Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
-25%
Fordította: Varró Zsuzsa
Megjelenés: 2021
Oldalszám: 296 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-4931-07-2
Témakör: Antropológia, Evolúció, Társadalomtudomány

Eredeti ár: 4500 Ft
Webshop ár: 3375 Ft

KOSÁRBA
A táplálkozás százmillió éves története
Mit ettek az őseink, és miért fontos ez ma?

Hallgassunk a hasunkra

https://konyvterasz.hu/
2021. július 28.

A kanadai antropológus magabiztos kézzel nyúl egy nagyon sok vihart kavaró kérdéshez: milyen az egészséges és fenntartható táplálkozás? Olyan elgondolkodtató, és nagyon is racionális érveken alapuló ajánlásokat fogalmaz meg, amelyeket bárki megfogadhat. Akit pedig a tudományos magyarázat is érdekel, annak igazi csemege lesz A táplálkozás százmillió éves története című könyv.

Miután a 20. század első felében felfedezték, hogy bizonyos betegségek összefüggnek a nyugati életmóddal, az angol Hugh Sinclair megalkotta a civilizációs betegségek fogalmát. Ide tartozik többek között az elhízás, a 2-es típusú cukorbetegség, köszvény, magas vérnyomás, a rosszindulatú daganatok jelentős része, ételallergia, de sok esetben még a rövidlátás is. Jelen könyv alapállítása, hogy napjainkban mindezek azért nyernek egyre nagyobb teret, mert az étrendünk, az életmódunk és a környezetünk az őseinkhez képest jelentősen megváltozott.

Stephen Le, a kanadai származású biológiai antropológus lényegre törő, sok humorral fűszerezett könyve ugyanakkor nem akar igazságot tenni vagy pálcát törni senki felett. Egy pillanatig sem dől be a divatos diétáknak, inkább utánajár, egyeztet a képviselőikkel, érveket sorakoztat pro és kontra. Többek között összeveti a tradicionális (mérsékelt zsír, koleszterin és só tartalmú) étkezést a táplálkozásguruk által szorgalmazott zsír-és sószegény diétákkal.

Taglalja a húsevés klasszikus dilemmáját is, miszerint vagy az a javaslat, hogy fogyasszunk belőle keveset, vagy az, hogy együnk nyugodtan önmérséklet nélkül (ez utóbbi főleg az alacsony szénhidrát tartalmú étkezés képviselőinek lehet ismerős). Eközben arra is rávilágít, hogyan függ össze a húsfogyasztás, a kedélyállapot és a szexuális vágy között. Mindezek után a tekintélyes mennyiségű, a könyvben is jelölt felhasznált irodalom alapján, valamint az evolúciós biológia legújabb eredményeit figyelembe véve fogalmazza meg ajánlásait.

Minél régebbi egy konyha, annál jobb

Le szerint minél régebbi, azaz nagyobb múltra tekint vissza egy konyha, annál jobb, mivel ezekben az iparilag feldolgozott élelmiszerek még nem szerepelnek. És itt most nem csak az amúgy méltán hivatkozott mediterrán konyhára kell gondolni (olivaolaj, kenyér, magvak, kecskesajt, hal, vörösbor, tészta, zöldségek), hanem a mexikóitól kezdve a japánon és a csendes-óceáni okinavain át (édesburgonya, hal, zöldségek, szójabab) az ausztrál őslakosok étrendjére (kenguru, krokodil, vadon termő növények és gyümölcsök, gumók, méz) is. Igaz, a klasszikus magyar konyháról nem ír, azt azonban részletezi, hogy miért fontos minél inkább úgy táplálkozni, ahogy a származási hely szerinti elődeink tették évszázadokon át.

Természetesen származási hely alatt nem a megyehatárokra gondol, hanem a nagyobb földrajzi egységekre, mint például Észak-Európa, Ázsia, Közel-Kelet. Egész egyszerűen azért, mert az adott népcsoport olyan enzimekre tett szert ezen idő alatt, amelyekkel sikeresen bont le és hasznosít bizonyos ott megtalálható élelmiszereket. Például egy olyan nép számára, amelynek tagjai korábban kevés tejtermékkel táplálkoztak, a korunkban elterjedt nagy mennyiségű tejtermék fogyasztása – annak magas kálcium tartalma miatt – jelentősen növelheti a prosztatarák kialakulását.

A húsfogyasztás a szexuális étvágyra is hatással van

Ám mielőtt még bárki belevetné magát a túróscsuszák, puliszkák és tepertős pogácsák tengerébe, érdemes végiggondolni, hogy az elmúlt száz évben a növényvédő szerek elterjedésével mennyit változott a gabonák, ebből következőleg a lisztek, takarmányok, illetve az állatok gyógyszeres kezelése miatt a húsok minősége. (Az ezzel kapcsolatos betegségekről bővebben itt olvashat.) Le szerint a világ legtöbb részén ma is elegendő mennyiségben állnak rendelkezésre azok a növények és gerinces vagy gerinctelen állatok, amelyeket évszázadokon keresztül fogyasztottak az ott élők. Csakhogy a 20. század (főleg annak második felének) generációi sok esetben már nem rajonganak ezekért.

Ilyen például a rovarfogyasztás, amely több kontinensen is (Dél-Amerika, Afrika, Ázsia) az ősi táplálkozás szerves része volt, ám a bevándorló európaiak elutasították vagy meg is tiltották a termelésüket (bár Thaiföldön a mai napig nem tudnak elég tücsköt importálni), így az őslakosok „leszoktak” róluk. Nagy kár, írja a szerző, mivel ezek egyrészt jelentősen több tápanyagot tartalmaznak, másrészt környezetvédelmi szempontból fenntarthatóbb a fogyasztásuk, kilóra vetítve kevesebb kalóriát jelentenek, jóval kevesebb a vízigényük, és kevesebb üvegházhatású gázt bocsátanak ki. Nem utolsó sorban pedig sok ember etikai aggályait is feloldja, már ami az állati húsfogyasztást illeti, ugyanis egy rovar idegrendszere jóval kevésbé fejlett, mint egy emlősé. Fanyalgás ide vagy oda, könnyen belátható, hogy bolygónk és egészségünk jelen helyzetében ezek a tényezők nagyon is fontos szempontok.

Futó nyári kalandok 

Azt is megtudhatjuk, hogy miért nem a gyümölcs a par excellence egészséges étel. Mint írja: „Ha az evés örömeit a szex örömeihez lehet hasonlítani, ahogy azt néha szokták, akkor a – vidám, vonzó, könnyed és nem túl ragaszkodó – gyümölcsök egy futó nyári kalandnak feleltethetők meg. (Ezzel szemben a magas keményítőtartalmú ételek és a zöldségek a beházasodott rokonok: mindig ott vannak, és nehéz velük mit kezdeni.)”

Megvizsgálja azt is, hogy hatvan millió évvel ezelőtti főemlős őseink vajon miért vesztették el C–vitamin-szintetizáló képességüket, amely – Le hasonlatával élve – evolúciós szempontból körülbelül akkora baki volt, mint amikor „egy rockzenekar kirúgja a dobosát. A show nem áll le, de miért van szükség egy ennyire drasztikus lépésre?” Már csak azért is érdekes ez, mert távolabbi rokonaink (például a gyűrűsfarkúak, a lajhármakik vagy a varjak) még elő tudják állítani ezt a létfontosságú vitamint.

A táplálkozás százmillió éves történetét főként azoknak ajánljuk, akiknek fontos az egészséges életmód, de nem tartoznak semmilyen táplálkozási táborhoz. Bíznak a tudományban, ugyanakkor szeretnek a hasukra (is) hallgatni. Ez a könyv hasznos kalauz lehet a diéták labirintusában.

Falusi Dóra

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK