Jannah Loontjens Koppenhágában született 1974-ben, ennek ellenére holland. Fiatalkorában, hippi szüleinek köszönhetően huzamosabb ideig élt Svédországban, s Hollandiába csak felnőttként költözött vissza. Az Amszterdami Egyetemen doktorált, jelenleg irodalomelméletet és kreatív írást tanít a Gerrit Rietveld Akadémián. Költő, pályáját 2002-ben versekkel kezdte, emellett megjelentetett filozófiai esszéket és írt újságcikkeket is. Regénnyel először 2007-ben jelentkezett: a Talán bizony mégsem a harmadik regénye. A könyvet több recenzens is úgy olvassa, mint rejtetten önéletrajzi írást, bár a főszereplő Masje múltja és jelene legfeljebb ott érintkezik az írónőével, hogy izgalmas, s nem csak Hollandiához kapcsolódik.

A Talán bizony mégsem első közelítésben női regény, amelyben egy tipikus holland átlagfeleség, átlaganya és átlagháziasszony életének néhány kitüntetett napját kísérjük figyelemmel. Három dolog - egy baleset, egy haláleset és egy furcsa szerelem - kényszeríti rá a főhősnőt, hogy új és más szemmel nézzen önmagára, a férjére (élettársára), a házasságára, a gyermekeire, a barátaira és a múltjára. Miközben megdöbbentő következetességgel nyomozza önmagát, teszi mérlegre a cselekedeteit, s próbálja eldönteni, elég jó anya, elég jó feleség és elég jó ember-e, egy pillanatra úgy tűnik, az egész világ feje tetejére áll körülötte. Alig ismert, életéből kihagyott nagyanyja halála olyan folyamatot indít el, amely újra és újra visszavezeti Masjét az édesanyja figurájához: ahhoz a nőhöz, aki egyszer csak ott hagyta a családját, hogy soha ne térjen vissza. Vajon miért tett ilyesmit egy - elvileg - jó anya? Lehetséges-e jó anyává válnia egy olyan nőnek, Masjénak, akivel mindez megtörtént? Előfordulhat-e vajon, hogy most éppen Masje van hasonló helyzetben: hiszen a férje talán éppen megcsalja? De érdemes-e mindezeket a kérdéseket feltenni? Nem önsorsrontó a főszereplőnk, amikor elégedetlenségével megmérgezi az addig rendben lévő dolgokat maga körül? Vagy soha nem is voltak rendben egyáltalán? Minél jobban előrehaladunk a könyvben, annál inkább szembeötlővé válik, hogy a főhőstől mi sem áll távolabb, mint az átlagemberség: parádésan szerkesztett fiktív sorsa bennünket, az olvasókat is elgondolkodtathat látszatról és valóságról, rendben lévő és szőnyeg alá söpört dolgokról. Hogy azután rájöhessünk: az élet igazi problémáit nem lehet megoldani egy vagy két úgynevezett helyes döntéssel. Így lesz a női regényből igazi szépirodalom.

A Talán bizony mégsem (eredeti és magyar) címe páratlanul találó. Az egész könyv csupa kétely, felismerés, remény és újabb kétely. Akár egy-egy jelenet, fejezet címéül is kiválaszthatnánk a három szó valamelyikét. Ugyanilyen remek a könyv magyar borítója: kedvcsináló, frappáns, rózsaszínségével sejtet valamit a témából, a könyvben és a fedélen feltűnő zeppelin viszont mintha arra utalna, bonyolultabbat kapunk majd, mint egy nőregényt.