Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Goretity József
Megjelenés: 2016
Oldalszám: 228 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-2798-75-2
Témakör: Szépirodalom
Sorozat: Typotex Világirodalom

Elfogyott

Rémtörténetek

JÓLESŐ BORZONGÁS

www.es.hu
2017-2-28

Az élet és a halál között zajló játék „szabályairól” pedig mindvégig a macskák gondoskodnak. Arról, hogy ezek a kötet szinte minden egyes novellájában felbukkanó állatok mire képesek, Poe-nak A fekete macska című, itt a Higiénia című elbeszélésben intertextuálisan is megidézett novellája óta jócskán van fogalmunk. Ezt a hagyományt folytatva és kiegészítve, Petrusevszkajánál a macskák „bölcs népségként” vannak jelen, akik mindig „tudják, kivel van dolguk” (194.)

Keleti szlávoknak tulajdonított Dalok, az élet újrakezdésének lehetőségeit felvázoló Allegóriák, a múltban történtek jelen idejűvé tételére irányuló Rekviemek, valamint sokkal inkább felnőtteknek, mint gyermekeknek szóló Mesék alkotják azt a Petrusevszkaja-novelláskötetet, amely az ebben a négy részben szereplő elbeszélések mindegyikének hátborzongató jellege miatt került Rémtörténetek címmel a magyar könyvesboltokba. 
A kötet négy részének egységességét azonban nemcsak az elbeszéléseik „rémséges” jellege biztosítja, hanem az elbeszélőjük sajátos személyisége is. Az itt olvasható novellák narrátorának az irodalmi nyelvhez, a „fentebb stílhez” vajmi kevés köze van, ezzel szemben előszeretettel veszi át és alkalmazza a körülötte élők hétköznapi szófordulatait, illetve a mesék látszólag egyszerű nyelvi világában is otthonosan mozog. Teszi mindezt úgy, hogy soha nem zökken ki a szenvtelen hangvételéből, pedig az általa ily módon elbeszélt, nyelvileg és érzelmileg is végsőkig redukált történetek a felszín alatt komoly lételméleti kérdéseket feszegetnek. Arra mutatnak rá, hogy „létezik az életnek egy titkos, makacsul virágzó, állati oldala is, és hogy éppen ott vannak összegyűjtve az undorító, ocsmány dolgok” (117.), s ha valaki ezekkel kapcsolatba kerül, az egész kötetre jellemző, élet és halál között zajló húzd meg, ereszd meg! játéknak lesz, akarva-akaratlanul is, a részese. 
A novellahősök szeretteinek természetes halála (Szokolnyikiban történt, A feleség) vagy a családtagok, barátok ellen elkövetett gyilkosságok (A bosszú, A fekete pudli) bemutatása mögött (alatt) a Gogol-féle fantasztikus és a Poe-féle horrorisztikus elemek ötvözésével olyan élet és halál közötti köztes állapot tárul elénk, ahol az sem feltétlenül halott, akinek kioltották az életét. Gogol orrának mintájára itt is testrészek kelnek önálló életre, hogy tulajdonosuk halála után is kísértsék az ellenük gyilkosságot elkövetettek életét (Az új kerület), vagy holtukban is rájuk mosolyogjanak (A bosszú). 
A halál utáni mosolynak azonban nemcsak az a funkciója, hogy őrületbe kergesse az életben maradt gyilkost vagy hozzátartozót. Az élet és halál sajátos játszmájának köszönhetően itt az a sztereotípia is megtörik, mely szerint a boldogságot és reményt az élet, a reménytelen és kilátástalan állapotot pedig a halál jelenti. Annak ellenére, hogy az Allegóriák-ciklusban a Higiénia után – amely Poe-nak A vörös halál álarca című novelláját idézi és a teljes apokalipszist vázolja fel – az Új lélek és az Új Robinsonok már a más helyen felépíthető új élet reményével kecsegtet, a Rekviemek azt sejtetik velünk, hogy sok hős számára – épp az élet újrakezdésének lehetetlensége miatt – paradox módon a halál, a túlvilági lét ad reményt a továbbélésre, s ezáltal a mosolyra, boldogságra (A két birodalom). Ahol már nem kell arról tudni, „hogyan szomorkodnak a többiek amott, az élők birodalmában”. (129.) Miközben akad olyan hős is, aki az utolsó pillanatban, öngyilkossága előtt gondolja meg magát, s a halál ellenében mégis az életet választja (A fekete kabát). 
Az élet és a halál között zajló játék „szabályairól” pedig mindvégig a macskák gondoskodnak. Arról, hogy ezek a kötet szinte minden egyes novellájában felbukkanó állatok mire képesek, Poe-nak A fekete macska című, itt a Higiénia című elbeszélésben intertextuálisan is megidézett novellája óta jócskán van fogalmunk. Ezt a hagyományt folytatva és kiegészítve, Petrusevszkajánál a macskák „bölcs népségként” vannak jelen, akik mindig „tudják, kivel van dolguk” (194.). Érzik, hogy a gazdájuk az élet és halál közötti huzavonában épp melyik oldalon áll. Ennek megfelelően vagy az élet szférájába visszatérő halottat testesítik meg (A feleség), vagy a halál félreérthetetlen jelenléte ellenére továbbélésre buzdítják a gazdájukat (A házban van valaki), vagy épp mindenkit túlélve átveszik az élet és a halál fölött az irányítást, azért, hogy abszurd jelenlétük tovább erősítse a novellák olvasása közbeni jóleső borzongásunkat, vagy, Poe szavaival élve, a „kellemes kínszenvedéssel” teli izgalmunkat.

Gyürky Katalin

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK