Írni jó, gyógyító, mágikus. Bármit, bármilyen eszközzel. Regényt, novellát, verset, újságot, naplót, dalszöveget, vásárlási listát, levelet. Számítógéppel írni kényelmes. Írógéppel írni jobb volt. Befűzni, erővel ütni, sor végén kart húzni, hallgatni a csilingelést. Aki ehhez szokott, később évente garantáltan szétvert egy klaviatúrát. Laptopon írni borzalmas, telefonon nyomorúságos. A legjobb kézzel. A hófehér lap kihívás, aztán elindul a golyóstoll, egyenes sorok keletkeznek, nem dőlnek semerre, húzás, javítás nem megengedett. A szív befogad, az agy kiadja a parancsot, a kéz végez, nincs közöttük gép. Az írás így beavatás, szertartás. Nincs két egyforma kézírás. Ez nem az ego feltornászása, hanem az individuum győzelme a tömegember felett. A napokban rövid hír jelent meg a lapokban, eldugva ezernyi információ között, nem is verte ki senkinél a biztosítékot. Így hangzik: Hawaii és Indiana is csatlakozott azokhoz a szövetségi államokhoz Amerikában, amelyek kivették az általános iskola alsó tagozatának tantervéből az írásórákat. A diákok a következő tanévtől kizárólag gépelést tanulnak majd.

Lefordítom. Ez természetesen azzal jár, hogy néhány éven belül még a saját nevüket sem tudják majd leírni. Addig is mínuszos hír tudatta az emberiséggel, hogy a civilizációnak mindjárt vége. A neoprimitív, analfabéta, konzumidióta, új embertípus kifejlesztésére irányuló kísérletek sikeresen befejeződtek. Az írás története öt évezreden ível át. Fontos epizódjai a Tigris és az Eufrátesz partjától (jelenleg szétlőve, megszállva, kifosztva) az Égei- és a Földközi-tengerig (az ott elhelyezkedő országokat most döntik be sorra) mind a hétköznapokban gyökereznek. Az írás az emberiség emlékezete, mondja Georges Jean szemiotika professzor. Természetesen ringathatjuk magunkat abba a hamis illúzióba, hogy a számítógép a véső, a vessző, a tollak folytatásaként csupán egy újabb eszköz, amely alakítja a formát, de ez önámítás, félreértés, időhúzás, tizenegyes. A technokor ugyanolyan sebességgel tűnik el hamarosan a süllyesztőben, mint ahogy jött. És akkor azok a kiscsávók, akik most zsíros ujjlenyomatokat hagynak maguk után legújabb fétisükön, amelyen színes ábrák és hasznavehetetlen közlések jelennek meg matatás közben, tehát az újbarbárok legkorszerűbb egyedei jeleket kapirgálnak majd a homokba és néznek egymásra hülyén. Válság idején a szemlélődés az igazán forradalmi tett. Meg az olvasás (papírról) és a játék. A latin és a görög. Laudamus veteres, sed nostris utimur annis. Dicsérjük az ősöket, de a jelenkorban élünk.
Wilfried Stroh klasszika-filológus Meghalt a latin, éljen a latin! (Typotex Kiadó, 2011) című pompás könyvében a latin nyelv elsajátítására buzdít az angol nyelvi imperializmus szőnyegbombázásának idején. Így lesz egy nyugdíjas egyetemi tanárból gerillaharcos. Lássunk tőle egy kis kultúr(a)történetet. Ab ovo, kezdem a tojással, mondjuk, ha valamiről az elejétől fogva szeretnénk beszámolni. Miért? Talán mert a rómaiak felismerték, hogy a tojás előbb volt, mint a tyúk? Téves feltételezés. Horatiustól, a költőtől eredeztetik ezt a mondást: Homéroszt azért dicsérte meg, mert az Iliászban elmondja a trójai háború történetét, de nem ab ovo, hanem in medias res, rögtön a dolgok közepébe vágva. Az a tojás, amivel nem kezdte el beszámolóját, nem más, mint a Léda és a Hattyú – illetve az istenatya Zeusz – közötti szerelmeskedés eredménye, amelyből azután a szép Helené bújt ki, aki miatt – nem kétséges – kitört a trójai háború. Ez mind benne rejlik az ab ovóban, de még más is. Ab ovo, vagyis tojással (mint hors d’oeuvre) kezdték lakomájukat a rómaiak. A két szó sikerét talán ennek a többsíkú jelentésnek köszönhette.
A játék lehet kártya is. A Helikon Kiadó szerencsére folytatja a Ki kicsoda? kártyajáték-sorozatát, a csapás iránya ezúttal a görög mitológia. A játék száz kártyalapból áll, a lapok egyik oldalán a görög mitológia egy ismert (?) alakja szerepel egy festészeti alkotáson, valamint egy róla szóló, őt idéző irodalmi részlet, természetesen nevének kihagyásával. A másik oldalon a hőshöz kapcsolódó események, tettek olvashatók, illetve néhány adatszerű közlés, származás, rokonság, megjelenítés, jeltárgyak, állandó jelzők, nyelvi, kultúrtörténeti vonatkozások. Aztán lehet kapkodni a megoldófüzet után. Játékbarlangokat, szellemi katakombákat kell létrehozni.