Az 1938-ban Moszkvában született írónő nálunk a Három lány kékben című drámájával lett ismert, melyet a Katona József Színház mutatott be 1987-ben. Antológiákban már szerepelt, ez az első magyarul megjelent önálló kötete. Talán kissé megkésett, hiszen a benne található írások zöme meglehetősen régi, ugyanakkor mégis jókor jött, hiszen bizonyíték arra, hogy nem avult el. Sőt,  a mai agyonputyinizált helyzetben sajnos ismét erősen aktuális. 

Petrusevszkaja a nagy orosz irodalom groteszk, gogoli-bulgakovi-zoscsenkói szálának továbbszövője, de közel áll hozzá a nálunk kevéssé ismert Danyiil Harmsz (1908–1942) is, akinek abszurdjait és pályaképét itt olvashatjuk. Petrusevszkaja általában igen rövid, mondjuk így, „rémperces” novellákban és mesékben érzi a leginkább otthonosan magát, fantáziája kimeríthetetlen, humora kegyetlen, látásmódja morbid. Nem fekete, hanem egyenesen varjúfekete. Jellemző egy régebbi kötetének címe:Vad-állat-mesék. Amelyben persze előfordulnak a megkapóan életvidám szovjet poloskák és tetvek is.

Egy itt olvasható interjúja szerint amolyan barbár és megszállottan irodalomellenes módon kezdte pályafutását: „Amikor elkezdtem írni, azt tűztem ki magam elé célul, hogy semmiféle irodalmi eszközt nem fogok használni.Se portrét, se tájleírást, se dialógust nem használok. Semmiféle metaforát. Semmiféle bonyolult formát. Mert ez mind dísz, csipke. Hanem úgy írok, ahogy a történetet elmesélik.

Ahogy a pletykákat előadják, úgy fogom én ezt leírni.”

Ezt nagyjából sikerült is megvalósítania. Nála minden írás rögtön az események sűrű közepén kezdődik, nem szereti a kertelést. Indításai többnyire mellbevágóak, letaglózóak, mint például ez: „Egy ember eltemette a feleségét, és magára maradt a kislányával meg az idős édesanyjával.” Vagy ez: „Egy nagyon kövér lány nem fért be a taxiba, a metróban pedig elfoglalta a mozgólépcső egész szélességét.” Továbbá: „Megöltek egy lányt, aztán pedig feltámasztották.”

A gyilkosság, a halál és aztán a feltámadás mindennapi esemény itt. Petrusevszkaja olykor a romantikus, a Hoffmann-féle fantasztikus irodalom halmazába tartozó krokikat ír, de ez a szürrealizmus a hétköznapok szocialista realizmusából nő ki. A gyűlölet és a parttalan erőszak, a kilátástalanul lemorzsolt élet keserűsége szinte minden elborít. Vad, kemény, látomásos és végtelenül szarkasztikus próza.