Egy cybertudós dilemmái
Antropos.hu
2005
Másodszor szólal meg magyarul Lem a rendszerváltás után, az új évezredben a
bölcselő hangnemében, melyben már egyszer bemutatkozott a Summa technologiae
című kötetével. Ez utóbbiról ugyan azt mondja a szerző, hogy antimarxista
technológiatörténet volt a kor zsargonjába bújtatva, de ez engem nemigen győzött
meg. Annál inkább meggyőző volt a szintén a Typotexnél megjelent
antiglobalizációs kultúrkritikája, melyben néhol Huisinga, Hamvas szellemét is
véltem felfedezni, vajh ilyet írhatott volna Arnold Hauser, ha megéri -
gondoltam. Ennek a szellemtörténeti dohogásnak terméke a Typotexnél most
megjelentetett kötet is.
Nehéz a lengyel sci-fi írót, tudóst , fantasztát(?)a héják és galambok közé
elhelyezni, de most a Dilemmák írója ebben a paradigmában gondolkodik. Miközben
átlátja korunk információs háborúját, a legrezignáltabb hangon, az ár/eredmény
arány oldaláról szemléli a dolgot, az emberiség jövőjét:
"Itt vagyunk tehát a bolygó fő erői összecsapásának küszöbén, a következő fázis
pedig a Kozmosz militarizálása.
A legfontosabb kulcskérdés: ebből a versenyfutásból bizonyos idő után már nem
lehet kiszállni.
Reálisan nézve: már Clinton elnök idején is végeztek kísérleteket a
rakétavédelemmel, kettő kudarcba fulladt, a harmadiknak ugyan sikerült, de
csak látszólag. Egyelőre sem s technikai eszközök, sem a projektet megvalósító
tervek, sem a pénz nincs meg hozzá: ez még nem a kanálcsörgetés, inkább a lábos
megzörgetése a kanállal. A szakemberek már Reagan elnöksége alatt is
reménytelennek vélték nagy számú további rakéták kilövését rakéták segítségével.
A legutóbbi időben azt mondogatják, hogy az amerikaiak gigantikus földi lézerrel
rendelkeznek. A probléma csak az, hogy a Föld felszínén a működését
akadályozzák az elnyelő atmoszférák. Objektív stratégiai szükségletként egyre
sürgetőbbé válik a lézertovábbító műholdak Föld körüli pályára állítása.
Állandó orbitális állomásról 36 000 kilométer távolságban elég jól lehet
vizsgálni az úgynevezett boost-fázist: a rakétaindítást, amikor a kilövősugár a
legnagyobb. A lézertalálat ekkor lehetséges, érinthet több, egyidejűleg induló
rakétát is.
...
A költségek, amelyeket a regényemben írt csapdák hatástalanítása emészt fel
tetemesek. Szó sincs itt arról, hogy ellenfelünk, legyen bár vélt vagy valós,
úgy viselkedne, mint a pókerjátékos, akinek nem kell bankot robbantania, mert
bármikor felállhat az asztaltól. Itt nem lehet felállni az asztaltól,
elkerülhetetlenül bekövetkezik az erők túlzott eszkalációja, amire igen nehéz
fékezőleg hatni. Egyáltalán nem tudjuk, hogy hogyan lehet visszalépni, ha már
pályára állítottuk a műholdakat. Elméletileg persze lehetséges a világ
erőrendszerének megváltozása, ellenforradalom Kínában, és így tovább, de ez sem
politikailag, sem harcászatilag nem felmérhető.
Mind az elnök, mind a tiszteletreméltó öregúr, Rumsfeld, a gyönyörű Lady
Condoleezza Rice, illetve Powell tábornok egyöntetűen azt hangsúlyozza, hogy az
ötlet kiváló.
Az egyetlen józan hang amire idáig bukkantam, egy amerikai Herald-olvasóé
volt: SZERKESZTŐSÉGNEK ÍRT LEVELÉBEN A TERVET NONSZENSZNEK TARTJA, AMELYNEK
HATÁSAI FORDÍTOTTAN ARÁNYOSAK A SOK SZÁZ BELEÖLT DOLLÁRMILLIÁRDDAL..." - nem is
folytatom London után, hogy miért Kerekes Tamás.
Lem szertenézett, észrevette a csillagháborús tervek felújításának
képtelenségét, a terroristák elleni harc képtelenségét, ráadásul nehéz egy fantom
ellen igazi háborút vívni, és a szeptember 11-i terrortámadáshoz az eszközök
99-%-át AZ AMERIKAIAK SZOLGÁLTATTÁK, közgazdász szemmel nézi bolygónk jövőjét,
nem sok jót mondhat Putyin elnök kétszínűségéről (egyre többen cikkeznek ilyen
hangnemben a csecsenföldi háborúiról, pl. Wolfgang Meier). Nehéz a
fegyvezetkorlátozásról beszélni, meg a tárgyalásokról is, ha figyelembe vesszük,
amit Lem állít, tudniillik a hagyományos töltet radiokatív borítással szintén
atombomba, de nem terjed ki rájuk a tárgyalófelek figyelme?
Ezután kivesézi a természetbarát energiaforrásokat, de igencsak rossz a
konklúziója, felemeli szavát a szabadság szörnyű gyümölcsei ellen kül-és
belpolitikai fragmentumaiban .
Leginkább azokat a sorokat élveztem, melyben józan hangon mond kritikát a
posztmodern felett, remélem még ötven évig ír ilyeneket, ritka a józan ész
ebben a szakmában, valahogy úgy éreztem magam, mint Moliere szakácsnője, amikor
az észrevette, hogy prózában beszél...
Kerekes Tamás
