Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
-40%
Fordította: Patat Bence
Megjelenés: 2018
Oldalszám: 372 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-2798-87-5
Témakör: Szépirodalom
Sorozat: Typotex Világirodalom

Eredeti ár: 3200 Ft
Webshop ár: 1920 Ft

KOSÁRBA
A halaknak nincs lábuk

Rövid értekezés arról, hogy miért nincs lábuk a halaknak / értékelés

https://olvasolista.blog.hu/
2018. május 20.

Ha valaki, akkor az északi szerzők írnak a legérzékenyebben a tengerről, a természetről és az emberi lélek legapróbb rezdüléseiről. Stefánsson könyve ezeket a témákat úgy kapcsolja össze, hogy közben a leglíraibb prózát írja. Olyan különleges szöveget kapunk ezáltal, mely átöleli Izland egész huszadik századát, és közben csak egyetlen napról szól. 

A történet szerint Ari Koppenhágából érkezik haza Keflavíkba, ahol három égtáj létezik "a szél, a tenger és az örökkévalóság". Egy kellemetlen reptéri incidens miatt elkezd emlékezni gyerekkorára, és még korábbra. Az elbeszélő személye viszont meglehetősen rejtélyes, valószínűleg Ari legjobb barátja, de bizonyos szempontból lírai énként is értelmezhető, hiszen sokkal szélesebb a látóköre, mint Arié. 

Olyan témákat jár körül a regény, amelyekkel nagyon könnyen lehet közhelyessé és unalmassá válni. Szerencsére Stefánsson nem tudja letagadni költő voltát.

Úgy tud szerelemről, halálról, barátságról és elmúlásról írni, hogy közben borsódzik az olvasó háta.

Ezeken kívül nem mellékesen beszél normalitásról, nézőpontokról, dzsenderről és a történetek sokaságáról. 

A szerelemről például ezt írja:

"Meteor, csellóhúr, a legjobból a legrosszabbat, a legrosszabból pedig a legjobbat hozza ki, és még az sem érdekli, hogy házas vagy-e, boldog vagy-e, szép és irigylésre méltó egyensúlyban éled-e az életed; letámad, mint valami haramia, bandita – a nap fellángolása, ami szétzúzza az életedet és a sivatagot is lakhatóvá teszi." (47. oldal)

Két jó barát beszélgetésekor kérdésessé válik a normalitás fogalma is.

"Tryggvi: Normális – éppen ezt próbálom mondani: lásd úgy a világot, amilyennek én akarom látni. És vajon nem tettük-e mindannyian magunkévá ezt a... minek is nevezzem... erőszakot... szűklátókörűséget? Tényleg próbáljuk megérteni a többieket? Próbáljuk-e, vagy egyáltalán eszünkbe jut-e megérteni azokat, akik annyira mások, hogy valamiért kirínak a többiek közül? Merthogy nyilvánvalóan sokkal könnyebb elítélni másokat, ahelyett hogy megpróbálnánk megérteni őket. Azzal könnyítjük az életünket, hogy kijelentjük: ez a viselkedés vagy ez a gondolkodás nem normális, elítélem! Mintha az ember élete könnyebbé válna attól, hogy elítélünk másokat – észrevetted? És ki ne akarna kényelmesebb életet? De mi az, hogy normális? Ki vindikálhatja magának a jogot, hogy eldöntse? Nem csupán erőszak rejlik ebben a szóban: normális? Nem lehet, hogy a normális csak egy biztonságos kalitka, ami szépen körülvesz bennünket, az életünket, és sosem szabadulhatunk ki belőle?" (222. oldal)

Ariban egy februári reggelen újságolvasás közben megfogalmazódik az a gondolat, hogy mi lenne, ha "nők írnák, és adnák ki az újságot, vajon akkor is el kellene lapoznunk egészen a tizenharmadik oldalig, hogy megpillantsuk az első férfi képét" (230. oldal). Ezzel együtt az is eszébe jut, hogy elképzelhető, hogy az ember csak mint valami tárolóedény, csupán befogadja mindazt a sok információt és tartalmat, amit a társadalom és a média rázúdít. Hol van hát az ember igazi lényege?

A regény címe talán túl egyszerű és magától értetődő, kissé talán bugyutának is hathat. Ám ha a regény vége felé közeledünk máris jobban megértjük, hogy miről is van szó. Az egész szöveg az elmúlásról, az élet átalakulásáról, és az élet változtathatatlan törvényiről szól. Igyekszik megfogalmazni, hogy vannak dolgok, amelyek lehetetlenek:

"A tengeren ugyanis senki sem képes járni, a halaknak ezért nincs lábuk." (320. oldal)

Az ember tehát azért nem hallhatatlan, mert meg kell halnia. Amennyire egyszerű ez a gondolat, annyira felszabadító az, hogy kimondhatjuk.

davidkrny

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK
-50%
Webshop ár: 1900 Ft
KOSÁRBA
-68%
Webshop ár: 800 Ft
KOSÁRBA
-74%
Webshop ár: 500 Ft
KOSÁRBA
-50%
Webshop ár: 1950 Ft
KOSÁRBA
-50%
Webshop ár: 1600 Ft
KOSÁRBA