Giorgo Agamben tanulmányfüzére nem kínál könnyű szellemi kalandot. A szerző ezért kezdi kötetét gondolkodási rendszerének alapjaival, mondhatnók: az axiómáinak tisztázásával, értelmezésével.

Sőt ezzel foglalkozik elsősorban kötetének nagyobbik felében. Ezáltal közös mérlegelésbe hív, mintegy olvasóját előkészítendő a kötetzáró tanulmányok kristályosodó témája a profanáció összetevőinek és jelenségeinek, illetve e jelenségek társadalmi összefüggései megértésére.

„A profanáció azt jelenti – írja Agamben –, hogy megteremtjük a hanyagság e speciális formájának lehetőségét, amely figyelmen kívül hagyja a szent és a profán különválasztását. Sőt, talán nem is hagyja figyelmen kívül, inkább csak sajátos módon próbálja használni. Sajátos módon, mint például a játék, és nem is egyszerűen a játék, hanem a cselekvő játék (ludus) a rítus, a szójáték (jocus) pedig a mítosz paródiájaként.”

Agamben továbbá törekedik az axiómák értelmezésére a mában, a hétköznapi kapitalizmus viszonyai között. Az axiómák igazságával való azonosulás sosem könnyű feladat. S tán a befogadó dolga még nehezebb. Gondoljunk vissza gyermeki kételyeinkre az iskolai geometria tanulásának kezdetén. Mennyire nehéz volt elfogadnunk, azon egyszerű elveket, hogy például a pontnak nincs kiterjedése, az egyenesnek nincs vastagsága stb. Hiszen, akkor a tapasztalataink, a gyorsan kopó, szélesedő ceruzahegy láttán egészen más képi élményeket és tanulságokat kínáltak. Mégis eljutottunk a különös képzeletbeli a játékhoz, véltük, hogy Arkhimédesz nyomdokain – egy biztos pont segítségével – képesek volnánk sarkából kibillenteni a világot.

Még nehezebb a biztos pontok keresése az absztrakciók világában, vagyis a filozófia területén. Agamben egészen mélyre nyúlt vissza, az ógörög és latin etimológia bozótjaiban elemzi, többek közt, a genus és géniusz fogalmának eredetét, mert „az emberi lény több mint saját Énje és öntudata… születése pillanatától haláláig magában hordoz valamely személytelen, pre-individuális elemet, amellyel együtt kell élnie”. Gondolkodása rárímel Babits (Örökké kék ég a felhők felett) filozofikus vallomására, a „soha-meg-nem-elégedésre”: „a géniusz az, ami nem hagyja az Énnek, hogy megelégedjen önmagával.”

És a világ mégis kibillent sarkából. Biztos pont nélkül is kibillent. Mert hanyagságunk speciális formája, hogy figyelmen kívül hagyjuk a szent és a profán különválasztását.Mert társadalmi és tudományos kommunikációnkat közhelyek borítják be, és rejtik el előlünk is a már megismert, megsejtett igazságokat. [„A profán fertőző. Egyetlen érintés elég ahhoz, hogy megtörje a varázst, és visszahelyezze a használatba azt, amit a szent elkülönített és kővé dermesztett.”]

Végső fázisában a kapitalizmus nem más, mint gigantikus berendezés a tiszta eszközök, vagyis a profanizációt célzó viselkedési formák foglyul ejtésére – elemzi tovább Walter Benjamin gondolatmenetét (W. B.: A kapitalizmus mint vallás, 1921). Ezért a kapitalizmus kultusza (értsd a profit mindent meghatározó szerepe) nem a megváltásra, vagy a bűn felszámolására, hanem magára a bűnre törekszik.

Meglepő, sőt megdöbbentő képzettársításokkal lep meg a szerző, aki szerint a múzeumban válik nyilvánvalóvá a kapitalizmus és a vallás analógiája, ahol a zarándokoknak a turisták felelnek meg. A turizmus – állítja szerzőnk – a kapitalista vallás legszentebb oltára, a világ első számú ipari ágazata, évente 650 millió embert mozgat meg.

Korunkban, annak ellenére, hogy hatalmas szellemi értékek halmozódnak fel (gondoljunk csak azokra az eredményekre, melyek a filozófia tudományát gazdagították a fizika, etológia, pszichológia, kibernetika stb. hatására), ugyanakkor tapasztalhatjuk, hogy devalválódnak a szellemi értékek. Újra és újra végig kell elemezni gondolkodásunk szokványait. Tehát, Agamben sem véletlenül kezdi az axiómákkal, és ugyanezen szempontból nagyon fontos és hasznos a Typotex Kiadó könyvsorozata, a Radikális gondolkodók is.

Agamben a törékeny tiszta eszközök szférájának visszaállítását jelöli meg az eljövendő generációk politikai feladatának. Hiszen már belopakodnak szellemünk világába (a tudatunk alatt, valamint a társadalmi tudat alatt) az ethoszt leépítő vírusok. Erről árulkodnak a szerző által kiemelt új nonverbális kommunikációs szokások mechanizmusai, például a manökenek szenvtelen arckifejezése, a pornósztárok szemérmetlensége, illetve a celebek nyegle pimaszsága.

Az alig másfélszáz oldalas könyv, lassan olvasandó. És mikor az olvasó a végére ér, jól teszi, ha újra kezdi elölről…

A szerző Európa- és Amerika-szerte elismert filozófus, radikális gondolkodó. 2003-ban – az amerikai kormány külpolitikája elleni tiltakozásképpen – lemondott a New York-i Egyetemre szóló kinevezéséről. 2006-ban elnyerte a Charles Veillon Alapítvány európai esszédíját. Ez az első magyarul megjelent kötete.