Interjú Kiss Barnabással, Marshall McLuhan Médiamasszázs című könyvének fordítójával.

Miért aktuális manapság McLuhan könyve? 

– Manapság talán aktuálisabb, mint valaha. Mikor McLuhan közzétette "jóslatait" a televízió fejlődési irányáról, akkor ezek a megfigyelések, bár nagy figyelmet kaptak, de aztán hamar elavultak. A tv ugyanis nem fejlődött igazándiból sehová. Manapság is csak a "passzív szórakoztatást" ontja. Épp ezért McLuhant sokan leírták, mellékvágánynak, zsákutcának tekintették egészen az internet, de leginkább az úgynevezett web 2.0 megjelenéséig, mely utóbbiba ugyebár beletartoznak mind a blogok, mind a Facebook és hasonló közösségi oldalak, illetve a felhasználók által gerjesztett, illetve továbbított tartalmak. Ha a 45 éve íródott Médiamasszázs olvasása közben a televízió szót internetre cseréljük, meglepően pontos és aktuális képet kapunk a minket körülvevő elektronikus világról.

A könyv szerteágazó, hálózatos szerkezete mennyire érvényesülne az interneten, egy weboldal formájában?

– Szerintem meg lehetne vele próbálkozni. Még egy dimenziót tenne hozzá a könyv interaktivitásához, mivel bár papírra nyomtatott képes szövegről van szó, de egyáltalán nem mellőzi az interaktivitást.

A könyv vizuálisan izgalmas tördelése, játékos tipográfiája mennyire segíti a téma megértését?

– Ez valamennyire kapcsolódik az előző kérdéshez is, hisz a könyvben nyomon követhető McLuhan legendás csapongása, asszociációi. És az olvasótól is elvárja, szinte megköveteli az asszociációs képességet, mely rengeteg egyéni többletet adhat hozzá a könyvhöz. A magánasszociációk keltéséhez a szerkesztő Jerome Agel és a tipográfus-grafikus Quentin Fiore is jócskán hozzájárulnak. Van ahol a képek csak illusztrálják a szöveget, másutt ellenpontozzák, megint másutt pedig a szerzők reményei szerint új gondolatokra serkenthetik az olvasót. Persze nem jön át minden gondolat, rengeteg asszociáció elveszett a térben és időben, hisz van ahol McLuhan esetleg csak egyetlen szóval utal valamire, amiről a 60-as évek Amerikájában az olvasó tudta, hogy miről van szó, ugyanez nem várható el egy 2010-es évek Magyarországán élő olvasótól. Ezek egy részén értelmező fordítással próbáltam segíteni, de biztosan maradt nem is egy, amelynek célja és értelme elveszett a fordítással. Ugyanez elmondható a többször vissza-visszatérő, sokszor jelöletlen, Joyce idézetekre, amelyek ráadásul a Finnegans Wake-ből valók. Míg egy – valószínűleg egyetemi végzettségű – amerikai, angol anyanyelvű olvasó rögtön vágja, hogy Joyce és FW, addig egy magyar olvasótól ezt végképp nem várhatjuk el, hisz magyarul a Bíró Endre által zseniálisan lefordított nyúlfarknyi részeken kívül a Finnegan nem létezik, ezért fel sem ismerhető. Visszatérve a kérdésre: nagyon segíti a téma megértését, de nem úgy ahogy a nyugatiak meg szokták érteni a dolgokat – ésszel fel nem fogható. Felületesen olvasva totális a paradoxon, hisz McLuhan vizuális atombombákkal támadja a vizualitást. Persze ez nem így van, de ennek felfogására a keleti "aha" módszer a járható út, és ehhez az aha-élményhez nyújthat segítséget ez a fajta tördelés és tipográfia, az olykor sokkoló képek és a laza összevisszaság, no meg a néhol nyilvánvalóan, néhol bújtatottan, de mindenképpen mantraszerűen vissza-visszatérő gondolatok és szlogenek. Mindez ráadásul mintázza a McLuhan által elképzelt jövőbéli, néha egymást segítő, néha egymást kioltó, egymással interaktív kapcsolatban lévő elsöprő és ellenállhatatlanul magával ragadó képi-gondolati burjánzást, melyet ő a televízó útjának gondolt, de tudjuk, végül csak az internet korszakával érkezett el.

Hasznosítható-e McLuhan szövege tankönyvként?

– Minden bizonnyal tanára válogatja, de tankönyvként talán nem annyira használható, hisz a tankönyvek formátuma nem ennyire zilált, és a tankönyvekben általában egymásra épülnek a leckék, míg itt folyton visszatérő, körkörösen, ciklikusan ismétlődő gondolatok vannak. Ajánlott olvasmányként viszont mindenképpen hasznos lehet.

A könyv megjelenését az MMA támogatta.