Darwin inspiráló világkörüli útja és a modern evolúciós elméletnek megágyazó könyvének megjelenése között több mint 20 év telt el. Ez idő alatt a kutató csendben és szisztematikusan gyűjtögette az elméletét alátámasztó bizonyítékokat, növelte hírnevét, hogy aztán viszonylag rövid időn belül megírja forradalmi könyvét. A hosszas előkészületi szakaszt és a gyors megírás folyamatát egy Darwinnak szóló levél választotta el egymástól, amelynek körülményei évtizedeken át foglalkoztatták a kutatókat. Az alábbiakban Stellan Ottosson Darwin – Az óvatos forradalmár című könyve és más cikkek, tanulmányok alapján megpróbálom bemutatni a világot felforgató könyv keletkezési körülményeit.

Mit állítanak a Darwint lopással vádoló elmélet terjesztői?

A Darwint plágiummal vádoló teória így foglalható össze röviden: az addigra már neves kutatóként ismert Darwin 1858 nyarán egy kéziratot kapott a Maluku-szigeteken tartózkodó Alfred Russel Wallace-től, amelyben a fiatal természettudós felvázolta a fajok eredetének elméletét. Darwin – aki akkor már több mint húsz éve dolgozott saját hasonló kutatásain – állítólag úgy megijedt Wallace zseniális munkájától, hogy két hétre eldugta a levelet. A gyanú szerint csak azután továbbította – Wallace kérésének megfelelően – Charles Lyell geológusnak, hogy a levél alapján átdolgozta saját elméletét. Darwin befolyásos barátai ezután 1858 júliusában úgy prezentálták a két munkát a tudományos közösség előtt, hogy hangsúlyozták Darwint elsőbbségét.

Darwin tényleg két héttel előbb kapta meg a levelet?

Darwin kéthetes hallgatásának vádja először az 1970-es évek elején bukkant fel, amikor is előkerült egy másik levél, amit Wallace állítólag a Darwinnak szóló írással együtt küldött Angliába. Egyes kutatók gyanúsnak találták, hogy ez a levél két héttel korábban érkezett meg a címzetthez, mint a másik Darwinhoz, ami mögött a neves természettudós időhúzását és ármánykodását sejtették. Ráadásul a Darwinnak írt levél nem is maradt fenn, pedig a természetkutató híres volt levelei gondos archiválásáról.

A szingapuri egyetem kutatói 2011-ben publikált tanulmányukban azonban bebizonyították: nem légből kapott Darwin állítása a június 18-ai kézbesítésről, és a két levél nem egy hajón hagyta el a kiindulási helyet. Kutatásuk egyik nyoma az volt, hogy Wallace levelében Darwin egy olyan korábbi levelére válaszolt, amit a fiatal tudós március 9-én kapott meg. A válaszra Wallace-nak két lehetősége volt: vagy ugyanazzal a hajóval visszaküldeni, ami Darwin levelét is hozta, vagy a soron következő, április elejei hajóval. Az első lehetőséget a kutatók kizárták: egyrészt mert Wallace-nak mindössze egy órája lett volna a válaszadásra, másrészt mert a gyorsválasz lehetőségével a szigeten való tartózkodása alatt egyszer sem élt. Maradt tehát az áprilisi hajó. A kutatók emellett – korabeli újságok hajózási infói alapján – megállapították: a Darwin által megadott, június 18-ai érkezési dátumból visszavezethető a levél útja egészen a feladási helyig. Tehát még ha Wallace március második felében is adta fel a levelét (mert március 25. után elutazott Ternate szigetéről), az azt szállító hajó csak áprilisban indult el a délkelet-ázsiai szigetről, és a levél 75 napig tartó út után valóban június közepén érkezett meg Angliába.

Akkor Darwin nem is ijedt meg Wallace munkájától?

De, nagyon is. Stellan Ottosson könyve szerint amikor megkapta Wallace paksamétáját, ezt írta barátjának, Charles Lyellnek: “A legnagyobb mértékben beigazolódtak aggályaid, hogy valaki megelőzhet (…) Még soha nem láttam ennyire egyértelmű egybeesést. Wallace akkor sem írhatott volna jobb összefoglalást, ha előtte lett volna 1842-es vázlatom!”

Wallace ugyan nem kérte munkája publikálását, de Darwin nem látott más lehetőséget. “Így tehát minden eredetiségem, ha egyáltalán van valami értéke, ezennel megsemmisült” – írta pesszimistán. Darwinban – akinek egész élete során rendkívül fontos volt, mit gondolnak róla – egyszerre dolgozott a becsvágy és a becsületérzet.

Ezt a belső konfliktust végül a kutató befolyásos barátai oldották fel, akik leleményes megoldást találtak ki Darwin megvédésére. 1858 júliusára megszervezték Wallace esszéjének és Darwin korábban nem publikált munkáinak felolvasását a londoni Linné Társaság ülésén. A prezentáláshoz nem kérték Wallace engedélyét, de arra gondosan ügyeltek, hogy hangsúlyozzák: Darwiné a korábbi szöveg. Bár a felolvasás hatására a két kutató egy ideig egyszerre élvezhette a fajok eredetére vonatkozó elmélet szerzői jogát, a gyakorlatban végül Darwinhoz kapcsolták.

Tényleg voltak Darwinnak korábbi, nem publikált írásai a témában?

Darwin 1842-ben és 1844-ben is felvázolta elméletét. Az 1842-es, 35 oldalas változat még igen kezdetleges volt, az 1844-es verzió viszont már 231 oldalra rúgott. Ezeket Darwin nem publikálásra szánta: az elsőt például arra az esetre tette félre egy feleségének szóló kísérőlevéllel együtt, hogyha idő előtt meghalna, és könyvét nem tudná megírni. A két munka nem is került elő egészen a 19. század végéig, és először 1909-ben publikálták. Még ha feltételeznénk is, hogy ezeket Darwin utólag is lekörmölhette, ott van még több ezer levélből álló levelezése, amelyben legbelsőbb barátaival folyamatosan megosztotta gondolatait formálódó elméletéről – és többek között a vázlatokra is hivatkozott.

De akkor miért ült Darwin az elméletén 16 évet, és miért tudta Wallace levele után egy éven belül megírni forradalmi munkáját?

Még ennél is többet ült rajta: a fajok eredetéről szóló naplóját már 1837-ben elkezdte írni, műve azonban csak 1859-ben jelent meg. Ennek oka az lehetett, hogy Darwin olyan könyvet szeretett volna, amelyben világot felforgató elméletét támadhatatlan bizonyítékokkal támasztja alá az egyházzal és a vallásos beállítottságú tudósokkal szemben. 1831 és 1836 közötti világkörüli útjáról való hazatérése után összefoglalta megfigyeléseit, változatos kísérleteket végzett elmélete alátámasztására, és hosszú éveken át tanulmányozta például a kacslábú rákokat. Ezekről írt munkái – amellett, hogy elmélete finomításához és bizonyításához is hozzájárultak – tudományos hírnevet hoztak számára, amit Darwin forradalmi elmélete könnyebb elfogadtatásához akart használni. És bár 1859-es munkája az idő szorítása miatt végül korántsem lett olyan részletes, mint eredetileg tervezte, Darwin döntése helyesnek bizonyult: a könyv sikerének egyik fontos összetevője ugyanis épp a lenyűgöző dokumentáció volt.

És mit szólt gondolatai megkérdezés nélküli prezentálásához Wallace?

Darwint annak ellenére lelkiismeret-furdalás gyötörte a Wallace-ügy miatt, hogy talán akkor sem bukott volna le, ha Wallace levelét elégeti, és a távolból érkező posta bizonytalanságára hárítja a felelősségét. Wallace-nak írt leveleiben bocsánatot kért többek között a megkérdezése nélkül szervezett felolvasás miatt, és az elméletet többször is “közös gyereküknek nevezte”. Sőt egy alkalommal azt írta Wallace-nak: “Nem kéne az elméletről mindig azt mondanod, hogy az enyém. Éppannyira a tiéd is.” Amire Wallace így válaszolt: “A természetes kiválasztás elmélete a tiéd, csak a tiéd. Te már akkor részletesen kidolgoztad, amikor én még nem is gondoltam rá.”

Wallace-t tehát nem zavarta Darwin elsőbbsége, sőt háláját fejezte ki a neves tudóstársnak, amiért neki is jutott néhány morzsa a dicsőségből. Darwin halála után megjelent, Darwinizmus című könyvében a neves természettudóst a “természet történetének Newtonjának” nevezte, aki “erős alapot épített a természet jövőbeli kutatása számára”.

Ottosson szerint nehéz lenne a tudománytörténetben még két olyan kutatót találni, akik ilyen udvariasan viselkedtek volna egymással – annak ellenére, hogy egymástól függetlenül ugyanaz az ötlet jutott eszükbe.

Hogyan szorult háttérbe az egykori “társszerző”?

Ottosson szerint persze azoknak is van némi igazuk, akik szerint Wallace igazságtalanul szorult háttérbe a magasabb társadalmi pozíciójú és befolyásos kapcsolatokkal bíró Darwinnal szemben. A BBC cikkébennyilatkozó biológus, Jim Costa szerint ennek hátterében az állhatott, hogy Wallace nem sokat tett saját közreműködése hangsúlyozásáért.

A Linné Társaság ülésén felolvasott Darwin- és Wallace-tanulmány még tudományos körökben sem váltott ki semmiféle reakciót. A társaság elnöke – egy később nevetségessé vált – beszámolójában például azt írta az adott évről, hogy azt “nem jellemezte semmi különös”, “a keringő felfedezések egyike sem forradalmasította a tudomány adott területét”. Az igazi nagy durranást és társadalmi vitát Darwin következő évben kiadott könyve váltotta ki, amiben viszont Darwin már nem sietett Wallace munkásságát annyira kiemelni.

Emellett – mint fent is említettem – Wallace saját, 1889-es könyvében is átadja a kreditet Darwinnak az elmélet kifejlesztését illetően. Amikor aztán a darwinizmus – néhány évtizedes háttérbe szorulása után – az 1930-as években újra szárnyra kapott, annak középpontjában már csak Darwin állt. Wallace nevét a hetvenes években kirobbant levélvisszatartós mizéria, valamint halálának 2013-as centenáriuma kapcsán kapták fel újra.

És mi a helyzet a többi plágiumváddal?

Darwint már kortársai is bírálták amiatt, hogy nem említette témája történelmi és kortárs előfutárait – többek között saját nagyapja, Erasmus Darwin vagy a fent említett Alfred Russel Wallace munkásságát és hatását. Ezt Darwin azzal próbálta orvosolni, hogy A fajok eredetének harmadik kiadásától kezdve megnevezett néhány korábbi természetbúvárt, akik már foglalkoztak a kérdéssel.

Ottosson szerint nem Darwin volt az első, aki elgondolkodott a fajok eredetén (ezt ő maga sem állította), de ő volt az első, aki spekulációltól mentes, átgondolt, rendszerezett magyarázatot adott az átalakulás mögötti folyamatokról.