A szex… Figyelnek? Most már jó! Szóval nem (csak) azért élünk nemi életet, mert az kellemes vagy mert sajátgyerek-zsibongásra vágyunk. Nem. Mindez a fegyverkezési verseny miatt történik. Nem, nem a hidegháborús. Hanem a kórokozókkal szembeni harc eredményeképpen – írja Dag O. Hessen norvég evolúcióbiológus és Thomas Hylland Eriksen, szintén norvég szociálantropológus A versengés paradoxonjai című közös könyvükben (Typotex, 2018. Ford. Patat Bence). A szervezetünk körül ólálkodó kórokozók ugyanis az immunrendszerünk ellenállásának legkisebb kilengésére is előretörnek, így biztosítva saját maguk, a génjeik továbbörökítésének lehetőségét. Ha Isten megragadt volna Ádámnál, aki aztán önmaga klónjaival népesítette volna be a Földet… Elnézést, evolúcióbiológiai szempontból Ádámnak eleve semmi szerepe nem lett volna, mert klónszaporodás esetén a férfiak fölöslegessé válnak. Szóval a gazdatestek és az élősködők párviadalában az utóbbiak, szédületes reprodukciós sebességük folytán, kerülnének ki mindig győztesnek. (Már ha nincs nálunk penicillin!...) A parazitafauna oly sebes mutációja ellenében az immunrendszer gyorsan tehetetlenné válik, mert mire a sajátos tempójában, azaz nemzedékek alatt kialakít egy hatásosnak szánt ellenanyagot, addigra már újabb és újabb baktériumgenerációk ostromolják a szervezetet, rezisztenssé válva a korábbi védőanyagokra. Így hát, szól az evolúciós mese, cselhez kellett folyamodni – és itt jött képbe a szex. Azaz az ivaros szaporodás a két nem által, akik az örökítőanyagaik révén „újrakeverik” a genetikai kártyákat, gyorsabban adaptálódva a baktériumok jelentette kihívások ellen. És a minél több szex még annál is jobb immunitást jelent a parazitákkal és a betegségekkel szemben. Az erős immunrendszer pedig egyre több szexet jelent – hiszen az inkább monogámiaszerű párkapcsolatban élő emberi faj női egyedeinek választását – biológiailag kódoltan – az erős immunitással (jó génekkel) rendelkező férfiak „kisugárzása” befolyásolja. Nem véletlen, hogy a nők szaglószerve érzékenyebb a férfiakénál.  

Egy fajok közti versenyben tehát előnyre tettünk szert mi, ivaros szaporák. De mi a helyzet a fajon belül? A jobb gének kimutatása végett egyelőre még csak opcionálisan csatolhatjuk mellékelt file-ként a saját genomtérképünket a potenciális választottjainknak. Nem túl költséghatékony megoldás, és ha csak nem kizárólag magasan képzett genetikusokból áll a partnerjelöltjeink köre, korántsem biztos, hogy avatott szemmel bólogatnak a termékenységért felelős génszekvenciánk betűkódjai és számjegyei vagy a bázispárjaink szemrevaló ívgörbéi láttán. Szemben mondjuk az átlagos férfiak reakcióival a női testívek és gömbölydedségek szemmel való letapogatása esetében. Merthogy a nemek piacán kialakult hosszas, évmilliós kínálat-kereslet már kialakította a lehetőségeket és megszabta a viselkedési módokat, amik alapján folyamatosan versenyben állnak a nemek – nem egymással, hanem nemtársaikkal a másik nem legjobbjainak megszerzése terén. Persze populációnként, történetileg és kultúránként, valamint egyénenként is akadnak eltérések a tekintetben, mi számít vonzónak egyik nem számára a másikban, illetve, hogy milyen stratégiákat alkalmaznak a nemtársak tömegéből való kitűnésre. Hogy a nők a testszőrzetüket éppen eltüntetik vagy dúsítják, a testtájéktól is függ. Valahol és valamikor a zsírfarúság számított vonzónak, az európai kultúrában ez ma kifejezett hátrány, még akkor is, ha a csontvázszerű modellek sem követendő példák a nőtársadalom előtt. A smink, a zsírleszívás, a mell- és szájplasztika viszont egyre inkább – hovatovább a génsebészet a következő lépcsőfok a „természetességet” mint ideát elvetők számára. A férfiak esetében a pávakakasszerű viseletet már régen nem kell hozni, a színes ruhák, épp, ahogyan a különleges illatok, ma a női (fegyverkezési) repertoár részei, ellenben a hatalmat, státust sugárzó egészséges (kigyúrtabb) test, valamint az ezekkel párosuló, sok nullára végződő összeget jelző bankszámla párosodásra alkalmasságot jelent. Bár lehetnek evolúciós túlkapások, zsákutcák is. A fentebb említett pávakakas példája részben ilyen. Minél színesebb, minél hosszabb tollakkal ékeskedett, annál több nőstényt vonzott be, így győzedelmeskedett a kevésbé színes és hosszú tollú társain, az ő génjei révén az utódai még színesebb és hosszabb… Csakhogy a repülési képességét jórészt elveszítette ezáltal. Vagy ott van az esztétikai és erotikus tőkében gazdag ír óriásszarvas esete, aminek az agancsa súlya elérte a 40 kilogrammot is. Nem elég, hogy a fejét nem tudta már egyenesen tartani, harcolni sem tudott vele, illetve mivel évente elhullatta a fejdíszt, rengeteget kellett ennie, hogy a fajsúlyos koronát újra viselhesse. Ki is halt, amikor az extra fejadaghoz szükséges tápanyagok elérhetősége megszűnt (értsd: bizonyos fajta növények egy klímaváltozás során eltűntek). De a nemek közti versengés extrém túlkapásának első díját minden bizonnyal az argentin kékcsőrű réce szerezte meg. Már csak azért is figyelemre méltó a madárka, mert a hímek péniszt növesztettek – ez a külső nemi szerv a madárfajok mindössze 3 százalékánál figyelhető meg. Ám ő nem érte be ennyivel, a 40 centis testhosszához legalább 20 centis pénisz dukál (az eddigi mért rekord viszont már a testhosszal egyenlő). Mindez miért? Mert így könnyebben, jobban „odafér” a nőstényhez, aki mindent megtesz a „kényszerpárzás” ellen, ráadásul itt konkrétan csoportos erőszakról van szó. Visszatérve emberibb testtájakra: a természet a mi esetünkben is megszabta a lehetőségeket a spermiumok a korlátozott petesejtek elérése érdekében tett erőfeszítéseinek versenyében – a lehető legarányosabb módon. Ez a legközelebbi rokonságunk egyedein is lemérhető: a háremtartó gorillák csoportjaiban az alfa hím visz mindent, biztos lehet benne, hogy a nőstények mind az ő hímivarsejtjeitől termékenyülnek meg, ezért a kevesebb számú spermiumhoz kisebb himbilimbi szükségeltetik. Ellenben a promiszkuitásban érdekelt poligám bonobók hímjeinek szemmel láthatóan nagyobb szerszám jutott, ami a gyakori és eltérő ­társakkal űzött gyakás okán a spermiumszámmal sem fukar­kodik. Az emberek, még ha genetikailag a bonobók is a legközelebbi rokonaink, a monogámiaszerűbb gorillákhoz állnak e téren kö­zelebb… Szóval a szóbeli villongások a nemi kivagyiság esetében (farok-összeméricskélés) nem üres szólamok.  

A versengés természetesen nem csak e tengely vagy a 70 éves hölgyek bőrfeszesítése, azaz a nemek harca körül forog, a norvégok összefoglaló munkája Darwin nyomán a társadalmi, gazdasági-kereskedelmi, politikai és kulturális élet terepasztalán is a változó környezet szabta állandó változás kényszerű szükségszerűségét demonstrálja minden szinten és összefüggésben: az élet hajtómotorjaként. Őrjítő sebességgel kell futnunk, hogy állva maradhassunk – ezzel a futópad-paradoxonnal írják le a hérakleitoszi pantha rhei elvét, azt, hogy csak a változás maga állandó. Ha semmi szükségünk nincs mobil okostelefonra, de már minden kollégánknak van, akkor, ha lépést akarunk tartani az új normával, nekünk is be kell szereznünk egyet, különben leesünk a futópad szalagjáról. Ugyanez a helyzet a lapos televízióval, annak ellenére, hogy kevésbé tartós és nem javítható, mint technológiai elődje. És „ki hitte volna például két nemzedékkel ezelőtt, hogy kialakul az elektromos golflabda-melegítők, mechanikus salátacentrifugák és házi fogfehérítő termékek virágzó piaca?”. (14. o.) Az íróknak a kiadó nyomására legalább kétévente illik kiadnia egy új könyvet, különben az olvasók elpártolhatnak. Ami az elkapkodott írásmű miatt azonban szintén megeshet. A tudomány művelőinek a kutatások finanszírozói által elvárt eredményeket kell elérnie, különben elesnek a támogatástól vagy az állásuktól. Az üdítőital-gyárosoknak újabbnál újabb termékekkel kell kijönniük szezonálisan, mert a konkurencia is ezt teszi – cukorral vagy cukormentesen, de legalább elnevezésben újat kell produkálni! A menedzsereknek annyi értekezleten kell részt venniük a fejlesztések állandó szükségszerűsége miatt, hogy gyakorlatilag nincs idejük dolgozni, ezért aztán újabb válságértekezleteket kell beiktatniuk… A popsztárok klipjeinek már a pornófilmeken is túl kell tennie, ha figyelmet akarnak generálni; a zenészeknek a leggyorsabban, leghangosabban kell játszaniuk – hacsak nem ismét trendi a retro és a punk. A konkrét fegyverkezési hajszát – „kinek van nagyobb bombája?” – már nem is említve. A „sok az eszkimó, kevés a fóka” darwini elvet (értsd: az erőforrások korlátozottak, míg a születésszám nem) nem lehet felülírni, mindig előre kell menekülni. Akár a potenciális vetélytársak kinyírásával. Azonban a győzelem így sem garantált, hiszen véletlenek mindig adódnak – a darwini megfigyelések szerint azonban, ne felejtsük el, a küzdelem, a versengés mellett mindig ott van az együttműködés lehetősége.