Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Patat Bence
Megjelenés: 2022
Oldalszám: 192 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-4932-10-9
Témakör: Szépirodalom
Sorozat: Typotex Világirodalom

Eredeti ár: 3500 Ft
Webshop ár: 2625 Ft

KOSÁRBA
Csillagok sercegése

Jón Kalman Stefánsson mesés izlandi világba vezet

https://librarius.hu/
2022-11-10

„KOCKÁZATOS DOLOGRA VÁLLALKOZIK, AKI SZÜLEI MEGISMERKEDÉSÉT AKARJA LEÍRNI”

„Aki behatol a múltba, betörővé változik…” (107.)

Jón Kalman Stefánsson regénye négy generáció múltjába tör be, behatol a padlásszobába, a sötét szuterénbe, a gleccserek alá, elcseni a múltnak egy-egy darabját, hátha kirakható belőle egy családi mozaik.

 

Körülbelül százötven évet ölel át a regény, amiből három idősík emelkedik ki: az elbeszélő anyai dédszüleinek élete, szüleinek megismerkedés-története és saját kisgyermekkora, abból is édesanyjának halála és mostohaanyjának felbukkanása. A jelen csak egyetlen fejezetben lép elő, amelyben az elbeszélő visszatér a gyermekkori otthonába, ahol már idegenek élnek, de az emlékek után kutatva betör a lakásba. Ilyen betörők vagyunk mi olvasók is, akik az elbeszélőt követve ennek az izlandi családnak a legintimebb, legszebb és legszomorúbb élethelyzeteibe kukucskálunk be.

De miért érdekesek Stefánsson hősei, akik első pillantásra csak átlagos emberek átlagos problémákkal?

„Kápráztató férfi volt, mondta a norvég nagyanyám az anyai dédapámról, csakhogy ezt semmivel sem lehetett bizonyítani.”

Ezek az emberek is csak szeretnek, veszekednek, csalnak, isznak, családot alapítanak, dolgoznak, megbetegednek, megöregednek vagy fiatalon halnak meg, próbálnak boldogulni, hol a városban, hol vidéken. Az elbeszélőnek azért érdekesek, mert a családi történetekből összeálló mozaik segítene jobban megérteni önmagát és kitölteni azt az űrt, amit a halottak hagytak maguk után. És hogy nekünk miért érdekesek? Pont azért, mert semmivel sem jobbak vagy rosszabbak ezek a figurák, mint mi magunk. Kicsit mindannyiunk felmenői ők, a regény név nélküli hősei, dédapa, dédmama, nagymama, apa, anya, mostoha.

Az elbeszélő csak mesél és mesél, olyan megragadó lírai nyelven, amely szinte végigrepíti az olvasót az egész könyvön. Mesél és nem bírál, nem ítélkezik, nem vonja le a tanulságot, csak láttat. És talán ettől is lesznek olyan érdekesek a hétköznapi hősök. Jón Kalman Stefánsson erről így nyilatkozik egy vele készült interjúban:

„Az irodalom viszont meg tudja mutatni az élet megannyi oldalát, hogy a felszín mögé pillantsunk, engedi, hogy belelássunk mások szívébe, gondolataiba, és megmutatja, hogy nincsenek egyszerű megoldások. Mert komplikáltak vagyunk, és annyi minden keveredik össze bennünk, hogy gyakran döntünk helytelenül, és aztán megbánjuk. Gyakran olyan döntést hozunk, amelyről tudjuk, hogy rossz, mégsem vagyunk képesek megállni.” (1794.hu)

Nem kell ahhoz nagy hősökről írni, hogy valami érdekes legyen, elég, ha csak zajlik az élet: ha egy negyvenes férfi elcsábít egy tizenhét éves lányt, egy kisfiú elveszíti az édesanyját vagy egy félénk fiatalember beleszeret egy titokzatos lányba.

Az izlandi író és költő eddig magyar nyelven olvasható regényeihez hasonlóan a Csillagok sercegése is erősen lírai hangvételű, a magyar olvasó számára meg talán még inkább meseszerű is, hiszen oly távolinak, zordnak és csodásnak tűnik innen az izlandi táj, ami valami mesés időtlenségbe burkolja a történeteket. A cím is költői szépségű, a csillagok sercegnek a végtelen izlandi égbolton, pislákolnak, mint a halottak emléke, hol fényesebben, hol tompábban. A könyv sorai között olykor akkora csend honol, hogy valóban hallani a csillagokat.

„Az éjszaka szeszélyes. Néha egészen halkan fúj egy csillagokkal teli dudát, és a sötétség és a félelem birodalmát melankolikus bölcsődallá változtatja …”

A regény csendjét a költői erejű képek ellensúlyozzák, és a metaforikus jelentéssel felruházott táj.

A szereplők alig beszélnek, inkább cselekednek. Ezt másolja a gyerek is:

„Elhatároztam, hogy napokon át hallgatni fogok. A hallgatás vasbuzogány. Az ördög kidugja rettenetes fejét a szoba padlójából, de hallgatásommal visszadöngölöm.”

A gyermek elbeszélő ebben a néma világban próbál eligazodni, a felnőttektől nem kap igazi magyarázatot semmire, ezért az olvasó is a gyermek szemén keresztül lája az anya halálát, majd a mostoha megjelenését. Ez a gyermeki tekintet erősen meghatározza a narrációt, ami nem magyarázza az eseményeket, hanem az olvasóra bízza, hogy azokat összeillessze és értelmezze.

„Esténként Apával a zord kanapén ülünk: két csillag, és köztünk óceánnyi sötétség.”

Apa és fiú is gyászolnak, de nem tudnak egymással kommunikálni.

A párbeszédek hiányoznak a regényből, de annál meghatározóbbá válik egy-egy szó. Bizonyos szavaknak mágikus, jövőt formáló erőt tulajdonít az elbeszélő, például, amikor dédmama csak annyit mond a már sokadszorra hűtlen dédapának, hogy „gyere”. Ez a „gyere” határozza meg a család jövőjét. Ezek a szavak igazából a döntések, a jó vagy rossz, de mindenképp sorsformáló emberi döntések, amelyek annyira izgatják Jón Kalman Stefánssont. A melankolikus hangnemet jól ellensúlyozza Stefánsson humora, amely szintén nem fecsegő vagy túlbeszélt, hanem inkább a szereplők bájos esetlenségéből, ügyetlenségéből fakad.

Aki ismeri a szerző már korábban megjelent regényeit, annak biztosan nem fog csalódást okozni a legújabb magyar fordítás, de kezdő Jón Kalman Stefánsson olvasóknak is tökéletes belépő ez a családregény a mesés izlandi világba.

Zöllner Anna

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK