Bár kis túlzással a mai kortárs norvég szépirodalom Karl Ove Knausgårdról szól, de ha nyitott szemmel járunk, akkor rájövünk, hogy mekkora írózsenik vannak még rajta kívül ebben az északi országban. A teljesség igénye nélkül itt van nekünk még Per Petterson, Kjell Askildsen, Kim Leine (hiába ír dánul, attól még született norvég), Merethe Lindstrøm vagy épp Morten A. Strøksnes – és még folytathatnám. Ha pedig folytathatnám, akkor folytatom is, mégpedig azzal a Geir Gulliksennel, akinek nemrégiben jelent meg az első könyve idehaza, és akire egyébként Knausgård is hivatkozik a műveiben.

Róla annyit érdemes előzetesen tudni, hogy hazájában ismert és népszerű szerző, újságíró és irodalomszervező (Knausgård, Renberg vagy Linn Ullmann felfedezője). És egyébként éppen a harmadik feleségével él. Hogy ez miért fontos? Mindjárt kiderül.

A beszédes című Mielőtt elváltunk egy válás, egy szakítás története, és bár a hasonló témájú könyvekkel már Dunát lehetne rekeszteni, de amit ez a skandináv művel, az szinte páratlan. Nem is az benne a radikális, hogy kvázi a saját életéről ír a lehető legkendőzetlenebbül, a legsikamlósabb, legkínosabb részeket sem kihagyva (bár ebben a regényben nem Geirként, hanem Jonként szerepel), hanem az a végtelen precizitás, amivel ezt teszi, és az a nézőpont, ahonnan teszi. Gulliksen ugyanis nem a saját szemszögéből írja meg ezt a közel húsz éven át tartó kapcsolatot az elejétől a végéig, hanem a szöveg nagyobbik részében belehelyezkedik a felesége szerepébe, hogy rögzítse és közvetítse annak minden testi-lelki rezdülését.

Bár a történet javarészében úgy hisszük, hogy az írónk mindentudó, aki pontosan érti és látja, hogy mi miért alakult úgy, ahogy, hogy mi vezetett el mihez és miért, ám egyes részeknél felfeslik a szövet. Kitűnik, hogy Gulliksen, bár lehet korlátlan hatalmú demiurgosz az irodalom terén, és úgy irányíthatja ezt az – ebben a formában csak ezeken a lapokon létező – asszonyt, ahogy a kedve tartja, ám sokszor ő is csak találgat, hisz kettejüknek immár nincs közös élete, így az egykor szeretett nőtől már kérdezni sem tud többé ezekről a dolgokról. Ennek a mindenhatóságnak, ám „nem mindent tudásnak” talán a legfájóbb megnyilvánulása az, amikor az újrateremtett asszony a szöveg egy pontján – a való élethez hasonlóan – fellázad alkotója ellen.

Ebben a könyvben külön tetszett az, hogy a norvég nem akarja egy pillanatig sem áldozatnak bemutatni magát, bőven van szó az ő gyarlóságairól, furcsaságairól is (személyiségének némely vonása, azt hiszem, kiveri majd a biztosítékot bizonyos olvasóknál), és igazából a szintén nem tökéletes asszonyt sem kárhoztatja különösebben semmiért.

A Mielőtt elváltunk egy végtelenül precíz és átgondolt alkotás, ami nemcsak a mostanában egyre inkább felcserélődő nemi szerepekről, a nyugati társadalom fonákságairól és a dolgok posztmodern elbeszélhetőségéről szól, hanem a másik megismerhetőségéről / megismerhetetlenségéről, két ember együttéléséről, és magáról a szerelemről is, annak kezdetétől a végéig. Azt hiszem, Gulliksen műve már csak emiatt is egy olyan alkotás, amit tényleg mindenkinek olvasnia kellene, hiszen saját életünkre vonatkoztatva is rengeteg gondolkodnivalót ad. Köszönet érte a Typotex Kiadónak!