Narine Abgarjan örmény-orosz író, és ez a tény elválaszthatatlan írói munkásságától. Az itthon megjelent könyve, az Égből hullott három alma tájait és szereplőit az örmény hegyek rejtett falui ihlették. Művével 2016-ban Jasznaja Poljana irodalmi díjat nyert.

Maga a történet első hallásra nem sok érdekességgel kecsegtet. Egy idős asszony, Szevojanc Anatolija közelgő halálára készül, és míg várja a véget, visszaemlékezik élete eseményeire. Abgarjan egy ilyen felütésből, Márquez írói varázslatát magához véve meséli el népének tragédiáit egy mikrokozmoszba helyezve. Egy stand-uposhoz hasonlóan kezdi történeteit, és számtalan kitérőt tesz szereplő életének különböző szakaszaiban, és ezekbe mind belefűz valami szórakoztató elemet. Ott van például a fehér pávakakas, amire mindenki a csodájára jár, de pöffeszkedő viselkedésével átveszi az uralmat gazdái házában. Vagy Anatolija túlcsorduló odaadása a könyvtár iránt: lefordítja a szomorú történeteket, hogy azokkal ne foglalkozzanak az olvasók, különböző virágokkal díszíti a teret, ami miatt pedig beköltöznek a méhek hozzá.

Abgarjan a szerteágazó történetekből lassan építi fel a Maran völgy atmoszféráját. Azt a kis univerzumot, ahol egy hetekig tartó vérzésbe nem lehet belehalni, egy idős asszony teherbe esik, egy kisfiú látja a mennybe szálló lelkeket, és egy páva különös lelki kapcsolatba kerül egy későn született fiúval. Babonás falusiak, megmagyarázhatatlan kapcsolatok és események teszik teljesen meseszerűvé a kis örmény falu világát.

A hétköznapi varázslatok mellett a nyers valóság is beköszön Maranba. A különböző életutak és az azokban olvasható tragédiák egy nemzet tragédiáját rajzolják ki. Viszont ha az olvasó nem jártas az örmény történelemben, ez regény ezen olvasata kicsit elveszik. Abgarjan meséi azonban önmagukban vannak olyan univerzálisak, hogy „örmény kultúra szűzként” ne zavarjon ez. A szerző nem bonyolódik bele bonyolult történelmi adatokba, sem összefüggések részletes magyarázatába, csakis az emberi szemszögre koncentrál. Családon belüli erőszak, árvaság vagy özvegyi sors – mind olyan élethelyzetek, amelyekkel hellyel-közzel mindenki találkozik, és ezek mentén könnyen tud kapcsolódni a könyv szereplőihez. Szociológiai szinten sem érződik teljesen idegennek az örmény problémák. A falu olyan eseményei, mint a fiatalok elvándorlása, a külvilággal való korlátozott kapcsolat, vagy a külvilág vívmányai iránt érzett gyanakvás, olyan élmények, amelyekkel magyarként is tudunk azonosulni, hiszen hasonló történeteket mi is könnyedén felidézünk felmenőink életéből.

A főtörténet mellett egy kis novellaválogatás tesz még valamennyit hozzá Abgarjan Örményországához. Nem tartozik szorosan a regényhez, de hozzáolvasva a történeteket árnyalja a Maran völgyről szerzett ismereteket. Bemutatkozik a völgyben található város élete, későbbi korok vívmányai, egy cameo erejéig pedig maga az írónő is betoppan, hogy összefusson egy lelkes rajongójával. Önmagukban szórakoztató színesítők ezek, de a regénytől hangulatban és felépítésben elmaradnak.

Az Égből hullott három alma egy olyan szelet Örményországból, ahol a mesékből ismert varázslatok és átkok nagyon is valóságosak, és komolyan is kell vennünk őket. A külvilág híre ugyan beszivárog ebbe a hermetikusan zárt világba, de nem rontja meg azt, hanem gondosan elkerüli. A kíváncsi olvasó azért beléphet, hogy felmenőinek egyszerre ismerős és ismeretlenül egzotikus történeteiben találja magát.