Mondhatja valaki, persze, hogy az ilyen mesék már: dobozolt anyag. Mármost Jacques Roubaud (Typotex, 2007, Költészet és emlékezet, 224 old., Seláf Levente kitűnő fordítása) egyenes adás. Micsoda kiváló férfiú is Roubaud, költőnek sem akárki, esszéistának meg egyenest az „ide nekem az oroszlánt is” kiáltásra késztető virtuóz. Jó, jó, költészet- és emlékezet, ez lehetne zanza, bölcselkedés, sok egyéb… de nem. A matematikus író, az író-matematikus Roubaud az én emberem! És sokunké, akik a kör négyszögesítését szívesen látjuk irodalmi műben, sőt irodalmi műnek. Akik értjük, hogy nem csupán erről van szó: nincs mit mondanom, ezt mondom, és ez a költészet úgy mondva mond.

Mintha meg lehetne különböztetni sejtjeinket és működésüket („okos kutya, jó kutya”), sejt-álmainkat a sejtek álmával szembesítve… önmagunk örök felfedező útjának labirintusát járva… és ehhez az ismeretterjesztő filmek mulatságos vízibogár-fürgeségével megjelenítve a Megoldhatatlan Végső Kérdések kacérságát, a velük való kacérkodást élvezhetjük a könyv megannyi oldalán. A hitelesség ritmusa, az evidencia „nyelve” – szinte break dance szellemizomzatával és leleményességével szól, korokba visszanyúlva, történészként is firegve-forogva, a gyakorlatot el nem rontva, a változtatni valót mindig változtatva dolgozik a szerző. Sok párbeszéd, aforizma, abszurditás tarkítja a szöveget, s közben alapfogalmainkat – hely, időpont, tudás, üresség stb. – ellenőrizhetjük megint egy kiemelkedő mester fénykévéjében. A lámpa történetesen a költészet, a tér és az emlékezet… mely utóbbi sötét lenne, nemlétező maradna az átvilágítás nélkül, a fény azonban a (sokszor tárgyi! jajaj, hahaha) semmi üregében, az üresség valamijében élhet, világíthat csak. Elit könyv, de a metrón is jól lapozgatható. A köret – vagy a hús? Remekül összeérett pudding!