Isten így szólt Ábrahámhoz:

„Ha én nem lennék, te nem lennél itt.”

„Tudom, Uram” válaszolta Ábrahám,

„de ha én nem lennék, senki nem gondolna Rád.” (a Helyünk a világban c. fejezet mottója).

A laikus számára, aki felfogóképességében az érzékelhető valósághoz ragadt, a kozmológiai elméletek zavarba ejtő - szárnyalni szerető lelkek számára felemelő - sajátossága, hogy a természettudomány megszokott vizsgálati módszereivel, jelesül kísérletek útján meglehetősen keveset lehet vizsgálni, még kevesebbet bizonyítani belőlük. Voltaképpen még azt sem tudhatjuk igazán, létezik-e jelenleg is a világegyetem, ahogy látjuk ill. mérjük, hiszen a róla itt érzékelhető információk csupán fénysebességgel utaznak hozzánk - így minél messzebb nézünk a térben, annál korábbi állapotát látjuk.

A világmindenség szerkezetének magyarázatával kapcsolatban ez a könyv is szól pl. a mind nagyobb figyelmet vonzó szuperhúrelméletről. Annak eleganciáját és extrém voltát tökéletesen megjeleníti a bemutatás: ez az elmélet a szubatomi részecskéket úgy ábrázolja, mint amelyeket a hiperdimenzionális tér alkot. E felfogás szerint a világegyetem egy több - esetleg tíz - dimenziós térben jött létre, és a részecskék a görbült térből alakultak ki, amikor a többletdimenziók valamikor az idő kezdetén összeomlottak. A szuperhúrelmélet részecskéje emlékeztet egy fekete lyukra: mindkettő végtelen görbülettel rendelkező térből áll. (A fekete lyukakról eredetileg úgy tudtuk, hogy azok szingularitások, amelyek teljesen önmagába záródó felületté görbítik maguk körül a teret, és ezért még a fény sem képes kilépni abból. Majd megtudtuk azt is, hogy Stephen Hawking, korunk egyik legnagyobb elméleti fizikusa szerint a fekete lyukak párolognak.) Nehéz ezt felfogni? Talán még inkább mint az ősrobbanás - Nagy Bumm - elméletét. Jóleső izgalommal olvashatjuk hát e könyv előszavát, amely kitűnően érzékelteti, milyen izgalmas, meredek és tekervényes logikai utak várnak bennünket az itt bemutatásra kerülő elméletekben:

Ez úttörő tudományág, ahol a vizsgálatok a távoli galaxisok kutatásától az őket létrehozó szubatomi rezgésekig terjednek. Ilyenkor a konzervativizmus nem kifejezetten erény, a képzelőerő pedig nem bűn. A világmindenség bölcsebb nálunk, vizsgálatára kreativitásra, s egyben kritikus hozzáállásra van szükség. Kifejezetten őrültségnek tűnhet azt állítani, hogy a világegyetemünkben található valamennyi anyag olyan egzotikus szubatomi részecskék sokféleségéből áll, amelyeket még nem volt alkalmunk megfigyelni; vagy hogy milliárdnyi más világegyetem is létezhet, amelyek különböző törvényeknek engedelmeskednek; vagy hogy a szellem a világegyetem létezésének alapja. Meglehet, hogy még ezek a feltevések „sem eléggé őrültek”, ahogyan azt Niels Bohr az atomok tulajdonságainak jellemzése során gyakran emlegette (a jegyzet itt elmagyarázza, hogy Bohr, a modern atomelmélet egyik megalkotója, gyakran indokolta elméletek valószerűtlenségét azzal, hogy „nem eléggé őrültek”, amit úgy kell értenünk, hogy nem eléggé bátrak).

Érdemes nekivágni ennek a könyvnek. Akiben él a világ iránti kíváncsiság, aki szereti próbára tenni, és erőfeszítésekkel fejleszteni a felfogó- és gondolkodóképességét, annak ez az igazi kalandjáték, amely valódi kincsekkel, sok új tudással ajándékoz meg. Mint hogy az ősrobbanás nem valamilyen azt megelőzően is létező térben ment végbe: az egész tér benne volt az ősrobbanásban. Ott ment végbe, ahol éppen vagyunk: minden ma létező hely eredetileg ugyanaz a hely volt.