Ivana Dobrakovová kötetében öt nőt hallunk. Irodalmi szereplők, s mégis valóságosabbak, mint sok valóban létező személy…

Ivana Dobrakovová könyve 2019-ben nyerte el az Európai Unió Irodalmi Díját, s így része lett egy olyan, napjainkban alakuló kánonnak, mely sok meglepetést tartalmaz még akkor is, ha – bizonyos szempontból! – jól reprezentálja azt, ami az európai írót és olvasót manapság foglalkoztatja. Nem gondolom, hogy ezekből a kötetekből összeállna egy Új Európa képe, de azt igen, hogy a bennünk élő képet jócskán árnyalja, színesíti.

IVANA DOBRAKOVOVÁ ÖT ELBESZÉLÉST TARTALMAZÓ KÖTETE egyrészt jól illeszkedik a fentebb említett köteteket sorába, másrészt kiemelkedik/kilóg közülük, nem csak olvasmányosságával, de sajátos, szokatlan nézőpontjával, nézőpontjaival. Már megint avagy még mindig arról beszélünk – arról kell beszélnünk! –, hogy az irodalmon belül a „női irodalom” képes meglepetéseket okozni. Alkalmas arra, hogy olyan hangon szólaljon meg, ami tényleg „üt”. Ez azért lehetséges, mert olyasmiről szól, amiről a könyvek/írók nem szeretnek szólni. Olyasmiről mesél, amiről a többség még mindig hallgat. Talán mert nehéz hitelesen megszólalni.

„Lehet, hogy régimódi vagyok, de egy férfi és egy nő közti kapcsolatnak többről kéne szólnia, mint az állati ösztönök kielégítéséről. A nemi szervek megtöltéséről és kiürítéséről. és ezek a kis tetűk nem értik ezt. és ki tudja, hogy valaha megértik-e.
[…] Egyszer megtörtént, ekkor már házasok voltunk, hogy idő előtt sült el, korábban, mint ahogy számítottam rá, és egy kevés az arcomra fröccsent. Elnézést kért, hogy nem volt szándékos. Akkor természetesnek tűnt, hogy elnézést kér. Megtöröltem magam és biztosítottam, hogy nem történt semmi. De hisz nem is történt.”

A KÖNYVBEN A NŐI TAPASZTALAT LEGNAGYOBB TABUI kapnak helyet női szemszögből, női író által megszólaltatott női hangokon. Széles a paletta, amit az öt női szöveg (Apa, Ivana, Olivia, Lara, Veronika) felölel, s míg mindegyikben előfordul az anyaság, addig csak egyben, az utolsóban tűnik föl a kamionsofőr, aki piros kamiont vezet, s azt tervezi, hogy a virtuális világban gátlások nélkül kalandozó Veronikát valóságos szexuális tapasztalatban részesíti…

A különálló, mégis sajátos módon összekapcsolódó, egymásra utaló szövegek mindegyikében megjelenik az anyaság, és annak – akár egyetlen szövegen belül is – többfajta aspektusa. Hiszen aki a szöveg jelen idejében maga is anya, annak is van vagy volt anyja, s az anyához és/vagy az anyasághoz való viszony, vagy az anyaság hiánya minden szereplőt meghatároz. Az anya lehet egyszerre gondoskodó és zsarnok (Ivana), lehet hiába-féltő (Veronika), lehet támasz (Apa), lehet nyűg és hiány is…

A SZEXUALITÁS IS SZÜKSÉGSZERŰEN FELBUKKAN a történetek mindegyikében, s mert ezek a szövegek javarészt nők belső monológjai, ezért aztán – okkal-joggal – nem az elvárt és konvencionális módon szólalnak meg, hanem… Olyan nyíltsággal, ami akár megrázó is lehet annak, aki valamiféle XIX. századi romantikus elképzeléssel fordul a nőiesség, a „női princípium”, az anyaság és az „anyai princípium” felé. A párkapcsolatok is át- meg átértékelődnek a szövegekben:

„A férjemet természetesen megvetettem, attól a töketlentől még egy pofonra sem futotta, holott mással kamatyoltam, holott szemrebbenés nélkül el akartam hagyni, és csak azért maradtam, mert el akarta venni tőlem a fiamat, de ő úgy tett, mintha mi sem történt volna, azt mondta, hogy egyetlen pillanatra sem múlt el az irántam érzett szerelme, csak észhez akart téríteni, és arra kért, hogy térjek vissza a hitvesi ágyba. Azt hiszem, ekkor szűntem meg végérvényesen tisztelni őt. Visszafeküdtem ugyan az ágyba, de…”
 

Az e tárgyban megfogalmazott mai magyar közéleti megnyilvánulások – a nők helyéről és a világ teleszüléséről – különös hangsúlyt és aktualitást ad ezeknek az itt-ott vérbő, máshol inkább az emberi törékenységgel szembenéző sokszínű és sokrétű, sodró lendületű szövegeknek.

Ha lennének/lehetnének ilyen elvárásaim a szépirodalommal szemben, akkor azt mondanám, hogy az Anyák és kamionsofőrök című kötet fontos üzenetet hordoz, segít gondolkodni azokról a dolgokról, amelyek úgy fontosak, hogy közben cseppet sem bombasztikusak.