– Miért vágatta le a szakállát?
– Jótékonyságból. Egy show-műsorban pénzt gyűjtöttek a fejlődő országokban élő gyermekek számára, és az adományok fejében ismert emberek vállaltak olyan mutatványokat, amelyekre tőlük senki sem számított. Én is szerepeltem, és azt vállaltam, hogy ha összegyűlik két és fél millió euró, akkor egy ismert hölgy leborotválhatja a szakállamat. Végül hárommillió jött össze. De a műsor után a feleségem azt mondta, hogy növesszem vissza, mert világéletemben szakállas voltam, és a nélkül olyan furán nézek ki. Így most épp növesztem.
– Mi volt a célja a Mindentudó kézikönyvvel? A felvonultatott témák valóban a legváltozatosabbak (az ősrobbanástól a morálig), ugyanakkor a könyv kifejezetten karcsú. Van értelme ilyen röviden írni „mindenről”?
– Ez már a kilencedik könyvem, és eddig mindig az volt a célom, hogy úgy szórakoztassam az embereket, hogy eközben tanítsak is nekik valamit a világról. Nemcsak a csillagászatról (noha hivatásom szerint asztronómus vagyok), hanem mindenről. Szeretném, ha az emberek érdeklődőbbek, elhivatottabbak, reményteljesebbek lennének. Egy másik könyvemben – címe: Úton – az emberiség jövőbeli lehetőségeit vizsgálom, ezzel próbálom ellensúlyozni a médiát domináló alapvetően negatív hangvételű előrejelzéseket. Ha az elmúlt száz év fejlődését nézzük, akkor a világháborúk dacára is csodálatos sikertörténetet látunk. A száz évvel ezelőtt élt finn vagy magyar emberek el sem tudták képzelni azt a szabadságot, gazdagságot, egészségügyi ellátást, ami nekünk megadatik. A most megjelent könyvemet is e szemlélet hatja át.
– Ha tanítani akarja az embereket a legalapvetőbb ismeretekre is, abból arra lehet következtetni, hogy ön szerint az átlagember kifejezetten tudatlan.
– Az emberek sokszor valóban nem rendelkeznek a legalapvetőbb tudással sem a világról. Emiatt gondolkodnak sokan kifejezetten irreálisan a legkülönbözőbb témákról. Sokan nosztalgikusan gondolnak az évszázadokkal ezelőtti múltra, mert azt hiszik, hogy akkor csodálatos volt az élet. Csak a legendákat és a tündérmeséket ismerik, a közemberek szenvedését nem. Így e kötetet igyekeztem rövidre írni, egyszerű nyelvezettel. Az ember könnyen előkaphatja, ha vár a buszra, nem is kell feltétlenül ott folytatnia, ahol abbahagyta. Természetesen nem lehet ekkora terjedelemben belemenni minden apró részletbe, arra ott van a Wikipédia. Inkább igyekeztem a legfontosabb mozzanatokat kiemelni mind az univerzum, mind az emberiség történetéből.
– Hogyan választotta ki az érintett témákat?
– Ez volt a legnehezebb az egészben. Próbáltam kiegyensúlyozni a területeket, ezért tíz – kéziratban pontosan húszoldalas – fejezetet írtam. Azt tudtam, hogy vannak kihagyhatatlan kérdések. Ilyen a Homo sapiens születése, az univerzum, a vallások eredete. A sorrendet a tárgyalt jelenségek fizikai, illetve szimbolikus mérete határozta meg. A kozmológiától haladtam a természettudományokon és a társadalmak történetén keresztül az egyes emberek szintjéig, míg megérkeztem a tudatukig.
– Csillagászként miért gondolja magát a filozófia vagy a vallás szakértőjének?
– Természetesen nem vagyok szakértője e tudományterületeknek. De ez szerintem sokszor hasznos is. Csillagászként mondjuk a kvazárokról (csillagszerű galaxisok – M. Cs.) nagyon nehéz volt úgy írni ismeretterjesztő cikkeket, hogy azokat a laikusok is megértsék. Sokan azt sem tudják, hogy mi a különbség a bolygók és csillagok között. Mielőtt olyan témákról írok, amelyekben nem vagyok szakértő, rengeteget olvasok. Nagyon kíváncsi vagyok, otthon hétezer darabos könyvtáram van, főleg tényirodalom. Mivel nem vagyok biológus vagy vallásfilozófus, talán könnyebben látom meg a „nagy képet”, azt, amire a laikusoknak szükségük van, hogy legyen áttekintésük az egészről. Nem veszek el a részletekben. Amikor írok, mindig elképzelem, hogy magamnak mesélek valamiről, amit korábban olvastam. Ilyenkor szinte magam számára is észrevétlenül szaladgál az ujjam a klaviatúrán, és meglepően gyorsan összeáll a szöveg.
– Vallási kérdésekről igen tartózkodóan szól a könyvben. Azt írja, hogy az univerzum kiindulópontját nem ismerjük, így akár Isten is teremthette a világot, de lehetett bármi más is. Valóban így gondolja, vagy ez az a diplomatikus mondat, amelyet a lehető legkevesebb olvasó talál majd offenzívnak?
– Az emberek hajlamosak nagyon erősen hinni olyan dolgokban (ez számukra „tudásként” érződik), amelyekről valójában nincsenek megbízható információik. Kutatóként tudom, hogy mi az igazi tudás. Ateista barátaim mondják, hogy tudják, Isten nincs, a vallásosak pedig úgy tudják, hogy van. Természetesen mindannyian tévednek. Személyesen én valahol közöttük állok. Igazából nem nagyon hiszem, hogy lenne Isten, de persze erről bizonyítékaim nincsenek, így talán agnosztikusnak határoznám meg magam. Ismerek olyan lelkészeket, akik pontosan ugyanígy gondolják, de a munkaidejükben ezt nem hangoztatják. Emberi természetünk része a polarizáció, mindent feketének vagy fehérnek látunk. A középső szürkeségben senki sem szeret lenni, mert ott magányos az ember. Könyveimmel mindig igyekszek hidakat építeni a különféle gondolkodású emberek közé. Természetesen vannak bizonyított igazságú tények a világban, a tudományban, amelyek esetében eldőlt, hogy melyik oldalnak volt igaza. Az absztrakt kérdések azonban nem ilyenek.
– Az univerzum keletkezése tudományos vagy absztrakt kérdés? Hogyan kezdődött a világ?
– Valójában ezt senki sem tudja. Arról a pillanatról semmit sem tudunk. Viszont a keletkezés után egymilliomod másodperccel máris kristálytisztává válik a kép. Akkor már működtek a fizika törvényei, amelyeket ma is ismerünk. Akkor már létrejöttek az atomok, a részecskék ugyanúgy hatottak egymásra, ahogy napjainkban. Mindebből ma már egészen pontosan meg tudjuk mondani, hogy mikor keletkezett világunk a ma ismert formájában (13,8 milliárd éve). De hogy mi történt abban a pillanatban, amikor minden elkezdődött, pláne, hogy mi volt előtte (ha egyáltalán értelmezhető az előtte kifejezés univerzum nélkül), az rejtély. Várjuk, hogy felbukkanjon az új Einstein, aki majd választ talál erre is.