összetartást, a nagycsoporton belül a kisebb csoportok egymás felé irányuló támogatását biztosította. Ráadásul a pletyka segítségével kevesebb erő- és időbefektetéssel sajátíthatunk el stratégiákat vagy hozhatunk döntéseket. Arról nem is beszélve, hogy a pletykákkal a csoportok a közös értékeik kifejezéséhez és fenntartásához is hozzájárulnak, továbbá lehetőséget adnak a csoport belső konfliktusainak kontrollálására és szabályozására. Így – akár tetszik, akár nem – a pletyka igenis hozzájárult fajunk túléléséhez és jólétéhez.

A pletykálás okaira emellett természetesen más magyarázatok is léteznek, amelyeket részletesen tárgyal a könyv. Emellett a szerzőpáros nagy hangsúlyt fektet magára pletykára is, így megtudhatjuk, hogy általában mikor és hol szoktunk pletykálni, milyen szereplői vannak a pletykáknak, vagy éppen milyen hatásai lehetnek ennek a nagyon is emberi megnyilvánulásnak. Nem mindegy ugyanis, hogy a végeredmény inkább jótékony vagy ártalmas, ahogy az sem, hogyan terjed az olyan típusú pletyka, amelynek nem szívesen válunk tárgyává. Ezért külön érdeme a könyvnek, hogy azt is részletesen tárgyalja, hogyan kerülhetjük el a pletykahelyzeteket. De ennél is fontosabb, hogy a könyvből társas kapcsolataink működéséről is rengeteg újat tudhatunk meg, aminek segítségével ezeket a jövőben sokkal hatékonyabban tarthatunk karban.