(Érdi, Péter: Ranking. The unwritten rules of the social game we all play. Oxford University Press, 2020)

2020 májusában, amikor ez az ismertető megszületett, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) férfi világranglistáját Belgium vezette. Belgium!!! Az a Belgium, amely nemcsak az utóbbi években, de teljes futballtörténete során soha még felnőtt világverseny döntőjébe sem került! No jó: az 1920-as antwerpeni olimpiáról azt írják a hivatalos feljegyzések, hogy Belgium nyerte, de minimális sporttörténelmi kutakodással is rá lehet jönni, hogy enyhén szólva is igen sportszerűtlen körülmények között: a döntőbben például a belgák ellenfele már az első félidőben levonult a pályáról (és vissza sem tért), annyira igazságtalan volt a játékvezetés.

Ugyanebben az időpontban az Élő-pontszámok szerinti sakkozók világranglistáját Magnus Carlsen vezette. 2013 óta ő védi a világbajnoki címet is.

2019-ben a Times Higher Education (THE) egyetemi rangsorát az Oxfordi Egyetem vezette a Cambridge-i előtt. A legjobb magyar intézmény a listán a Semmelweiss Egyetem: a 401-500. helyek között van. Ugyanekkor az egyetemek Shanghai-listáján a Harvard Egyetem volt az első, utána a Stanford Egyetem következett. A legjobb magyar intézmény az Eötvös Loránd Tudományegyetem az 501-600. helyek között. Vajon szkepticizmus-e észrevenni azt, hogy a THE Nagy-Britanniában szerkesztett kiadvány? Ugyanakkor a legjobb kínai egyetem mindkét listán a Tsinghua, a THE rangsorban 22., a Shanghai-listán viszont csak a 43. helyet foglalja el. A kínaiak objektívebbek lennének a briteknél?

Egyáltalán, miért érdeklik ezek a kérdések annyira az embereket? Többek között ezt a kérdés próbálja megválaszolni Érdi Péternek a közlemúltban angol nyelven megjelent, Ranking című könyve. Az alcím (The Unwritten Rules of the Social Game We All Play) a könyv hozzáállását is nagyon jól tükrözi: a sorrendbe állítást a szerző egyfajta szociális játéknak tekinti. Valóban: játék ez határok nélkül, de következményekkel.

A szerző, Érdi Péter 1970-ben szerzett vegyészdiplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, doktori fokozata (1981) és akadémiai doktori címe (1991) is magyar. A Wikipédia szerint jelenleg számítógépes agykutatással foglalkozik, 2002 óta az USA-beli Michiganben a Kalamazoo College professzora. Igen széles érdeklődési körét nagyon hűen tükrözi eddig megjelent szakkönyveinek sokszínűsége: van köztük a reakciókinetika matematikai modelljeivel foglalkozó mű, amelyet a Ranking című könyvben is többször megjelenő matematikus barátjával („János, akinek soha nem volt autója”) együtt jegyez, van Szentágothai Jánossal közösen írt, a multidiszciplináris megközelítés előnyeit kiemelő könyve a neurobiológiáról, könnyen emészthető bevezetés a komplexitás tanulmányozásába, illetve tömör útmutató a sztochasztikus reakciókinetikai módszerek használatához. Húsz évvel ezelőtt magyar nyelven jelent meg egy válogatás korábbi írásaiból. Ezt a sokféleséget Érdi Péter úgy kommentálja a könyvben, hogy szokása lett olyasmivel tölteni az időt, ami a tudományos rangsorokban nem viszi őt előrébb.

A könyv első fejezetéből, amely a címe szerint is prológus, mindjárt ki is derült, hogy a sportokban létező, bevallottan vagy kevésbe elismerten szubjektív rangsorok már fiatal korában is nagy hatást tettek rá. A fociban már az InStat előtti időszakban is rendszeres szokás volt egyes játékosok teljesítményét osztályzattal jellemezni, ezt a könyvben a magyar NB I 1967-ben zárult bajnokságán keresztül ismerhetjük meg. Az egyes mérkőzéseken adott osztályzatok kétségtelenül szubjektív vélemények voltak, de aztán a bajnokság végén pszeudo-objektív rangsorok készültek belőlük. Az objektivitás ilyen illúziója egy Arany László által leírt, Farkas-barkas című népmesében is meg lehet találni, a következő sort Zerkowitz Judit fordításának köszönhetően angolul is élvezhetik az olvasók:

„Farkas-barkas jaj be szép, róka-bóka az is szép, őzöm-bőzöm az is szép, nyúlom-búlom az is szép, kakas-bakas az is szép, tyúkom-búkom jaj be rút!”

A könyv egy jelentős részének középpontjában minden rangsorolás alapja, az összehasonlítás áll. Itt is nagy számban jelennek meg irodalmi- és sportpéldák, és az összehasonlítási eljárások pszichológiája is nagy teret kap. Vajon hányan figyelték már meg azt, hogy egy olimpiai eredményhirdetéskor általában az ezüstérmes a boldogtalan? Míg a harmadik többnyire örül annak, hogy még éppen felfért a dobogóra, a második ezzel szemben az első vesztesnek érzi magát. Mindezen lélektani hatások ellenére másokkal összehasonlítani önmagunkat végtelenül emberi dolog. Jobb, ha tudatában vagyunk annak, hogy ez a legritkább esetben objektív a szó tudományos értelmében, de még a jól működő, magukat teljes joggal demokratikusnak valló társadalmakban is ilyen egyéni döntések halmazából jönnek létre a rangsorok, amelyek aztán nem egyszer jelentősen befolyásolják az újabb egyéni döntéseket. Ha esetleg valaki tanult már visszacsatolásról, fel fogja ismerni a jelenséget.

A rangsorok társadalmi jelentőségét nagyon jól mutatja, hogy kialakításuk módszertana nem egyszer jelentős hatással van az egyének, illetve intézmények viselkedésére. Ez a fontossági sorrend tulajdonképpen ártalmatlan megváltozásán át egészen a komoly, nagy erőfeszítéseket igénylő adatmanipulációig terjedhet, politikai nézeteitől függően mindenki találhat rá akár rémisztő példákat is a mai közéletben. És ez a hatás segít megérteni azt is, hogy miért történnek néha nagyon irracionálisnak látszó dolgok. Az olvasónak óhatatlanul is eszébe juthatnak majd ilyenek:

• Az Inorganica Chimica Acta című szakmai folyóirat 2020 szeptemberi számai már májusban olvashatók voltak az Interneten. Vajon miért? A tudományos folyóiratok legfontosabb mérőszáma az impakt faktor (kicsit kényszeredett és ritkán használt magyarítással hatástényező), amelynek az alapja a folyóiratban megjelent cikkekre érkező idézetek a következő két naptári évben. Az időkorlát miatt a kiadók érdeke az, hogy a tényleges megjelenési dátumnál jóval későbbi legyen a „hivatalos” megjelenési dátum, mert ez meghosszabbítja az impakt faktort növelő idézetek begyűjtéséhez az időablakot.
• A magyar elitgimnáziumokban a (jelentős számú) külföldi felsőoktatásba továbbtanuló diáktól azt kérik, hogy legalább egy magyar egyetemre is adják be a jelentkezést még akkor is, ha valójában nem akarnak itthon tanulni, vagy esetleg a jelentkezési határidő napján már fel is vették őket a külföldi intézménybe. Vajon miért? A magyar középiskolai rangsorok kialakításában nagy a felvételi eredményesség súlya, de csak a magyar felsőoktatási intézményeket veszik figyelembe, a külföldieket nem. Tehát egy sikeres felvételi Oxfordba nem számít, egy második vonalbeli magyar egyetemre viszont igen.

Érdi Péter könyvében szinte minden oldalra jut hasonló érdekesség. A könyv magyar fordításának megjelenése a közeljövőben várható az Typotex Kiadónál a Magyar Tudományos Akadémia anyagi támogatásával. A szerző a könyvben egészen kivételes intellektuális utazásra invitálja az olvasót. Mindenkit arra bíztatnék, hogy tartson vele.