Bár Marshall McLuhan kanadai filozófus neve talán kevéssé ismerősen cseng a hazai olvasóknak, annál gyakrabban használjuk az általa meghonosított kifejezéseket. A két legismertebb, a "Gutenberg-galaxis" és a "globális falu" már-már közhelyeivé lettek az információs kor szókészletének. Ha a Typotex gondozásában magyarul frissen megjelent McLuhan-kötetet úgy kezdjük olvasni, mint elméleti reflexiót e kor generálta társadalmi változásokra, akkor szerzőjét egy művészi érzékenységgel megáldott, szintetizáló hajlamú és rendkívüli felismeréseket megfogalmazó médiafilozófusként képzelhetjük magunk elé. Ám ha vetünk egy pillantást a fülszövegre, netán rákeresünk Marshall McLuhan életrajzára, akkor talán meg is kell kapaszkodnunk egy pillanatra a székben a meghökkenéstől: az információs társadalom működését bemutató elméleti alapvetés negyven évvel ezelőtt született. McLuhannek minden bizonnyal látnoknak kellett lennie ahhoz, hogy a Médiamasszázs mondatait megfogalmazza.
Eleve furcsa a cím is, furcsa háttértörténettel. A "The medium is the message" szintén elhíresült mondata (A média az üzenet) szenvedett csorbát egy véletlen elírás folytán, így lett a message-ből massage, amely állítólag annyira megtetszett a szerzőnek a benne rejlő összetett üzenet miatt (a "mass age" jelentése vonatkoztatható a tömegkultúrára, és egy zűrzavaros korra is, amelyben minden keveredik mindennel), hogy végül lelkesen a "hibás" változat mellett döntött. McLuhan így százötven oldalon át masszírozza szellemünket és elménket egy egészen rendhagyó művelődéstörténeti, szociológiai és társadalomfilozófiai okfejtéssel a média hatalomátvételéről. E hatalom az ő megközelítésében azonban nem fenyegető, sőt, meglátása szerint térhódításával soha nem látott lehetőségek és új nézőpontok tűntek fel az emberiség egén. S bár szavaiból itt-ott kitapintható, hogy a békés forradalmat generáló szereplő nála még a televízió, mégis minden mondata hordozza az 1967-ben még álmodni sem mert (vagy csak szigorúan titkos berkekben megálmodott) internethasználat, sőt web2-es kor következményeit. McLuhant épp az átmenetiség, a változások kora izgatja: miként hatott az archaikus társadalmakban, majd utódnépeik életében a színtisztán hallásra támaszkodó információtovábbítást felváltó írás? Hogyan generálta a nyomtatás tömegessé válása, a sokszorosítás a közvélemény megszületését? Hogyan változik meg ez a "köz" az elektronikus kor beköszöntével, s hol van benne a mi szuverén helyünk? Zavaros kor ez – mondja McLuhan –"ráadásul az új világba a régi éra beidegződéseivel és szenzorikus reflexeivel felszerelkezve érkezünk". Lassan feldereng hát "McLuhan próféta" módszerének titka: a kanadai teoretikus a múlt katartikus változásainak analógiájára elemzi azokat a társadalmi rétegmozgásokat, amelyek az efféle radikális hatású újdonságokat követik.
És van-e jobb múltbéli előzmény a médiaforradalom tanulmányozására, mint a könyvnyomtatás kialakulása? A Gutenberg-galaxis szakavatott csillagásza, McLuhan a maga kötetében is kiaknázza a könyv mint műtárgy, mint üzenetet hordozó felület és mint információs tárolóeszköz minden adottságát. A zsebben is elférő kis kötetben szerzőtársával, Quentin Fioréval együtt egy lapozható kiállítást is prezentálnak az olvasónak: a fotókból, grafikákból, korabeli karikatúrákból, képi- és szövegmontázsokból összeállított anyag egyfelől azt hivatott megjeleníteni, hogy "a könyv a szem kiterjesztése", másrészt, hogy manapság "művészet lehet bármi, amit te annak tartasz". A szerzőpáros például a képregénykultúra megjelenésével elterjedt, hatalmas "BANG!" felirattal érzékelteti az audio- és a vizuális kultúra találkozását, mely minden bizonnyal nagyot robbant az életünkben. És ahogy a közvetítő közeg megváltoztatja a környezetet, úgy változik meg a környezetünkben minden és mindenki: "te, a családod, a szomszédságod, az iskoláid, a munkád, a kormányod" – mondja McLuhan, mesterien pontos látleletet felállítva az atomizálódó egyénről, a mindenki mindenki ismerőse alaphelyzetről, az oktatási módszerek totális átalakításának szükségességéről, a munkahely és az otthon elválasztottságának lassú eltűnéséről, a családi kör kitágulásáról és a rólunk szóló információk szétszóródásáról. Honnan ismerhette ez az ember a közösségi oldalakat? – emelném most ki óriásira tipografált, oldalakon átnyúló betűkkel, ha én is McLuhan grafikusa lennék, sőt vastagon aláhúznám némelyik mondatát, például azt, hogy "az elektronikus hálózat megdöntötte az idő és a tér uralmát", vagy azt: "a múlt kimúlt. ( ... ) A jelent visszapillantó tükörben látjuk." (A kötet egyébként egyik legszellemesebb montázsa kapcsolódik e mondathoz-. egy autó visszapillantó tükrében egy lovaskocsi sziluettje rajzolódik ki.)
McLuhan Szókratészt idézi, aki az írás feltalálásával az emlékezőtehetség halálát jósolta meg, a feledés korát, melyben idegen jelek hordozzák majd a tudást, nem a bensőnk. Milyen igaza volt a bölcs mesternek, és mekkorát tévedett – töprenghetünk el 20. századi kollégája művét forgatva. Hiszen honnan is lehetett volna Szókratésznak elég tapasztalata, hogy eljusson McLuhan felismerésére: "minden médium az ember valamely – testi vagy szellemi –képességének kiterjesztése." Ami pedig nem jelent kevesebbet, mint azt, hogy elektronikus hálózatok korában maga a végtelenség nyílt meg előttünk.