Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
-25%
Megjelenés: 2020
Oldalszám: 324 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-4930-82-2
Témakör: Kémia, vegyészet

Eredeti ár: 3900 Ft
Webshop ár: 2925 Ft

KOSÁRBA
Természettudomány háborúban és békeidőben
Kémikusok, találmányok, felfedezések

„Hívjuk őket röviden tudósoknak”

Magyar Kémikusok Lapja
2020. 11.

Nagyon tartalmas olvasmányom volt a nyár végére. Inzelt György tudománytörténeti munkáit jól ismerem, mivel néhányat az utóbbi években lapunkban jelentetett meg, így már megismerkedhettem széles körű tudásán, a társtudományokban is való jártasságán alapuló, a társadalmi összefüggésekre is rávilágító vonatkozásokkal. Többek között azzal, hogy a tudomány vagy egyes tudósok élete sohasem független a környezetüktől: sokszor alapvetően meghatározza a pályájukat, így akár felfedezések megszületését vagy elmaradását is a kor, amelyben élnek. Természetesen az is, hogy milyen felfedezések születnek meg, melyekre érett meg a kor, a tudományos ismeretek bővülése és halmozódása (ez inkább az alaptudományokra értendő), és melyeket igényelt leginkább a kor társadalmi szükséglete (ez inkább az alkalmazott tudományokra vonatkozik).

Jelen könyvében a szerző a 18–19. század természettudományos fejlődésével foglalkozik, megannyi kikacsintással a múltba és a jelenbe, mutatva, hogy a tudománytörténet nem zárt: élő voltát jelzi megannyi vonatkozása a mával. A bőség zavarát kerülendő, néhány személyre és eseményre koncentrál, ezek: Lomonoszov, Kitaibel Pál, Than Károly, Wilhelm Ostwald, a tudományos kémia és a vegyészeti iparok fejlődése a kiegyezés korában Magyarországon, a tudósok és az első világháború és végül némiképp kissé kakukktojásként, de a jelenhez kapcsolódva, az elemek periódusos rendszerének éve.

Lomonoszov, akit mindannyian ismerünk a Moszkvai Állami Egyetem névadójaként, mint világhírű orosz polihisztor, egy tucat művészeti és tudományos ág tudósa vonult be a szocialista világ tudományos életébe. Ez a fejezet példák sokaságával próbálja helyére tenni a neves tudós valódi értékét. Én a természettudományokban a hő természetéről vallott nézeteit tartom a legjelentősebbnek. Kár, hogy ezeket kísérletekkel nem próbálta bizonyítani. Pedig pályája kezdetén, 1744-ben a kísérletekkel kapcsolatban így fogalmazott: „Egyszóval az utóbbi időben annyira felvirágoztak a tudományok, hogy ennyit évezredekkel, de száz évvel ezelőtt élt elődeink sem remélhettek. Ez mindenekelőtt abból ered, hogy manapság a tudósok és különösen a természet kutatói nem sok ügyet vetnek a puszta kitalálásokra és az üres fecsegésekre, hanem elsősorban a bizonyítás művészetében erősítik magukat. […] Az elme megbízható és sokszor ismételt kísérletekből vonja le következtetéseit.”

Mint tudományszervező, ő kezdeményezte a moszkvai egyetem alapítását, és mint tudománypolitikus sok beszédet tartott. Így például 1751 szeptemberében a Cári Tudományos Akadémián tartott ülésén a kémia hasznosságáról beszélve többek között ezt mondta: „A tanulással szerzett ismeretek tudományokra és mesterségekre oszlanak. A tudományok világos fogalmakat alkotnak, és feltárják a hatások és tulajdonságok titkos okait, a mesterségek pedig az emberi jólét növelésére használják fel ezeket” – kiválóan megfogalmazva az alap- és alkalmazott tudományok közötti különbséget.

Kitaibel Pál hazánk neves polihisztora, akinek kémiai munkásságával kapcsolatosan sokaknak a tellúrhoz fűződő Kitaibel– Klaproth prioritási vita jut az eszébe. Ez Klaproth győzelmével végződött, bár van az esetnek egy harmadik szereplője is, a szintén magyar Müller Ferenc József. Klaproth az elem felfedezéséről a Berlini Tudományos Akadémián 1798-ban beszámolva nagyon korrektül meg is említette Müller munkásságát az elem felfedezésében: „Mivel e tulajdonságok közül többet reichensteini Müller Ferenc úr a nyersásványban megfigyelt, övé az érdem, hogy abban egy sajátságos fémet először ismert fel!”

Kitaibel 1800 márciusában lépett színre, amikor azt állította, hogy ő már 1794-ben megtalálta a fémet egy másik ércben, és ezt levelezésében jelezte is. Hosszú és kacskaringós ügy bontakozott ki vádakkal és ellenvádakkal, mely végül Kitaibel meghunyászkodó nyilatkozatával fejeződött be. Az az dehogy… A továbbiak a könyvben találhatók.

Than Károly szerves kémiai munkásságáról nem sokat tud az egyszerű kémikus halandó, többet tudhat meg a Carbonidok című könyvéből, és talán az is jelzi ez irányú tevékenysége jelentőségét, hogy Zemplén Géza, a Műegyetem világhírű szerves kémikusa is az ő tanítványa volt.

Wilhelm Ostwald tudományos élete és munkássága a 19–20. század fordulóján egy új tudományág, a fizikai kémia születésének a története. Olyan tudósok munkája fémjelzi ezt az időszakot többek között, mint R. Bunsen, L. Meyer, V. Meyer, S. Arrhenius, J. H. van’t Hoff, akik mind fizikai kémiai tanulmányaink ismert szereplői. A fizikai kémia megteremtésében betöltött szerepéről így ír: „Az ezt az időszakot tárgyaló tudománytörténeti munkák van’t Hoff, Arrhenius és Ostwald nevével hozzák összefüggésbe, bár Ostwaldnak nem volt a másik kettőéhez mérhető jelentőségű tudományos felfedezése. Viszont én voltam a szervező, akinek munkája nélkül nem született volna meg és nem fejlődött volna ilyen gyorsan a tudomány ezen új területe.”

A következő fejezet azt vizsgálja, hogy milyen szerepet játszott a kémia az 1860 és 1918 közötti időszakban, kitérve az egyetemi oktatásra és kutatásra, valamint a vegyipar fejlődésére. Az egyetemeken a német, a magyar és a latin volt az oktatás nyelve, de az államvizsga németül folyt. Megkövetelték, hogy az egyetemeken legyen tudományos képzés, a professzoroknak tudományos teljesítményt kellett felmutatniuk. Ekkor kerültek a magyar/pesti egyetemekre neves magyar tudósok: Than Károly, Lengyel Béla, Ilosvay Lajos, Buchböck Gusztáv, Winkler Lajos, Fabinyi Rudolf, Bugarszky István stb. A vegyipar kibontakozása a kiegyezés után indulhatott meg. Ekkor rakták le a ma is világhíres magyar gyógyszeripar alapjait, jött létre a festékgyártás, a textilszínezés.

A természettudósok, majd később az egyes szakmák is megalapították szakmai szervezeteiket és szakmai folyóirataikat. „Érdemes megnézni, miről ír a Természettudományi Közlöny 1869- ben. A Tárjegyzékben a Vegytan címszó alatt a következő írásokat találjuk: Atómok és tömecsek; Sóoldatok cserebomlása; A nitroglycerin (dynamit); A petróleum párlási terményei; A pesti világító-gáz vegyalkotása; A Graham-féle hydrogenium; A szinnyelopóczi fürdőről; Az arsén tartalmú zöld föstékek fölismerése; A mezőgazdasági-vegytan történetéhez. A Vegyesek című rész számos kémiával kapcsolatos hírt is tartalmaz. … itt jelentek meg az oktatáspolitikát érintő kérdések is: Faraday véleménye az iránt, mit tegyen az állam a tudomány érdekében vagy A természettudományi oktatásról. E kérdések ma is a közfigyelem homlokterében állnak, mint ahogy a következő két cikk megjelenhetne ma is: A tüzelő anyag lehetséges kifogyásáról vagy A tüzelő anyag pótlása a nap melege által.”

A következő fejezet érdekesen tárgyalja, hogy milyen szerepet játszottak az első világháborúban a tudósok eredményei, és hogyan viszonyultak a tudósok a történésekhez. Voltak, akik támogatták, voltak, akik ellenezték a németek háborús céljait. Nagyon érdekes és tanulságos a fejezet a megszületett tudományos eredmények tekintetében, hogy azokat mennyiben ösztökélték a háborús igények. Nem olyan mértékben, mint gondolnánk. A tudomány a háború alatt, ha visszafogottabban is, de foglalkozott a világ megismerése és a tudományos haladás kérdéseivel, már ami az alaptudományokat illeti. Olvashatunk a tudósoknak az első multinacionális cégek kialakulásában betöltött szerepéről is, például a Siemens vállalat létrejöttéről.

Az utolsó fejezet a Periódusos Rendszer Nemzetközi Évéhez kapcsolódóan a tárgyalt kor egyik kiváló orosz kémikusához (is) szól: „Mengyelejev örülne: teljes az első hét periódus a periódusos rendszerben”. A rendszer eddig ismert legutolsó elemeinek felfedezése kapcsán a szerző sok-sok érdekességről ír, és olyan fejleményekről számol be, amelyek a fiatalok és az idősebbek számára is újdonságot jelentenek.

A befejezésben a könyv alaptémájához kapcsolódóan, mintegy lezárásként, Inzelt György a tudomány, a politika és a háborúk viszonyában is leteszi voksát: a tudomány melletti mély elkötelezettsége mellett a humanizmus hatja át sorait, Szent-Györgyi Albertet idézve: „A tudomány új elméleteket alkot, az új elméletek új eszközöket és minden eszköz egyaránt felhasználható építésre és rombolásra. Sajnálni való, hogy az erkölcsi haladás elmaradt a tudományos mögött, és hogy a tudomány által alkotott új eszközök a gyilkolás és a pusztítás eszközeivé váltak. A szégyen azoké, akik felfedezéseinket lealacsonyítják” (a gondolat befejezéséhez olvassák el a könyvet).

Kiss Tamás

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK