Váratlanul tűnt fel a megjelenések palettáján, még véletlenenebbül talált rám azonnal, s a lehető legváratlanabbul aratott óriási sikert nálam. Pedig igencsak nehéz megmondani, mi is az észt író vaskos könyve. Ironikus ősmitológia, abból a távoli korból, amikor az észtek letelepedtek és felvették a kereszténységet? Alternatív történelem bűbájolások és mondák ködébe burkolt hősökkel, akik ebben az univerzumban képesek voltak megőrizni mindazt, ami a civilizációval elveszett? Fantasy egy állatok nyelvén beszélő, farkason lovagló, az Észak Sárkányát feltámasztani kívánó főszereplővel? Humoros, kikacsintós prózaeposz, amely telve van groteszk elemekkel, intertextusokkal és ezredfordulós kiábrándultsággal? Szerintem mindez egyszerre. Csak az a baj, hogy képtelenség elmondani, hogy mivel hódított meg: hogy hogyan érte el, hogy az első oldaltól kezdve feszült figyelemmel olvastam Leemet és családjának sosemvolt történetét, s kaptam tőle kacagást, meghatódást, hátborzongatást, cinkos egyetértést, társadalomkritikát és még varázslatot is... Ékesszóló bizonyítéka, hogy többek közt mire való az irodalom: ebből a kötetből jó filmet lehetne forgatni, de akkor a jelentésrétegeinek a nyolcvan százalékát elvesztené. Így viszont...