Figyelő — XLIX. Évfolyam 40. szám
Immár 85. évét tapossa a tudományos-fantasztikus irodalom korunkban legismertebb
művelője, az egykoron orvosnak tanult Stanislaw Lem, ám népszerűsége máig
töretlen. A science-fiction műfaj legolvasottabb lengyel szerzőjének érdemét az
is tanúsítja, hogy műveit nem angolul, hanem anyanyelvén írta. E „hátrány” sem
számított: majd’ félszáz könyve 40 nyelven, 27 millió példányban jelent meg
Legjelentősebb művei a tudomány, a technika, a civilizáció fejlődésének
lehetséges és várható irányait vázolták fel, és mindennek az emberiségre kiható
következményeit elemezték izgalmasan, érdekesen, és szórakoztatóan.
Most nálunk is megjelent DiLEMmák című kis kötet műfajváltásról tanúskodik. Ezek
az írások a 21. századból voltaképpen rövid esszék, publicisztikák. Méghozzá –
szerzőnk szerfelett széles körű tájékozottságának, érdeklődési körének
megfelelően – széljegyzetek napjaink eseményeihez. A történelmi fordulatokhoz, a
világpolitika „nagy” kérdéseihez, a kultúra, a művészet, a tömegkommunikáció
jelenségeihez fűzött kommentárok Lem eredeti, a szokványostól eltérő, gyakran
szigorúan kritikus, időnként vitára, ellentmondásra sarkalló, ám mindig
elgondolkodásra késztető álláspontját fejezik ki.
Emeljük ki közülük a tudomány fejlődésének nem várt ártalmas következményeire
vonatkozó, erőteljesen pesszimista vélekedését, amit egy interjújában főként
azzal indokol, hogy a technológiai fejlődést éppoly kevéssé lehet irányítani,
mint a biológiai evolúciót, vagy éppen megakadályozni az örökítőanyaggal való
manipulációt. Számos példát felhozva összegzi nyugtalanító következtetését: „egy
olyan korszak kezdetén vagyunk, amely borzadállyal tölt el”. Mégse essünk
túlzásokba, hiszen szerzőnk tisztán látja a tudomány és technika
kétségbevonhatatlan előnyeit is. Ezért is áll ki a valós tudományos eredmények
mellet - és számos írásában megsemmisítő kritikával illeti a mágusokat,
sarlatánokat, csalókat, hochstaplereket, csodahívőket, asztaltáncoltatókat,
magyarán az áltudományok művelőit és híveit.
Mindemellett perdöntő marad számára a sokszor kifejezésre juttatott
szkepticizmusa a tudomány- és a világ - jövője iránt. Ez a kétkedés az oka
annak, hogy immár évek óta felhagyott a regényírással, és „csak” esszékben fejti
ki nézeteit. Különös figyelmet érdemelnek azok az írásai, amelyekben óv
bennünket a komolytalan jóslatoktól, „a halhatatlan felfedezésektől” életünk
számtalan területén. De nem viseltetik kíméletesen a világégéről szóló
prognózisokkal, a katasztrófa-látomásokkal szemben sem, amelyek „maguk alá
terelték az amerikai televíziót is”. A jósok egyik fele úgy gondolja, elveszejt
bennünket a szárazság, a másik szerint a kihunyó óriás Nap felforralja az óceánt
és az élet hamuvá válik. A tudósok által is alátámasztott hasonló „kétes
szavatosságú prognózisok után szívrohammal fizet az ember”.
Végül is hogyan vélekedik Lem a futurológiáról, amellyel akkor kezdett
foglalkozni, amikor ezt a fogalmat még nem is ismerték? Főként a felelőtlen
jövendőmondók vannak a begyében, merthogy „a futurológia kudarcai abból
származtak, hogy pontos forgatókönyveket akartak készíteni, holott a részletekbe
menő prognózisok kreálása egyszelűen lehetetlenség”. Majd: „az összes
prognózisgyártó addig önjelölt zseni, amíg idézgetni nem kezdik a tanszékeken,
akkor egyből profivá válik, még ha teljes egy egészében téved is. „Én viszont -
hangsúlyozza az író - csak amatőr voltam, a jövő idő turistája, mesélés közben
jósoltam, legfeljebb sebtében, kitalált vadkempinges kirándulást tettem, például
az atomfizika területén. Az, hogy indokolt-e Lem jövőt illető mély
pesszimizmusa, legfeljebb (déd)unokáink dönthetik majd el.