A Reykjavík külvárosában élő tíz­éves fiú a „forró délen”, Norvégiában lakó nagyszüleinél tölti a nyári vaká­ciót. A  hetvenes években járunk, amikor a külföld­re utazás olyan ritkaságszámba ment, hogy ezzel azonnal ő lett az osztály irigyelt és népszerű diákja. Ennek a nyárnak az emlékeit vagy inkább emléktöre­dékeit meséli el az író. Szeretetteljes humorral emléke­zik vissza az addig szinte eseménytelen gyermekkor varázslatos szünidei élményeire és kalandjaira, felidézi a hajthatatlan nagymamát, akit „acélból faragtak”, a korán elhunyt nagypapát, akivel igazán közel kerültek egymáshoz, és akivel annyi tervük lett volna még, a fura mostohanővért és az újonnan szerzett barátokat. Jón Kalman Stefánsson csapong az emlékfoszlányok között, némelyik kép éles, míg mások elmosódottak, a  fantázia keveredik a  valóság­gal, miközben repdes az időben a tízéves fiú élményei és a felnőtt férfi életeseményei, a nagyszülők és a szülők törté­
netmorzsái kö­zött, az élet nagy kérdéseiről, sze­relemről, halál­ról, a múló idő­ről elmélkedve. 
A kortárs izlandi irodalom egyik legjelentősebb szerzője – akivel szeptemberben (ismét) találkoz­hatnak a magyar olvasók, ő lesz idén a Budapes­ti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége – költői szövegével, meglepő, sajátos gondolatme­neteivel, finom humorával egy csapásra rabul ejti az olvasót.