Immár 85. évét tapossa a tudományos-fantasztikus irodalom korunkban legismertebb művelője, az egykoron orvosnak tanult Stanislaw Lem, ám népszerűsége máig töretlen. A science-fiction műfaj legolvasottabb lengyel szerzőjének érdemét az is tanúsítja, hogy műveit nem angolul, hanem anyanyelvén írta. E „hátrány” sem számított: majd’ félszáz könyve 40 nyelven, 27 millió példányban jelent meg Legjelentősebb művei a tudomány, a technika, a civilizáció fejlődésének lehetséges és várható irányait vázolták fel, és mindennek az emberiségre kiható következményeit elemezték izgalmasan, érdekesen, és szórakoztatóan.

Most nálunk is megjelent DiLEMmák című kis kötet műfajváltásról tanúskodik. Ezek az írások a 21. századból voltaképpen rövid esszék, publicisztikák. Méghozzá – szerzőnk szerfelett széles körű tájékozottságának, érdeklődési körének megfelelően – széljegyzetek napjaink eseményeihez. A történelmi fordulatokhoz, a világpolitika „nagy” kérdéseihez, a kultúra, a művészet, a tömegkommunikáció jelenségeihez fűzött kommentárok Lem eredeti, a szokványostól eltérő, gyakran szigorúan kritikus, időnként vitára, ellentmondásra sarkalló, ám mindig elgondolkodásra késztető álláspontját fejezik ki.

Emeljük ki közülük a tudomány fejlődésének nem várt ártalmas következményeire vonatkozó, erőteljesen pesszimista vélekedését, amit egy interjújában főként azzal indokol, hogy a technológiai fejlődést éppoly kevéssé lehet irányítani, mint a biológiai evolúciót, vagy éppen megakadályozni az örökítőanyaggal való manipulációt. Számos példát felhozva összegzi nyugtalanító következtetését: „egy olyan korszak kezdetén vagyunk, amely borzadállyal tölt el”. Mégse essünk túlzásokba, hiszen szerzőnk tisztán látja a tudomány és technika kétségbevonhatatlan előnyeit is. Ezért is áll ki a valós tudományos eredmények mellet - és számos írásában megsemmisítő kritikával illeti a mágusokat, sarlatánokat, csalókat, hochstaplereket, csodahívőket, asztaltáncoltatókat, magyarán az áltudományok művelőit és híveit.

Mindemellett perdöntő marad számára a sokszor kifejezésre juttatott szkepticizmusa a tudomány- és a világ - jövője iránt. Ez a kétkedés az oka annak, hogy immár évek óta felhagyott a regényírással, és „csak” esszékben fejti ki nézeteit. Különös figyelmet érdemelnek azok az írásai, amelyekben óv bennünket a komolytalan jóslatoktól, „a halhatatlan felfedezésektől” életünk számtalan területén. De nem viseltetik kíméletesen a világégéről szóló prognózisokkal, a katasztrófa-látomásokkal szemben sem, amelyek „maguk alá terelték az amerikai televíziót is”. A jósok egyik fele úgy gondolja, elveszejt bennünket a szárazság, a másik szerint a kihunyó óriás Nap felforralja az óceánt és az élet hamuvá válik. A tudósok által is alátámasztott hasonló „kétes szavatosságú prognózisok után szívrohammal fizet az ember”.
Végül is hogyan vélekedik Lem a futurológiáról, amellyel akkor kezdett foglalkozni, amikor ezt a fogalmat még nem is ismerték? Főként a felelőtlen jövendőmondók vannak a begyében, merthogy „a futurológia kudarcai abból származtak, hogy pontos forgatókönyveket akartak készíteni, holott a részletekbe menő prognózisok kreálása egyszelűen lehetetlenség”. Majd: „az összes prognózisgyártó addig önjelölt zseni, amíg idézgetni nem kezdik a tanszékeken, akkor egyből profivá válik, még ha teljes egy egészében téved is. „Én viszont - hangsúlyozza az író - csak amatőr voltam, a jövő idő turistája, mesélés közben jósoltam, legfeljebb sebtében, kitalált vadkempinges kirándulást tettem, például az atomfizika területén. Az, hogy indokolt-e Lem jövőt illető mély pesszimizmusa, legfeljebb (déd)unokáink dönthetik majd el.