Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Bába Laura
Megjelenés: 2014
Oldalszám: 280 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-2798-21-9
Témakör: Filozófia, Tudománytörténet, Fizikatörténet, filozófia, népszerűsítés
Sorozat: Szokatlan szempontok

Elfogyott

Mindentudó kézikönyv

Zsebkönyv polihisztoroknak

www.eletestudomany.hu
2015-12-13

A polihisztorok ideje lejárt, az egyes tudományokban való elmerülés tejes embert kíván. Mit tehet az, akinek bár csak kevés ideje van, mégis szeretne eligazodni legalább nagy vonalakban az emberiséget érintő legfontosabb kérdésekben? Forduljon az  ismeretterjesztő irodalomhoz, s ha nem fél a meghökkentő fordulatoktól, vegye kezébe  Esko Valtaoja művét!
A cím: Mindentudás kézikönyve ‒ vagy ahogy magyarul megjelent: Mindentudó kézikönyv  ‒ elég nagyratörő célokat tűz ki. Mit gondol, mit remélhet az olvasó, aki a könyvét a kezébe veszi?
Természetesen senki sem tudhat mindent mindenről, de a könyvem nem is erről szól. Az én ötletem az volt, hogy összegyűjtsem az alapvető tényeket az Univerzum születéséről, az élet kialakulásáról, az emberré válásról; sok embernek ugyanis igen furcsa elképzelései vannak ezekben a témákban. Szerettem volna írni valamit, ami könnyen érthető, rövid, és bár nem mond el minden tudnivalót ‒ hisz a cím csak valamiféle vicc akart lenni ‒ olyan dolgokról írok, amiknek jó, ha tudatában vannak az emberek. Ezeket a dolgokat szükséges ismerni ahhoz, hogy megértsük magunkat és a helyünket a világban, hogy ezáltal jobb világot építhessünk.
A valóság problémájával kezdi a könyvét: „A valóság jó eséllyel létezik. Csak még senkinek sem sikerült bizonyítania.” Mit is mondhatunk akkor pontosan a valóságról? Semmit igazából. Úgy gondoltam, ez jó indítás, meglephetem vele az olvasót. Mindenki, a filozófusokat kivéve, alapvetőnek gondolja a valóság létezését. De nincs mód, ahogyan bizonyíthatnánk, hogy nem csak a képzeletünk játszik velünk. Nem komoly, de egyszeri meggondolásra méltó irányzatok születtek ebből: a szolipszisták azt feltételezik, hogy nincs más létező, csak ők maguk, s minden, ami körülöttük van, az agyuk szüleménye. A múltcsütörtökizmus lényege pedig, hogy nincs semmilyen támpont, aminek segítségével bizonyíthatnánk, hogy a világot nem épp múlt csütörtökön teremtették készen, beletáplálva a múlt jeleit és az emlékeinket… Ezek azért izgalmas felvetések, mert nem tudjuk cáfolni őket. Azért a könyvemben én inkább felteszem, hogy a valóság létezik olyannak, aminek megtapasztaljuk, s onnantól kezdve a tudomány szemszögéből vizsgálom a megismerhető 
részét. Kezdjük az elején! Elmesélné nekem pár mondatban, hogyan született a Világegyetem? Meg kell mondjam, nem igazán tudjuk megmagyarázni az egész folyamat elejét. Sem a relativitásemlélet, sem a kvantumfizika nem képes egy helytálló magyarázatot adni egyelőre a folyamat legelejéről. Egy megmagyarázhatatlan rejtély, hogy mi történt a legelső pillanatokban. De utána, az első másodperc tíz a mínusz harminckettediken részétől pontosan le tudjuk írni az eseményeket. A dühödten forrongó részecskekása a fény sebességének sokszorosával elkezdett tágulni, és közben hűlt; pontosan követve a mostanra megismert fizikai törvényeket „Lőn világosság”: lassanként szabadon mozoghattak a fotonok, a heves részecskék lehiggadtak, és „tartós párkapcsolatot” alakítottak, kialakultak az első atomok, majd a csillagok, bolygók és holdjaik. De a legelső pillanatokról a kollégáim, a filozófusok és Steven Hawking ugyanazt a kérdést teszik fel: miért döntött úgy a Világegyetem, hogy belemegy a létezéssel járó vesződségbe? Várjuk a következő Einsteint, hogy megválaszolja ezt a kérdésünket.
Tehát már csak az ősrobbanás kiváltó oka a hiányzó láncszem? 
Tulajdonképpen, ha kapnánk magyarázatot a kezdeti pillanatokra, lehet, hogy a többi meglévő kérdésük is válaszra találna. Azonban hadd kötekedjek: maga az ősrobbanás, a Big Bang egy félrevezető kifejezés. Hangzatos, így megragadt a köztudatban, de azt a képet erősíti, hogy ha nagy hirtelen felrobban valami, akkor annak az erejétől fogva szanaszét repül minden. Ám körbenézve a Világegyetemben, nem ennek az eredményét látjuk. Ha így lenne, a Hubble-törvény (a galaxisok távolodási sebessége arányos a távolságukkal) nem állná meg a helyét. Pontosabb kifejezés lehet a Nagyi mazsolás kalácsa a sütőben. A mazsolák nem mozdulnak, a köztük lévő tészta tágul. Azért ennél kicsit bonyolultabb: a Világegyetemnek sem középpontja, sem szélei nincsenek, és ezért nem tágul semerre. Nehéz megragadni ezt a 
folyamatot, mert az Univerzum négydimenziós, és mi nem vagyunk képesek ebben gondolkodni. 
Ugorjunk egy nagyot az időben: az emberiség történetét összefoglalja körülbelül 20 oldalban. Mik a legfontosabb pontok Ön szerint? 
A Világtörténelemben az én megközelítésem szerint csak négy igazán jelentős esemény van, minden egyéb, amit a tankönyvben olvasunk csak alfahímek villongásai. Az emberiség történelme végső lényegét tekintve nem annak az elbeszélése, hogy mit tettek egymással az emberek, hanem hogy hogyan jöttek ki az őket körülvevő világgal. Az ember a társadalom része, de egyben a világ, a természet része is. Szerintem a lecsupaszított történelem sarokpontjai a következőek: a Homo sapiens kialakulása Afrikában, az őshaza elhagyása és a világ benépesítése, a földművelés elkezdése, valamint a tudomány feltalálása.
Mit tudunk a Homo sapiens kialakulásáról?
Darwin előtt azt tartották, hogy egyedi teremtmények vagyunk és nincs semmi hasonlóság ember és állat között. Mióta egyre többet tanulmányozzuk az állatokat, felfedeztük, hogy valójában folyamatként tekinthetünk az egyes fajok kialakulására, köztük a magunkéra is. Alig akad különbség: az állatoknak is vannak érzelmeik, gondolataik, némelyek tudatában vannak a létezésüknek. De látnivaló, hogy jelenleg az ember mégis kilóg valamennyire a természet többi teremtménye közül. Itt is van tehát egy lenyűgöző kérdés: mi történt pontosan? A vallásosak számára egyértelmű, hogy ez a pillanat, ahol Isten tetten érhető. De ezt csak hinni lehet, megnyugtató tudományos magyarázat még nem született.
Mégis mit mondhatunk? Mi a különbség ember és emberszabású között?
Azt gondolom, hogy nagyon fontos a szabadságunk mértéke. Az emberszabásúak bizonyos értelemben olyanok, mint a robotok: csak korlátozott számú cselekedetre képesek, nem igazán tudják átprogramozni magukat. Nekünk van időérzékünk, értelmezzük a múlt eseményeit, és képesek vagyunk elképzelni, feltételezni egyes jövőbeli eseményeket. Fontos különbség továbbá, hogy képesek vagyunk belehelyezkedni más emberek érzéseibe. Pszichológiai kísérletek mutatnak rá egy-két (talán ebből fakadó) eltérésre. Egy kútba mélyen be van lógatva egy vödör banán, ami egy embernek túl nehéz, de kettőnek könnyen felhúzható. Míg két ember számára ‒ akik nem is beszélik egymás nyelvét ‒, ez egy szemvillanásnyi kommunikációval megoldható feladat, a majmok valószínűleg nem lesznek képesek erre az együttműködésre. Mondjuk úgy, az embereknél a bizalom, a majmok számára a bizalmatlanság a társas viselkedésben az alap. Még két ilyen fontos színt tudok említeni, a méltányosság és az altruizmus is kifejezetten emberi tulajdonságok. Nem példa nélküliek, de összehasonlíthatatlanul fontosabbak nálunk, mint másutt az élővilágban.
Ezek a különbségek, mintha az emberiség közös erkölcsi alapjához tartoznának. Végső soron mi az erkölcs? Egy kódolt tulajdonság, egy szabályrendszer vagy inkább egy jó stratégia?
Mondhatjuk, hogy több tízezer év alatt belénk nemesedett egy bizonyos, ezen állatfaj számára bevált viselkedésmód. Ez a morál az egyén és a csoport túlélésének lehetőségeit is maximalizálja. Erről eszembe jut egy érdekesség: Jung Kyoo Choi és Samuel Bowles viselkedési közgazdaságtan kutatók nemrég nyilvánosságra hozták egy számítógépes szimulációs kutatásuk eredményét. A különböző embercsoportok több ezer generáció alatt kialakított társadalmi mentalitását hasonlították össze. A legjobban az egyszerre toleráns és önző ámde békés társaságok boldogultak, továbbá az agresszív, de saját csoportjukon belül altruista törzsek. A mindenki mindenki ellen rossz stratégia, de nem jobb a túláradó „nice guy” sem. 
Csillagászként írja ezt a könyvet, de ugyanolyan könnyen értelmezhető, amikor a világűr fizikai törvényeiről ír, mint amikor az emberiség történelmét foglalja össze. Hogyan találja meg, mi az a kevés, de elengedhetetlen tudnivaló, amit át akar adni?Általában valahogy könnyen megtalálom a módot, hogyan világítsak meg egy-egy témát. Talán azért megy ez nekem, mert állandóan olvasok; nagyon kíváncsi vagyok mindenre. Emiatt könnyű írni is. Mint amikor hallasz egy érdekes hírt, és tovább akarod adni a barátaidnak is. 
És mit szólnak ehhez a kollégái? Ők nem kifogásolják, hogy kihagy jó néhány meghatározó részletet?Természetesen, amikor egy szakértő elolvassa a szakterületéhez kapcsolódó részt, szóvá teszi, mi mindenről feledkeztem meg. Szerintem ők felejtik el, hogy én nem egy tankönyvet írtam csillagászatból vagy történelemből, csak egy nagyon általános képet szerettem volna felmutatni. Ha többet szeretne valaki tudni, ezután nyugodtan nyúlhat a tankönyvekhez. Ez a könyv csak egy kis ablak a világra. Utolsóként a saját kérdését tenném fel, melyet megfogalmaz a könyvben: miért dönt úgy egy elfoglalt és jól megélő csillagász, hogy nekikezd egy ismeretterjesztő könyv megírásának?
Az eredeti motivációm az a szándék, hogy összefoglaljam a legfontosabb tudnivalókat úgy kétszáz oldalban, amit egyetlen este, vagy egy hosszabb vonatút alatt végig lehet olvasni. Ez jelentette a kihívást: hogyan tömörítsem, szűrjem le a lényeget a legfontosabb témákban. Mindeközben a célom az volt, hogy az olvasót informáljam, szórakoztassam, megdöbbentsem, esetleg felháborítsam. Hogy gondolkodásra késztessem; semmiképp sem az, hogy megmondjam, mit gondoljon.


Esko Valtoaja a Turkui Egyetem hatvanas éveiben járó csillagász professzora novemberben az ELTÉ-n tartott előadást. Rendkívül szemléletesen magyaráz; ezt bizonyítja, hogy 2002-ben az év ismeretterjesztő könyvéért járó Finlandia díjjal tüntették ki a Finn Csillagászati Társaság által kiadott Otthon a Kozmoszban című művét. 
Az amatőr biológus, az irodalom és a művészetek nagy kedvelője prezentációjának a „Szerelmes levelek a Világhoz” címet adta; arról beszélt, miért gondolja, hogy minden, ami körülvesz minket ‒ a legapróbbtól a legnagyobb dologig ‒ önmagában egy csoda. „Amit megismerek, aminek megértem a működését, azt tudom megszeretni” állította. Példaként egyetlen képen bemutatta és elmagyarázta a csillagok életciklusát a születéstől a halálig, majd levonta a következtetést: minden létező a Földön tulajdonképpen „csillagszemétből”épül fel. 
A ma körülöttünk lévő élőlények bizonyos értelemben a lehető legjobbak; Darwin óta tudjuk, hogy az életben az marad meg, aki a legjobban alkalmazkodik, mondhatjuk úgy, aki a legjobban működik együtt a többiekkel. Elég csak az emberre nézni: milliónyi egysejtű együttműködésének a csodálatos következményére. 
Optimista szemléletű mint megtudtuk, hiszen szerinte folyamatos fejlődésként tekinthetünk az emberiségre. Míg 100 évvel ezelőtt az ember számára a boldogság egyet jelentett azzal, hogy volt munkája és volt mit ennie, ma már jóval több lehetőség áll előttünk. Azt állította, ő nem gondolja, hogy hamarosan fenyegetne minket a világvége. Ez a tudat szerinte egyidős az emberiséggel, és eddig egyszer sem igazolódott. Azonban felhívta a figyelmünket, miféle kihívás elé állít minket a jövő: ahhoz, hogy ennyi ember méltó körülmények közt élhessen, öt Földnyi területre lenne szükség. 
Lehet, hogy lassan kifogyunk az erőforrásokból, de nem fogyunk ki a találmányokból, amik megoldhatják az ebből adódó problémákat. Szerinte még mindig csak az elején járunk a természeti törvények megértésének. Így fogalmaz: „Fényes jövőnek nézünk elébe, de a felelősségünk nagy, hisz lehetőségünk arra is van, hogy rosszabb világot alakítsunk ki!”

Tegzes Mária

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK