Megfelelni, megfelelni, megfelelni… Masje fiatalabb és függetlenebb korában biztosan nem gondolta volna, hogy feleségként, anyaként, dolgozó nőként azon vívódik majd, vajon elég-e ő? Talán eddig nem is gyötrődött? Vagy most a balesete és a furcsa nagymama halála hozta felszínre az elnyomott kétségeit?

Pedig Masje jól működik, minden szerepében maximálisan teljesít. Anyja úgy hagyta el őt 8 évesen, hogy nem adott útravalót, igazi mintát, sőt még elég élményt sem, hogy felnőtt lánya tudja, milyen lehet jó anyának lenni. Képes-e ezt valóban megélni, vagy csak úgy tesz, mert azt gondolja, úgy kell? Szabad akarok lenni és boldog – fogalmazza meg Masje életcélként, amikor ráébred, hogy már nem is volt életcélja, harminc-egynéhány évesen fogalma sincs szereti-e a férjét, és ő szeretve van-e valójában? A munkája, amit eddig hivatásának érzett, tényleg neki való? A barátai, akikkel (túl) sok időt tölt, igazán hozzá tartoznak ma is? Az vagyok-e még, aki egykor voltam? – ezzel a kérdéssel is szembesül a barátokkal töltött bódult estéken, és ez nem esik jól neki. Ahogyan tulajdonképpen a virtuális szerelem sem elégíti ki, izgalmas kísérlet csupán, ami csak látszólag kockázat nélküli. Jannah Loontjens regénye tökéletesen alkalmas arra, hogy az olvasó végig zongorázza ezeket a kérdéseket, ha épp érzékenyebb időszakában van, bizonyára kellemetlenebb szembesülni velük. Ám érdemes elolvasni, mert a holland írónő egyáltalán nem a hagyományos “elkezdheted újra” választ adja.  A könyv emlékezetes, a cím telitalálat. Podcast: Bárdos Dóra szerint benne van a próbálkozás a talánnal, a látszólagos rátalálás a bizonnyal, és vannak visszatérések a mégsemmel:  lehet, hogy ezen az úton mégsem lett volna szabad elindulni…