Az évszakra való tekintettel valami félelmeteset szerettem volna olvasni. Nem mellesleg imádom az orosz irodalmat. Ennek a két kritériumnak a tökéletes ötvözete Ljudmila Petrusevszkaja novelláskötete. Akadnak itt szép számban kísértettörténetek, de olyanok is, melyek csupán az emberi gonoszságra, jellemhibákra építve, vagy épp a legmélyebb emberi vágyakat és félelmeket kifacsarva érnek el hátborzongató hatást.

Vegyük például azt a nőt a Bosszú című írásból, aki szomszédasszonya iránti gyűlölettől vezérelve különféle halálos csapdákat állít a másik gyermekének.

“ Ahogy a gyerek nőtt, és egyre többet kezdett el mászni, ez az asszony, mintha csak véletlenül, a padlón felejtgetett hol egy forró vízzel teli fazekat, hol egy üveg marónátront, hol pedig épp a folyosó közepén ejtett le egy gombostűs dobozt. “

A Higiénia című novella tökéletesen rezonál a napjainkban zajló járványra, ugyanis itt is egy vírus kezdi tizedelni a lakosságot, meglehetősen gyors ütemben. Egy család próbál túlélni ebben a megváltozott világban úgy, hogy igazából fogalmuk sincs (ahogy nekünk se a való életben), mekkora a baj, mit kéne tenniük, hogyan készüljenek fel a jövőre, ha egyáltalán adott a jövő. Ennek a novellának a brutalitása és groteszksége teljesen levett a lábamról, így kell jó horrort írni. Bemászik az ember bőre alá, és sötét éjszakákon garantáltan vissza-visszatér kísérteni az embert.

A kötet “mesék” szekciója tetszett a legjobban. Nyilván nem a Disney-mesékre kell itt gondolni, sokkal inkább az eredeti Andersen-mesékhez állnak ezek közel. Nagyon egyediek mind témájukat, mind hangulatukat tekintve. Ezek közül nagy kedvencem a “Marilena titka” című írás, ahol egy ikerpárt (két balerinát) egy gonosz varázslat összeforraszt, ketten egy nagyon kövér nővé egyesülnek, és egy cirkuszhoz csatlakoznak, ahol minden este erőművészként lépnek fel.

Külön öröm volt számomra, hogy Murakami Haruki műveihez hasonlóan itt is visszatérő szereplők a macskák, akik hol megoldást kínálnak a helyzetre, hol csak még félelmetesebbé teszik azt.