Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Seláf Levente
Megjelenés: 2007
Oldalszám: 228 oldal
Formátum: A/5, fűzve
ISBN: 978-963-9664-50-0
Témakör: Művészetelmélet

Eredeti ár: 2200 Ft
Webshop ár: 1650 Ft

KOSÁRBA
Költészet és emlékezet
Leoprepész fiának találmánya

Az OuLiPo Budapesten

Élet és Irodalom
2007.4.20.
 

Az OuLiPo (Ouvroir de Littérature Potentielle - a Potenciális Irodalom Műhelye) a kortárs francia és világirodalom egyik legizgalmasabb és leghosszabb életű alkotócsoportja. 1960-ban jött létre, és olyan francia, olasz, svájci, angol, amerikai, német írók tartoztak a műhelyhez, mint például Raymond Queneau, Georges Perec, Oskar Pastior vagy Italo Calvino. Március végén Budapesten járt három OuLiPo-tag, Paul Fournel, az OuLiPo elnöke (P. F.), Jacques Roubaud (J. R.) és Jacques Jouet (J. J.), akik a Frankofónia Ünnepe keretében közös felolvasóestet tartottak Esterházy Péter, Kovács András Ferenc és Papp Tibor társaságában a Merlin Színházban. Beszélgetésünk ebbõl az alkalomból készült.

- Hogyan jött létre az OuLiPo?

J. R.: - Az OuLiPo megalapításában François Le Lionnais-nak volt a legfontosabb szerepe. Számára az OuLiPo létrehozása a számtalan OuXPo (ahol X ismeretlen) - melyeknek az élet minden területét le kellett volna fednie - megalapításának elsõ lépése volt. Az irodalmat választotta ki, és Raymond Queneau-val társult a nagy feladathoz. Maguk köré gyűjtöttek egy tízfõs társaságot, õk lettek az alapító tagok. Nagyon korán bekerült a műhelybe néhány olyan művész, akik különben is szoros barátságban voltak velük, mint például Marcel Duchamp.

J. J.: - Az OuLiPo megalapításáról mindenkinek megvan a saját legendája. Ami engem illet, számomra ez a Le Lionnais-Queneau-páros egymásra találását jelenti. Két olyan emberrõl van szó, akit szoros barátság, sõt cinkosság kötött össze. Egy irodalmárról, akit érdekelt a matematika és egy matematikusról, aki vonzódott az irodalomhoz. Ráadásul Queneau 1960-ban publikálta a Százezermilliárd szonettet, tehát azt a kötetét, amely az elképzelhetõ legnagyobb számú verset tartalmazta. Le Lionnais pedig megírta egyetlen versét, amely mindössze egy betűbõl áll, a T-bõl. Számomra ez a két mű, melyeknek egyformán óriási a jelentõsége, de a költészet skálájának két ellentétes végletét jelentik, szimbolizálja az OuLiPo létrejöttét és lényegét.

P. F.: - Az OuLiPo mellett létezik - bár sok éve vegetál - az OuMathPo- (potenciális matematikai), az OuCuiPo- (konyhaművészeti) vagy a sokkal aktívabb OuMuPo- (zenei) és OuBaPo- (képregény) műhely, hogy csak néhány OuXPót említsek. Ezeknek nem feltétlenül tagjai az OuLiPo szerzõi.

- Él még valaki az alapító tagok közül?

P. F.: - Igen, Jacques Duchateau, aki a svájci francia televíziónál dolgozik, és már vagy huszonöt éve nem vesz részt az OuLiPo munkájában.

- Önök hárman nem tartoznak az OuLiPo alapító tagjai közé. Hogyan és mikor léptek be a műhelybe?

J. R.: - Engem Raymond Queneau 1966-ban kooptált az OuLiPóba. Néhány évvel az alapítás után Queneau elhatározta, hogy túllép az alapító tagok körén, és új írókat is bevon a közös munkába. Ekkoriban történt, hogy elvittem hozzá az elsõ verseskötetem kéziratát. Minthogy ezt közelállónak érezték az OuLiPo törekvéseihez, és egyébként is szándékukban állt kibõvíteni a csoportot, én lettem a csoport új generációjának elsõ tagja.

Ugyanennek az évnek a végén, szilveszterkor együtt vacsoráztam a nõvéremék jó barátjával, Georges Pereckel. Perec itt mutatta be egy új művét, amit Marcel Bénabou-val közösen készített. Ez volt a PALF, a Production Automatique de Littérature Française (A Francia Irodalom Automatikus Alkotása). Ennek az volt a lényege, hogy például a "Világ Proletárjai Egyesüljetek!" mondatból visszamegyünk minden alkotóelemének a szótári definíciójáig, majd azoknak a definíciójához, utána pedig az így nyert hosszú szerkezetet elkezdjük lerövidíteni, és így végül az elõzõ mondatból eljuthatunk az "A presbiter semmit sem vesztett bájából, sem a kert a ragyogásából!" kijelentésig. Véletlenül épp másnapra, január 2-ára esett az elsõ oulipós szeánsz, amelyen részt vehettem. Elmeséltem Perecék ötletét Queneau-nak, akit nagyon érdekelt a dolog, és kevéssel ezután az OuLiPo beválasztotta tagjai közé Perecet.

Mielõtt átadnám a szót Jacques Jouet-nak, annyit szeretnék elmondani az õ bekerülésérõl az OuLiPóba, hogy egy royaumont-i írói táborhoz kötõdik, ahol részt vett Georges Perec, Paul Fournel és én is. A tábor résztvevõi közül ketten emelkedtek ki a tehetségükkel, Anne Portugal és Jacques Jouet. A gyakorlat végén beszélgettünk róluk, és mindannyian úgy láttuk, hogy hasznos tagjai lehetnének az OuLiPónak. Anne Portugalt, aki egyébként kiváló költõ, nem nagyon érdekelte a dolog, Jacques Jouet viszont azóta is aktív tagja a csoportnak.

J. J.: - Erre a bizonyos írói táborra 1978-ban került sor. Akkor már jól ismertem Queneau műveit, szinte mindent olvastam tõle, és elég jól Roubaud-t, az egyetemrõl, de például Perecet szinte alig, arról pedig fogalmam sem volt, hogy kicsoda François Le Lionnais. Saját magam, egyedül dolgoztam az irodalmi megkötéseken, és itt jöttem rá, hogy egy olyan csoporttal találkoztam, amelynek tagjait ugyanez érdekli.

P. F.: - Engem nem kooptáltak úgy, ahogy az OuLiPo többi tagját. Én nem tagként léptem be az OuLiPóba, hanem a műhely rabszolgájaként, 1972-ben. Egyedi esetrõl van szó, az OuLiPo történetében én vagyok az egyedüli rabszolga. Queneau elhatározta, hogy mi lesz a szerepem, és errõl a műhelyben nem volt sem igazi vita, se megbeszélés. Hozzá kell tennem, hogy volt egy nem elhanyagolható, sõt kivételesnek számító pozitív tulajdonságom, mégpedig az, hogy akkoriban közel laktam az OuLiPo elnökéhez, Le Lionnais-hoz, ráadásul kocsim is volt. Ezenkívül épp ekkortájt Raymond Queneau-ról írtam a szakdolgozatomat, és a nanterre-i egyetemen tartottam egy elõadást az OuLiPóról, ami az egyik elsõ nyilvános híradás volt a csoportról, hiszen addig inkább rejtõzködtek. Egy nap aztán meghívott magához Le Lionnais, és a kezembe nyomott egy nagy kartondobozt, amiben leírhatatlan káosz uralkodott, tele volt csupa apró papírfecnivel. A dobozra annyi volt írva: EX-CAPE. Mint kiderült, ez a doboz tartalmazta mindazt, amit tíz év során összeírtak az OuLiPo tagjai, és egy angol kiadónál, Jonathan Cape-nél készültek kiadatni. Akkor került rá az említett felirat, CAPE helyett az EX-CAPE, amikor lemondtak a tervükrõl. Az volt az elsõ feladatom, hogy rendet tegyek az iratok között. Így kerültem be az OuLiPóba, aminek persze végtelenül örülök. Olyanok mellett tanulhattam az írást, mint Queneau, Perec, Calvino és Roubaud, és ennél jobb iskolát nem is tudok elképzelni.

J. R.: - Azután persze, mint felszabadított rabszolga, Paul az elnöki pozícióba emelkedhetett.

- Ennek kapcsán akartam azt is megkérdezni, hogy nem furcsa-e, hogy az OuLiPo történetét kezdetben az OuLiPo tagjai írták, az elsõ antológiákat õk készítették?

P. F.: - Ez a normális, hiszen kezdetben csak az OuLiPo tagjai férhettek hozzá a dokumentumokhoz. A társaság születésekor senki más nem tudhatta megírni a történetét. Le Lionnais-nak, és még inkább Queneau-nak az volt az elve, hogy az OuLiPo létezését titokban kell tartani. Dolgozni kell, és nem beszélni a munkáról.

- És ez mikor változott meg?

P. F.: - 1972-ben, amikor megtartottam az elõadásomat az OuLiPóról. A tagok eljöttek a nanterre-i egyetemre, hogy meghallgassák. Queneau ezután kért meg, hogy szerkesszem meg írott formában is. Ez lett az elsõ könyvem, és ez volt az elsõ könyv az OuLiPóról. Queneau nem akarta kiadni a Gallimard-nál, viszont õ vitte el Maurice Nadeau-hoz, a Lettres Modernes kiadóba, tehát az õ döntése volt, hogy az OuLiPo adja fel a rejtõzködését.

- Az OuLiPo célja contrainte-eket, megkötéseket létrehozni vagy újrafelfedezni, és ezek alapján készíteni irodalmi műveket. Önök körülbelül hány ilyet készítettek?

J. J.: - Az OuLiPónál nemigen számoljuk a megkötéseket. Nem számít, hogy ki mennyit hoz létre. Az oulipiánus munka lényege viszont mindenképpen ez, a megkötések kitalálása. Ez a legfontosabb feladat. Hogy aztán például én mennyit készítettem, magam sem tudom.

- És van ezek között olyan, amelyik kiemelkedõen "jól" sikerült? Jacques Roubaud írt arról, hogy az OuLiPo alapítóinak kimondott célja volt, hogy ugyanolyan termékeny formákat hozzanak létre, mint például a szonett, ami XIII. századi feltalálása óta az európai költészet legelterjedtebb kötött formája lett.

J. R.: - Ez az alapítók illúziója volt. Tudatosan nem lehet olyan megkötést létrehozni, mint az, amelyen a szonettforma alapul. Ráadásul történetének elsõ ötven évében a szonettet nem is értelmezték úgy, mint önálló, egyedi szabályokon alapuló műfajt, műformát.

P. F.: - Igazából nincs hierarchiája a megkötéseknek.

J. J.: - Nincs, a hierarchizálás távol áll az OuLiPo szellemiségétõl. Hiszen a potencialitás lényege pontosan az, hogy bármelyik létrehozott megkötésben benne van a lehetõség, hogy alapul szolgáljon kiváló műveknek, lehetõleg többnek is. A megkötések szabadok és egyenrangúak.

P. F.: - A megkötéseknek hosszú a története. Lehet azt mondani, hogy egyiket vagy másikat ez vagy amaz találta ki, vagy ez-az készítette a legjobb műveket a megkötés alapján, másvalaki pedig átalakította, kijavította, elmélyítette, de más értelme vagy jelentõsége nincs egy személyhez kötni a megalkotásukat. Magam azt gondolom, ha van, ami igazán kollektív az OuLiPóban, pontosan a megkötések. Persze tudjuk, hogy mindenki vonzódik valamelyikhez, egyik-másik fontosabb a számára, van olyan, amelyik alapján sohasem írna, és vannak meghatározó példák, Queneau, Perec, Roubaud vagy mások egy-egy remekműve, amik hivatkozási pontul szolgálnak, de valójában nincs különálló szerzõsége egy-egy megkötésnek.

J. R.: - Vagy ha van, csak azért, mert közösen kijelöltünk valakit, akihez a megkötés leginkább kötõdik. Ez az egyik módja annak, hogy megírjuk az OuLiPo történetét. Így kapcsolódik például az S+7 megkötés [egy szöveg fõneveit megkeressük egy szótárban, és mindegyiket az ábécé szerint utána sorban következõ hetedik fõnévvel helyettesítjük - a szerk.] Jean Lescure-höz.

P. F.: - Vagy a lipogramma Perechez. De ez nem azt jelenti, hogy a kitalálás felelõssége inkább egyik vagy másik tagtársunké. Kényelmesebb néha megjelölni egy szerzõt, de a megkötések közösek.

J. R.: - Én úgy fogalmaznék, hogy az OuLiPo lényege nem is elsõsorban a megkötések kitalálásában van, hanem a potencialitásban. Az IPU (Institut de Potentialité Universelle - az Univerzális Potencialitás Intézete) megalapítása volt Le Lionnais eredeti elképzelése, ennek elemeként jött létre az OuLiPo is. Szabályokat kell teremteni, de csak azért, hogy azok alapján a lehetõ legtöbb és legváltozatosabb mű jöhessen létre. A megkötés csak eszköz, a cél a benne rejlõ lehetõségek feltárása és kiaknázása.

- Mi az OuLiPo jelentõsége és szerepe a kortárs francia irodalomban? Hogyan jutottak el a szinte titkos összejövetelektõl a nyilvános, nagy közönséget vonzó havi elõadásokhoz?

P. F.: - Valóban ez a legnagyobb változás és siker az OuLiPo történetében. A kezdeti, inkább diszkrét, mint titkos munkától eljutottunk a nagy nyilvános eseményekig, a Bibliothe`que Nationale négyszáz fõs elõadótermét dugig megtöltõ hallgatóság elõtt tartott felolvasóestekig. Ez az átalakulás nem volt megtervezve, de elég jól sikerült.

J. R.: - Az OuLiPo igazi nyilvános elfogadása szerintem a Magazine Littéraire 2001 májusában megjelent tematikus számához köthetõ, amelyet teljes egészében az OuLiPónak mint csoportnak szenteltek. Korábban csak a tagok, Queneau, Perec, mások publikációi kapcsán emlegették a műhelyt.

P. F.: - Ami engem nagyon izgat, az az, hogy sokan vannak, akik tudják, hogy mi az OuLiPo, de ismereteik pusztán "orálisak", soha egyetlen sort sem olvastak tõlünk. Eljönnek az elõadásainkra, ha meghallják, hogy felolvasunk valahol, sietnek helyet foglaltatni, de arra már nem veszik a fáradságot, hogy megvegyék a könyveinket. Pedig nekünk nem az oralitás az elsõdleges ambíciónk, hanem az írás.

- Mi a kapcsolata az OuLiPónak a Patafizikai Kollégiummal (Colle`ge de Pataphysique), a társasággal, amit 1946-ban több szürrealista művész alapított. Az OuLiPo a kollégium részeként alakult, és késõbb mindenkori elnöke a C. P. egyik vezetõje lett.

P. F.: - Nekem, mint az OuLiPo elnökének semmilyen gyakorlati szerepem sincs a kollégiumban. Csupán egy tartalom nélküli címem van, a kollégium régense vagyok. Ez máskülönben kiválóan illik a kollégium jellegéhez. A történet úgy kezdõdött, hogy Noël Arnaud, Le Lionnais és Queneau a kollégium és az OuLiPo tagja is voltak egyben. Kialakult egy szabály, az OuLiPo tagjait kötelezték, hogy a kollégium datariusai (dataire) is legyenek. De ez a késõbbi tagok közül sokaknak nem tetszett, így valamilyen más megoldást kellett találni. A kollégium optimatái úgy döntöttek, hogy az OuLiPo mindenkori elnöke legyen a kollégium régense, és az OuLiPo többi tagját felmentették a kollégiumi tagság alól. De ismétlem, ez a cím teljesen névleges.

J. J.: - A Patafizikai Kollégium a 70-es években, akkortájt, amikor az OuLiPo a nyilvánosság elé lépett, épp ellenkezõleg, teljesen visszavonult és bezárkózott. Ez is egyértelműen mutatja, hogy az OuLiPo nem része a kollégiumnak.

- Miért nem lett az OuLiPo tagja Stefan Themerson, akinek kiváló könyvei közel állnak a műhely poétikájához, megalkotta a Szemantikus Költészet Színházát, a PALF elõdjét, és aki egyébként a Patafizikai Kollégiumnak tagja volt?

J. R.: - Való igaz, hiba, hanyagság volt az alapító tagok részérõl, hogy nem hívták meg maguk közé Themersont, tényleg köztünk lett volna a helye. De ugyanilyen hiba volt, hogy kihagyták François Caradecet. Az õ esetében meg is tettem mindent, hogy ezt helyrehozzuk, amint arra mód nyílt, tehát Queneau halála után...

- Bemutatnának egy-egy az OuLiPóra jellemzõ megkötést?

P. F.: - Én szívesen dolgozom fákkal, gráfokkal. Általában kétágú szerkezetekkel. Queneau ezt a modellt követve írta a Mese, ahogy Önöknek tetsziket. Az olvasót minden jelenet után választás elé állítják, hogy mi következzen. Írtam egy gyermekregényt (Timothée dans l'arbre) és egy színdarabot (L'arbre a` théâtre, Jean-Pierre Enard-ral közösen) ezzel a megkötéssel. Az utóbbiban az az érdekes, hogy a gráf ágainak össze kell tartaniuk, hogy ne terheljék túl a színészek memóriáját. Az elõadás során mindig megállnak, és a közönség szavaz a folytatásról.

J. J.: - A redonda (redonde) kötött versforma, három ötsoros versszakból áll, és a három rímszó ismétlõdése szabályozva van (abcba bcacb cabac vagy abcba cabac bcacb), példákért lásd például a Bibliothe`que oulipienne 107. kötetét.

J. R.: - Az avion Michelle Grangaud javaslatára került a megkötések közé. Az alapja az, hogy az avion (repülõgép) szót alkotó betűk megtalálhatóak, mégpedig ebben a sorrendben, az abbréviation (rövidítés) szóban is. Az elv pedig, hogy egy adott "A" szöveg "B" avionját úgy kapjuk, hogy A-ból csak bizonyos betűket tartunk meg. A klasszikus példa rá egy a hagyományos megkötések történetét bemutató "A" szöveg és ennek "B" avionja.

- Mit gondolnak arról, hogy mára egyre többen imitálják az OuLiPót, egyre többen használják az önök által létrehozott megkötéseket, vagy alkotnak hasonlóakat, sõt már önálló folyóirat is létezik Formules címmel, amit nem az OuLiPo kezdeményezett, de annak szellemében dolgozik a megkötésekkel?

J. J.: - Ez a "működõ potencialitás".

P. F.: - Elégedettséggel tölt el, de engem a természetem is erre sarkall, általában elégedett szoktam lenni. Nagyon jó, hogy megkötéseket és megkötések alapján alkotnak mások is.

J. R.: - Nagyon ritka az ilyesmi, alig néhányan írnak az OuLiPo elvei alapján az OuLiPón kívül.

P. F.: - Jóval többen, mint azt Jacques Roubaud gondolja.

Seláf Levente

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK