Mondhatja valaki, persze, hogy az ilyen mesék már: dobozolt
anyag. Mármost Jacques Roubaud (Typotex, 2007, Költészet és emlékezet, 224
old., Seláf Levente kitűnő fordítása) egyenes adás. Micsoda kiváló férfiú is
Roubaud, költőnek sem akárki, esszéistának meg egyenest az „ide nekem az
oroszlánt is” kiáltásra késztető virtuóz. Jó, jó, költészet- és emlékezet, ez
lehetne zanza, bölcselkedés, sok egyéb… de nem. A matematikus író, az író-matematikus
Roubaud az én emberem! És sokunké, akik a kör négyszögesítését szívesen látjuk
irodalmi műben, sőt irodalmi műnek. Akik értjük, hogy nem csupán erről van szó:
nincs mit mondanom, ezt mondom, és ez a költészet úgy mondva mond.
Mintha meg lehetne különböztetni sejtjeinket és működésüket
(„okos kutya, jó kutya”), sejt-álmainkat a sejtek álmával szembesítve… önmagunk
örök felfedező útjának labirintusát járva… és ehhez az ismeretterjesztő filmek
mulatságos vízibogár-fürgeségével megjelenítve a Megoldhatatlan Végső Kérdések
kacérságát, a velük való kacérkodást élvezhetjük a könyv megannyi oldalán. A
hitelesség ritmusa, az evidencia „nyelve” – szinte break dance
szellemizomzatával és leleményességével szól, korokba visszanyúlva,
történészként is firegve-forogva, a gyakorlatot el nem rontva, a változtatni
valót mindig változtatva dolgozik a szerző. Sok párbeszéd, aforizma,
abszurditás tarkítja a szöveget, s közben alapfogalmainkat – hely, időpont,
tudás, üresség stb. – ellenőrizhetjük megint egy kiemelkedő mester fénykévéjében.
A lámpa történetesen a költészet, a tér és az emlékezet… mely utóbbi sötét
lenne, nemlétező maradna az átvilágítás nélkül, a fény azonban a (sokszor
tárgyi! jajaj, hahaha) semmi üregében, az üresség valamijében élhet, világíthat
csak. Elit könyv, de a metrón is jól lapozgatható. A köret – vagy a hús?
Remekül összeérett pudding!