Az ember szeret magára úgy gondolni, mint minden élőlények legtökéletesebbikére, akit a maga képére formált a teremtő, mint aki azt hiszi, körülötte forog a világ. Ezt a „körülötte forgás” dolgot Kopernikusz és Galilei egyszer és mindenkorra elintézték, kipenderítették nemcsak az embert, de az egész Földet is a világ közepéből. Ám az emberiség trónfosztása ezzel nem ért véget, hiszen a biológiában Charles Darwin folytatta. A teológiát végzett Darwint alapvetően Isten létének igazolása izgatta. Ám hamar oda jutott, hogy egy jóságos és szerető Isten nem teremthetett ilyen, pusztulással és kegyetlenséggel teli világot. Ugyanezen megfontolásból a „bölcs tervező” képét is elvetette, és a változások okát kénytelen volt irányíthatatlan biológiai folyamatokban keresni. Emiatt aztán az Isten képére teremtett ember gondolatát is elvetette. Érdekes, hogy a majomszerű ősöktől való származás feltételezésének dicsőségét (vagy szégyenét) a közvélemény Darwinnak tulajdonítja, holott évtizedekkel korábban Lamarck egyértelműen kimondta, hogy az ember őse egy majom volt. Ezt Darwin is tudta, sőt le is írta, hogy a megállapítás Lamarcké. Az ember származása és a nemi kiválasztás – ez volt a címe a könyvnek, nem A fajok eredetéről van szó. Darwin alig-alig merte a nyilvánosság elé bocsátani, és megérzése jó volt: hatalmas botrány lett belőle. Darwin mai bírálói közül kevesen tudják, hogy nem is A fajok eredete verte ki igazán a biztosítékot, hanem a következő híres könyve. Persze a bírálók nem olvassák Darwint, igaz, nem olvasták régen se. Helyette mindenféle obszcén történetet terjesztettek róla, holott ennél szemérmesebb természetrajzi könyv talán még nem született. Például a szöcskék párzási szokásait ecsetelvén Darwin odáig sem merészkedik, hogy a szöcskék incselkedésére célozzon. Csak annyit enged meg magának, hogy elmondja, a hím szöcske – khmm – udvarol. A Darwin-életrajzoknak se szeri, se száma, de ezek többnyire meg rekednek a zseniális tudós felmagasztalásánál. Darwin kifejezetten félénk volt, félt a konfliktusoktól, főleg, ha teológiai kérdésekben kellett nyilatkoznia. Békében és nyugalomban szeretett dolgozni, a missziós tevékenységet másokra hagyta: jó barátja és „bulldogja”, Thomas Huxley, valamint német csodálója, Ernst Haeckel voltak a legerősebb apostolai. Szerető családapa volt, szorosan kötődött feleségéhez, Emmához és a gyermekeikhez. A sikeres és gazdag felsőosztályhoz tartozott, soha nem voltak anyagi gondjai, de mindig gondoskodóan bánt a szegényekkel. Élete alkonyán idejének nagy részét a Down House körüli kertjében lévő földigiliszták tanulmányozásának szentelte. Szerette a bogaras tudós szerepét, de Stellan Ottosson könyve bemutatja, zseniális taktikus, ügyes diplomata is volt. A mű arról is hiteles képet ad, miként alakult a valláshoz való viszonya.