Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Kiadás: 2017
Megjelenés: 2017
Oldalszám: 400 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-2799-80-3
Témakör: Tudománytörténet, Kémia

Eredeti ár: 3900 Ft
Webshop ár: 2925 Ft

KOSÁRBA
A kételkedés gyönyörűsége

QUESTION EVERYTHING – KÉTELKEDJ MINDENBEN (FALRA FÚJT GRAFFITI A VILÁG SZÁMOS ALULJÁRÓJÁBAN)

http://revizoronline.com/
2018-4-9

Három bonbont ízlelünk meg Schiller Róbert tudományos csokoládés dobozából. Az olvasó nem fog csalódni. Mert lebilincselően érdekesen írni tudományról, tudósokról és egyetlen kultúránkról, hát ez az, amihez Schiller professzor nagyon ért. A könyv címe pedig telitalálat! VÁRADI ANDRÁS ÍRÁSA.

Lehet-e érdemi recenziót írni egy olyan könyvről, amely hatvan korábbi újság/folyóirat-megjelenést tartalmaz? Amely talán nem más, mint leltár. Több-e, mint a külön-külön megjelent cikkek halmaza?

Nos, ezzel a kérdéssel nemcsak a recenzens, hanem a szerző is szembesült, és megoldásként hat nagyobb csokorba gyűjtötte az utóbbi tíz évben megjelent írásait. Hogy mindet-e, azt nem tudom. A kötetet a feje tetejére állítva, azaz hátulról előre felé haladva szemlézem őket. Méghozzá teljes mértékben felrúgva az "egyenlő bánásmód elvét", vagyis nem érzem kötelezőnek, hogy valamennyi fejezetről hasonló alapossággal értekezzem. Ha az olvasó a képernyőn e pillanatban az én könyvismertetőmet látja, akkor a Revizor szerkesztője elfogadta ezt az egyenlőtlen bánásmódot.

Az utolsó egység a "Könyv vége" alcímre hallgat, benne egy interjú a szerzővel, cikk a Mintagimnázium (Trefort) történetéről és az Élet és Irodalomban 2010-ben megjelent bizarr javaslat a nyugdíjasok életminőségének tartós javítására. Ezt a cikket nehéz másnak, mint swifti szellemességű gúnyiratnak olvasni, a javaslat lényege az elhunyt nyuggerek csontjainak talajjavítási célú felhasználása (v.ö. magas foszfortartalom), a még életükben megkapott kis kompenzálás ellenértekeként, akasztófahumor a legkomolyabb formában.  A szerző ekkor 75 éves, és még aktív, mert épp az említett interjú utolsó mondatában közli velünk, hogy akkoriban lett professzor emeritus, "tessék megnézni a latin szótárban, hogy mit jelent az emeritus: kivénhedt."


Álljunk meg itt a visszafelé sétában, és nézzük meg, kicsoda Schiller Róbert, a kötet szerzője. Az MTA Központi Fizikai Kutatóintézet (mára már más nevű intézmény) jeles kutatója, a Mű- és egyéb egyetemek címzetes egyetemi tanára, a modern fizikai kémia avatott oktatója, 2012 óta "Az év ismeretterjesztő tudósa" büszke cím birtokosa, és a kitüntetés folyományaként egy kisbolygó (újabban ezeket hivatalosan törpebolygónak nevezik, javítana ki a díjazott), az 196005 Robertschiller (2002 RS241), névadója.

Vissza a kötethez: hátulról a következő a "Vers, kép, szobor"-ban nem meglepő módon verstani és képzőművészeti írások sorakoznak - mindez az érzékeny és mély humán műveltséggel rendelkező természettudós egyéni látásmódját tükrözi. Ha hiszik, ha nem, a József Attila és Kölcsey néhány költeménye közötti párhuzam feltételezése, felderítése az Irodalomtörténet 2005 című kötetben jelent meg, néhány, ugyancsak a magyar lírát a ritmus (és a gondolati ritmus) felől analízáló írás pedig a Forrásban.

A "Valami a kémiáról" fejezetben is nagyszerű írások kaptak helyet, de szerintem nem ez a típus a kötet erőssége, ezért bátran átugrom, ahogy az "Emberekről" és a "Könyvekről" fejezeteket is. Hiszen szabadon lubickolunk a szubjektivitás fürdőmedencéjében.

És végre megérkeztünk a kötet elejére szerkeszett, a recenzens véleménye szerinti csúcsra, a Természet Világa folyóiratban megjelent huszonkét 4-5 oldalas írást tartalmazó "Között" című csokorhoz. Sejtésem szerint ez a szerző krédója, hiszen korábbi kötetének is az Egy kultúra között címet választotta. A hitvallás lényege: ne fogadjuk el, hogy külön létezik humán (bölcsész), társadalomtudósi és természettudósi kultúra. Ez a fejezet számomra olyan, mint egy születésnapra kapott óriási doboz bonbon. A kézzel gyúrt míves csokoládé-labdacsok egyforma, ízléses papírba vannak csomagolva, kívülről egyfomának látszanak, így nem árulják el, milyen mennyei ízeket rejtenek. De ha kibontjuk, és elkezdjük bármelyiket kóstolgatni, olvasni, megérezzük. Az egyetlen kultúrán belüli kalandozás szépségét. Amikor megtudjuk, hogy Georg Philipp Friedrich von Hardenberg 1794-ben jogi diplomát szerzett Jénában - miközben érdeklődésének megfelelően történelmi és filozófiai műveket olvasott szorgalmasan. Majd köztisztviselői pályafutását egy év után feladva a weissenfelsi sóbányák igazgatóságánál vállalt állást. És geológiát, kohászatot, kémiát kezdett el tanulni (mellesleg matematikát és biológiát is) a freiburgi bányászati akadémián. Ránk maradt terjedelmes feljegyzéseiből kiderül (Sóbányai iratok), hogy kora kémiájának elméleti kérdései is izgatták (a flogisztonelmélet mibenléte egyrészről, és annak cáfolata másrészről). Mellesleg egy-két évvel korábban, 1794-ben végezte ki nyaktilóval a Nemzeti Konvent Párizsban Lavoisiert, a kor talán legnagyobb természettudósát. „A köztársaságnak sem tudósokra, sem kémikusokra nincs szüksége” mondta állítólag a bíró. Sóbányai emberünk eközben fontos geológiai megfigyeléseket tesz, és lényeges dolgokat jegyez fel a szénbányászatról, de különféle gazdasági, szociális problémákra is keresi a megoldást. Schiller Róbert kiemeli, hogy mindezek közül az elméleti kémia aktuális kérdései voltak a legfontosabbak a költő számára. De miféle költő? Nos, von Hardenberget, e szorgos műszaki értelmiségit Novalis néven tartja számon az irodalomtörténet. Novalis világa, a korai német romantika csúcsa, zsúfolásig van mára nem könnyen felfejthető szimbólumokkal, amelyeket áthat a költészet, a filozófia és a természettudományos megfigyelés kevercse. Van nála kénkristályból készült trónus, vaspálca, amely északra mutat (v.ö. iránytű) és mintha a kémiai úton előállított elektromosság (Galván-elem) is feltűnne.

És mindez csak egy a bonbonok közül. A Novalis-kémia bonbon. Paul Klee Novalis-illusztrációival díszítve.


Bontsunk ki egy másik bonbont. A monitorom fölött kinézek szobám ablakán, de nem a kert fáit vagy a szemközti házat, hanem a két ablaktábla közé tett radiométert bámulom. A négy lapátkerék a kisnyomású gázzal töltött üveggömbben "magától" forog. Illetve egyáltalán nem magától, hanem a kívülről közölt hőenergiától. De a szerkezet konstruktőre, William Crookes (1832-1919), a nagy tekintélyű angol természettudós, az angol Kémiai Egyesület elnöke, akit Viktória királynő érdemei elismeréséül lovággá ütött, tévedett, mert azt hitte, hogy a fény sugárnyomása forgatja kereket. Crooke-ról az a nézet alakult ki, hogy "sikeresebbek a kísérletei, mint a magyarázatai". Érdekes módon, miközben korának fizikáját nemcsak követte, hanem részben ő alkotta - például megszerkesztette az első katódsugárcsövet, a klasszikus televíziók lelkét, felfedezett egy új elemet, a talliumot, szóval mindeközben Crookes elkötelezett híve lett a spiritizmusnak. Schiller azt írja, hogy a szigorú tudomány néha nemhogy gátolná, hanem elősegíti a ködöt és a tévhiteket. Remélem, csak nagyon-nagyon ritkán! De Crookes a spiritizmushoz is a természetmegfigyelő, kísérletező, a bizonyítékokat kutató tudós attitűdjével viszonyult. Méghozzá előítéletek nélkül. Tehát sem bizonyítani sem cáfolni nem akarta, csak megtudni, létezik-e. Egy spiritiszta médium (név szerint Katie King) mintha két személyként jelent volna meg a szeánszon. Hősünk méréseket végzett, lefényképezte mindkettőjüket, és megállapította, hogy tényleg két személy (szellem?) jelent meg a szobában. Annak eldöntésére, hogy melyik a valóságos, és melyik az éteri, komplikált műszert épített, és a műszer azt jelezte, hogy az egyikük valóban spirituális. Crookes három évig vizsgálódott Katie Kinggel, az időnként megkétszereződő médiummal, és végül arra a következtetésre jutott, hogy az okkult, spiritiszta jelenségek valósak. "Soha semmi okom nem volt arra, hogy ebben a tárgykörben megváltoztassam a véleményemet", írta ezután. Pedig nyilvánvalóan - méghozzá nagyon ügyesen -  átverték.

És azt tudja-e a kedves olvasó, hogy miért írt a fiatal Kosztolányi gyászoló újságcikket a nagy bécsi fizikus, Ludwig Boltzmann halálhírére 1906-ban? Miért rendült meg? Mert Kosztolányi Bécsben akár hallhatta is Boltzmann előadásait, aki a természettudományok szigorú, minden egyes részletre kiterjedő determinisztikus "parancsuralmát" a valószínűségi szemlélettel váltotta fel. A természet véletlen jelenségeinek szükségszerű törvényeit tárta fel. Kosztolányi már-már Boltzmann-i önvallomással él saját írói-költői munkamódszeréről: "Parancs és szeszély ez együtt, kényszer és akarat, kaland és törvény: a véletlen tündéri ajándéka". Hát alighanem ezért siratta a nagy bécsi fizikust.

Mindössze három bonbont ízleltünk meg Schiller Róbert csokoládés dobozából. A többi élvezetét meghagyom az olvasónak. Nem fog csalódni. Mert lebilincselően érdekesen írni tudományról, tudósokról és egyetlen kultúránkról, hát ez az, amihez Schiller professzor nagyon ért. A könyv címe pedig telitalálat!

Váradi András

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK