Bár Marshall McLuhan kanadai filozófus neve talán kevéssé ismerősen cseng a hazai olvasóknak, annál gyakrabban használjuk az általa meghonosított kife­jezéseket. A két legismertebb, a "Guten­berg-galaxis" és a "globális falu" már-már közhelyeivé lettek az információs kor szókészletének. Ha a Typotex gondo­zásában magyarul frissen megjelent McLuhan-kötetet úgy kezdjük olvasni, mint elméleti reflexiót e kor generálta társadalmi változásokra, akkor szerzőjét egy művészi érzékenységgel megáldott, szintetizáló hajlamú és rendkívüli felis­meréseket megfogalmazó médiafilozó­fusként képzelhetjük magunk elé. Ám ha vetünk egy pillantást a fülszövegre, ne­tán rákeresünk Marshall McLuhan élet­rajzára, akkor talán meg is kell kapasz­kodnunk egy pillanatra a székben a meg­hökkenéstől: az információs társadalom működését bemutató elméleti alapvetés negyven évvel ezelőtt született. McLuhannek minden bizonnyal látnoknak kel­lett lennie ahhoz, hogy a Médiamasszázs mondatait megfogalmazza.

Eleve furcsa a cím is, furcsa háttértör­ténettel. A "The medium is the messa­ge" szintén elhíresült mondata (A mé­dia az üzenet) szenvedett csorbát egy véletlen elírás folytán, így lett a messa­ge-ből massage, amely állítólag annyira megtetszett a szerzőnek a benne rejlő összetett üzenet miatt (a "mass age" jelentése vonatkoztatható a tömegkul­túrára, és egy zűrzavaros korra is, amelyben minden keveredik minden­nel), hogy végül lelkesen a "hibás" vál­tozat mellett döntött. McLuhan így százötven oldalon át masszírozza szel­lemünket és elménket egy egészen rendhagyó művelődéstörténeti, szocio­lógiai és társadalomfilozófiai okfejtéssel a média hatalomátvételéről. E hatalom az ő megközelítésében azonban nem fenyegető, sőt, meglátása szerint tér­hódításával soha nem látott lehetősé­gek és új nézőpontok tűntek fel az em­beriség egén. S bár szavaiból itt-ott ki­tapintható, hogy a békés forradalmat generáló szereplő nála még a televízió, mégis minden mondata hordozza az 1967-ben még álmodni sem mert (vagy csak szigorúan titkos berkekben megál­modott) internethasználat, sőt web2-es kor következményeit. McLuhant épp az átmenetiség, a változások kora izgatja: miként hatott az archaikus társadal­makban, majd utódné­peik életében a szín­tisztán hallásra tá­maszkodó információ­továbbítást felváltó írás? Hogyan generál­ta a nyomtatás töme­gessé válása, a sok­szorosítás a közvéle­mény megszületé­sét? Hogyan változik meg ez a "köz" az elektronikus kor be­köszöntével, s hol van benne a mi szuverén helyünk? Zavaros kor ez – mondja McLuhan –"ráadásul az új világba a régi éra be­idegződéseivel és szenzorikus reflexei­vel felszerelkezve érkezünk". Lassan feldereng hát "McLuhan próféta" mód­szerének titka: a kanadai teoretikus a múlt katartikus változásainak analógiá­jára elemzi azokat a társadalmi réteg­mozgásokat, amelyek az efféle radikális hatású újdonságokat követik.

És van-e jobb múltbéli előzmény a mé­diaforradalom tanulmányozására, mint a könyvnyomtatás kialakulása? A Guten­berg-galaxis szakavatott csillagásza, McLuhan a maga kötetében is kiaknázza a könyv mint műtárgy, mint üzenetet hordozó felület és mint információs táro­lóeszköz minden adottságát. A zsebben is elférő kis kötetben szerzőtársával, Quentin Fioréval együtt egy lapozható kiállítást is prezentálnak az olvasónak: a fotókból, grafikákból, korabeli karikatú­rákból, képi- és szövegmontázsokból összeállított anyag egyfelől azt hivatott megjeleníteni, hogy "a könyv a szem ki­terjesztése", másrészt, hogy manapság "művészet lehet bármi, amit te annak tartasz". A szerzőpáros például a képre­génykultúra megjelenésével elterjedt, hatalmas "BANG!" felirattal érzékelteti az audio- és a vizuális kultúra találkozá­sát, mely minden bizonnyal nagyot rob­bant az életünkben. És ahogy a közvetí­tő közeg megváltoztatja a környezetet, úgy változik meg a környezetünkben minden és mindenki: "te, a családod, a szomszédságod, az iskoláid, a munkád, a kormányod" – mondja McLuhan, meste­rien pontos látleletet felállítva az atomi­zálódó egyénről, a mindenki mindenki is­merőse alaphelyzetről, az oktatási mód­szerek totális átalakításának szükséges­ségéről, a munkahely és az otthon elvá­lasztottságának lassú eltűnéséről, a családi kör kitágulásáról és a rólunk szóló információk szétszóródásáról. Honnan ismerhette ez az ember a közös­ségi oldalakat? – emelném most ki óriá­sira tipografált, oldalakon átnyúló betűk­kel, ha én is McLuhan grafikusa lennék, sőt vastagon aláhúznám némelyik mon­datát, például azt, hogy "az elektronikus hálózat megdöntötte az idő és a tér ural­mát", vagy azt: "a múlt kimúlt. ( ... ) A je­lent visszapillantó tükörben látjuk." (A kötet egyébként egyik legszellemesebb montázsa kapcsolódik e mondathoz-. egy autó visszapillantó tükrében egy lovasko­csi sziluettje rajzolódik ki.)

McLuhan Szókratészt idézi, aki az írás feltalálásával az emlékezőtehetség halálát jósolta meg, a feledés korát, melyben ide­gen jelek hordozzák majd a tudást, nem a bensőnk. Milyen igaza volt a bölcs mester­nek, és mekkorát tévedett – töprenghe­tünk el 20. századi kollégája művét forgat­va. Hiszen honnan is lehetett volna Szók­ratésznak elég tapasztalata, hogy eljusson McLuhan felismerésére: "minden médium az ember valamely – testi vagy szellemi –képességének kiterjesztése." Ami pedig nem jelent kevesebbet, mint azt, hogy elektronikus hálózatok korában maga a végtelenség nyílt meg előttünk.